1. Karácsonyi előkészületek
Csak pár hónap telt a Volturik távozása óta. És beköszöntött a tél is. Edwarddal sokat gondolkodtunk azon, hogy Renesmeével elmegyünk egy hónapra karácsony után. Csak Ő, Én és szerelmünk gyümölcse: Nessie.
- Kicsim, apáddal úgy gondoltuk, hogy egy kis időre elutazunk hárman. Mit szólsz hozzá? – kérdeztem kislányom.
- Jake nem jön?
- Nem. Sajnálom Nessie, de ezt családi kirándulásnak gondoltuk – magyaráztam Nessienek.
- Oh. Értem. És mennyi időre mennénk? - sóhajtott szomorúan.
- Csak egy hónapra, nem többre.
- Rendben, de csak egy feltétellel. Ha azt az időt, amíg nem indulunk Jake- kel tölthetem.
Tudtam, hogy ezt fogja kérni, hiszen egy hónapig nem láthatja. De mégis ledöbbentett. Gondolkodtam. Tudtam, hogy igent kell mondanom. Szép barna szemeivel kérőn nézett rám. Nem tudtam nemet mondani neki.
- Jó, rendben. De azért néha láthatunk, nem? – kérdeztem.
- Persze anyu. Minden napot a Cullen házban töltünk, hisz tudod, hogy nem lehet kihagyni a hó csatákat – mosolygott Nessie.
- Hát igen, azok a csaták. Na de nézd, jön is Jake, menj, majd beszélek apáddal.
- Köszi, anyu – megölelt és egy puszit nyomott az arcomra és már futott is Jacob elé.
Még láttam, ahogy Nessie felpattan Jacob hátára és már futnak is. Elragadott a szomorúság hisz Jake minden pillanatban vele van, és nem engedi nekünk, hogy kis ideig egy család legyünk. De nem baj, az a tudat vigasztal, hogy hamarosan csak mi hárman leszünk egymásnak, egy hónapon keresztül. Ennek örülök, csak nem tudom, hogyan fogja kibírni Nessie Jacob nélkül és Jake Nessie nélkül, hiszen ő a lenyomata, nem várhatom el tőle, hogy nagyon sokáig távol maradjon tőle. Biztos megérti, és ha tényleg szereti, legalább erre az egy hónapra elengedi. Olyan sokáig gondolkoztam, hogy észre se vettem, hogy már a Cullen háznál vagyok. Reggel Edward elment valahova Emmettel, mondtam neki, hogy majd megbeszélem Nessievel a dolgot. Beléptem a házba mindenki lent volt a nappaliban, kivéve Carlisle-t és Edwardot. Carlisle már korán bement dolgozni, mint mindig csak este ért haza. De Edward illatát éreztem a házban. Neki volt a legcsodásabb illata a világon.
- Jó reggelt! – köszöntem mindenkinek.
- Jó reggelt! – jött a válasz kórusban mindenkitől.
Alice odatáncolt elém és megölelt.
- Szia, Bella. Hát az unokahúgom hol hagytad? – kérdezősködött legjobb barátnőm.
- Nyugi Alice! Jake-kel van. Edward a szobájában van? Beszélnem kell vele.
Alice csak némán bólintott. És én felsiettem a lépcsőn, hogy végre újból lássam életem szerelmét. Edward az ablaknál állt és valamin nagyon elgondolkozott. Tudtam, hiszen nem vette észre, hogy bejöttem. Sajnos nem tudhattam, hogy min gondolkozik, mert én nem tudok gondolatokat olvasni. Ebben a családban csak ő képes erre, de nem mindenkiében. Az én gondolataim megmaradtak nekem, bár ha visszahúzom a pajzsom, akkor az enyémet is hallja. De ezt csak akkor csinálom, ha valamit nagyon akarok vele közölni. Lassan mögé léptem, átöleltem a derekát és megcsókoltam a nyakát. Erre egy kicsit megremegett és felém fordult. Szenvedélyesen megcsókoltuk egymást, mintha már régóta nem láttuk volna a másikat. Abba hagytam a csókot és rámosolyogtam.
- Jó reggelt!- köszöntöttem szerelmem.
- Neked is. Na, sikerült beszélned vele?
- Igen. Beleegyezett, azzal a feltétellel, hogy amíg nem indulunk a legtöbb időt Jacobbal szeretné tölteni. Beleegyeztem, remélem nem haragszol.
- Nem haragszom, rád nem tudok haragudni és különben is azért tetted, hogy el tudjunk utazni – mosolygott EdwardKözben csörgött a telefon is. Hallottam, ahogy Alice odatáncol a telefonhoz és felveszi.
- Haló? Itt Alice Cullen - mondta csengő hangon nővérem.
Gyorsan leszaladtunk mi is a nappaliba, hogy halljuk a beszélgetést.
- Szia, Alice. Itt Renée – hallottam anyám hangját a telefonból.
-Ááá. Renéé. Gondolom, Bellával szeretnél beszélni. Adom is. Szia.
Alice átadta nekem a telefont, hogy beszéljek az anyámmal. Fogalmam sem volt, hogy hogyan fog reagálni a hangomra, mert ő még nem hallotta. Átvettem a telefont és beleszóltam:
- Szia, anya. Mi a helyzet Jacksonville- ben? – érdeklődtem.
- Semmi, meg vagyunk Phil-lel. Azt szeretném kérdezni, hogy a karácsonyt nincs-e kedvetek nálunk tölteni, persze jöhetnek a többiek is. Csak már olyan régen láttalak és tudod, hogy a karácsony családi ünnep, szeretném veled ünnepelni.
- Oh, hát megkérdezem a többieket, visszahívlak, mihelyt minden megbeszéltünk.
- Oké, rendben. De mindenképpen hívjál fel. Szeretlek kicsim.
- Én is szeretlek anya. Szia – köszöntem el édesanyámtól.
Még egy kicsit haboztam aztán elkezdtem.
- Hát anya azt szeretné, ha a karácsonyt náluk tölteném. Azt mondta, hogy ti is jöhettek nyugodtan, a lényeg az, hogy legyek ott.
- Oh, ez nagyon kedves tőle. De szerintem mindannyian egyetértünk abban, hogy csak hárman menjetek – mondta Alice. És a háta mögött mindenki bólogatott. Edward mögém lépett és megölelt.
- Szerintem is menjünk hárman, hiszen Renée még nem is látta Nessiet. És Alice-nek már van is egy ötlete, hogy hogyan töltsük együtt a karácsonyt. Ugye, Alice?
- Edward, ezt most mért kellett? Meglepetésnek szántam. – durcáskodott Alice, de Edward csak vigyorgott rajta.
- Na, akkor azt terveztem, hogy mielőtt Belláék elmennek, mi is karácsonyozunk együtt. Mit szóltok hozzá?
- Ez remek ötlet kedvesem – állt fel Jasper és megölelte barátnőmet.
- Akkor ez le is van tárgyalva. Huszonkettedikén lesz a mi karácsonyunk. Addigra mindenki szerezze be az ajándékokat.
- De Alice, mért pont huszonkettedikén?- érdeklődtem, mert ezt az egy dolgot nem értettem.
- Jaj, Bella. Gondolom, nem Szenteste akarsz beállítani anyukádhoz. És mivel egy nappal előtte mentek, ezért mi is egy nappal előtte ünnepelünk –magyarázta kedvesen.
- Alice, te mindig mindenre gondolsz – megöleltem és egy puszit nyomtam az arcára. Gyorsan tárcsáztam anya számát.
- Halló? Itt Renée Dwyer – vette fel anyám a telefont.
- Szia, anya Bella vagyok. Csak én és Edward megyünk huszonharmadikán.
- Rendben kincsem. Majdnem elfelejtettem mondani, hogy apád is jön, szóval szerintem a repülőn találkoztok.
- Oké, anya. Nekem most mennem kell, akkor otthon találkozunk.
- Phil ne menjen ki értetek?
- Nem kell anya, majd megoldjuk. Szia! –köszöntem el édesanyámtól
- Szia, kicsim – köszönt és le is rakta a telefont.A beszélgetés után Edward maga után húzott fel a szobájába. Amint beléptünk az ajtón megfordult és én háttal az ajtónak támaszkodtam, míg ő folyamatosan ajkaimat ostromolta. Kérdezni akartam tőle valamit, de ő nem hagyta abba a csókolást. Szépen eltoltam magamtól és belekezdtem a mondandómba.
- Mond Edward… nálatok… hogyan telik… a… karácsony? – ziháltam lassan. És próbáltam egyenletesen lélegezni.
- Csak elmegy a család együtt vadászni és este pedig átadjuk az ajándékokat. Semmi extra nincsen benne.Teltek múltak a napok. Minden délelőttöt a családdal töltöttünk. Pár órát Edwarddal mindig kettesben voltunk a rétünkön. Délutánonként miután leesett a hó, Nessie kedvéért hó csatákat rendeztünk. Ezek a délutánok nagyon jól sikerültek. De két személy mindig megúszta szárazon: Edward és Nessie. Edward a gyorsaságának és a képességének köszönhette, hogy megúszta, mert mindig kiolvasta, hogy ki akarja megdobni. Nessie pedig Jacobnak köszönhette, mert mindig elé állt. Én soha nem úsztam meg, hiába voltam erősebb, mint a többiek, Edwarddal szemben nem tehettem semmit. Most is épp csatáztunk, én éppen Emmettet dobáltam.
- Na, gyerünk Emmett, ne hagyd magad –mondtam neki gúnyosan.
- Bella, ezt még visszakapod – morogta.
A mondata után hátulról átölelt egy kéz. Persze, hogy Edward volt. Magához fordított és én elvesztem a szemeiben. Tudtam mi fog következni most.
- Edward kérlek – könyörögtem neki.
- Sajnálom. – mosolygott és megcsókolt.
Csak arra eszméltem föl, hogy már a hóban fekszem, és tiszta víz vagyok. De Edward sem figyelt, kihúztam a lábát és elesett. Emmett gyorsan odajött és jól megdobálta, míg nem lett teljesen vizes. De sajnos én is kaptam néhány hógolyót.
- Látod, látod mondtam, hogy még visszakapod – nevetett Emmett, de azért felhúzott engem és a bátyját is. Feltartotta a kezét jelezve, hogy csapjak bele.
- De azért ügyes voltál. Gyorsan kapcsoltál.
- Ez a legkevesebb, most már legalább ő is fürdött egyet – nevettem Emmettel együtt.
Elérkezett a várva várt karácsonyunk. Reggel időben elindultunk, hogy hamar vissza tudjunk majd jönni. Jól éreztük magunkat. Emmett megint kikapott szkanderben. Este mielőtt visszamentünk volna a Cullen házba, átöltöztünk olyan ruhába, ami illik ehhez a családi alkalomhoz. Nessie már nagyon izgatott volt, hogy vajon mivel lepik meg a többiek.
- Apu, te biztos tudod, hogy mit kapok a többiektől. Kérlek, mond el – kérlelte nagyra nyitott szemekkel Nessie.
Edward rám nézett és én tudtam, hogy nem tud nemet mondani Nessienek.
- Figyelj kincsem, apa előtt soha nem gondoltak az ajándékokra, így nem tudja – mentettem ki Edwardot. - Köszönöm, szerelmem – és lágyan csókot lehet számra.
Renesmee megfogta a kezem és mutatta, hogy a többiek már várnak ránk és ő is nagyon szeretne már menni. Versenyt futottunk a házig, Edward és én lelásítottunk a folyónál, így kislányunk nyert. Kézen fogva léptünk be a házba.
- Sziasztok – köszöntünk egyszerre. De Renesmee már el is engedte a kezünk, és oda szaladt Alice-hez. - Alice! Alice! Mit fogok kapni? Kérlek, mond meg. Anya és apa nem volt hajlandó elárulni – könyörgött Nessie és mintha egy pillanatra mérgesen nézett volna ránk.
- Sajnálom, kislány, nem mondhatom meg, de hamarosan úgy is kinyitjuk az ajándékokat – próbálta Alice vigasztalni.
- Tudod, Bella már fél órája itt várunk rátok. Nem hittem volna, hogyha Nessie veletek van, akkor is képesek vagytok rá. Semmi önuralmatok sincsen, tanuljatok Rose-tól és tőlem – röhögött Emmett.
- Köszönjük Emmett, hogy ilyen segítőkész vagy – morogtam neki.
- Hé-hé, nyugi srácok! Inkább adjuk át az ajándékokat – szólt közbe Alice.
A mi ajándékaink Edward szobájában voltak. Persze tudtuk, hogy Alice látni fogja, hogy hova raktuk és meg fogja nézni, de nem számított. Ránéztem Edwardra és rögtön fel is ment az ajándékokért. Nagyon sok táska volt a kezében, ha jól számoltam, akkor kilenc. Nem tudtam, hogy ki milyen ajándékot kap, mert ezt Edwardra bíztam. Egyedül Jake ajándékát intéztem én. Egy fotóalbumot kapott, amiben képek vannak Nessie-ről, és az egész családról. Nessie tőlünk egy nyakláncot kapott, amiben egy kép volt négyünkről. Carlisle-tól és Esmétől egy karláncot kapott, amin rajta volt a Cullen család címere és egy szöveg: ”Közénk tartozol.” Rosalie-tól és Alice-től mint minden alkalomra, most is ruhát kapott. Jake-től egy plüssfarkast kapott. Esmééktől repülőjegyeket kaptunk Jacksonville-be. A többiektől ruhát kaptam. Egy kicsit meg is lepődtem, Emmettől és Jaspertől ruhát? De amint belenéztem a táskába megláttam, hogy ezek nem sima ruhák, hanem fehér nemük. Ha tudtam volna, most megint elpirulnék.
- Mi megyünk is, mert Nessie elaludt. És még össze is kell pakolnunk az útra – mondtam a többieknek. - Jó, rendben. És Bella a ruhákat, amiket most kaptatok mindenfélekép pakoljátok be - mondta Alice, és egy mosoly jelent meg az arcán.
- Bizony Hugi, azokat a lenge darabokat is, amiket tőlünk kaptál. Szerintünk szükséged lesz rá – nevetett hangosan Emmett és Jasper.
- Azokat a darabokat semmi pénzért nem hagynám itt, nagyon tetszenek. Köszi, fiúk –odaléptem hozzájuk és megöleltem őket.
- Jake, holnap hétkor találkozunk a ház előtt. Rendben? – kérdeztem kicsit félénken.
- Persze, Bells. Akkor reggel találkozunk. Sziasztok –köszönt el a legjobb barátom, de még mielőtt elment volna, homlokon csókolta Nessiet.
- Szia, Jake –köszöntünk egyszerre.
Haza értünk, Nessiet az ágyába raktam és betakargattam.
- Kedvesem, komolyan gondoltad, hogy azokat a lenge ruhákat is magaddal hozod? - kérdezte Edward, mert pont azokat pakolta be a bőröndbe.
- Igen, szerelmem komolyan gondoltam, de ha neked nem tetszenek, akkor nem viszem – mondtam kicsit szomorú hangon, amit biztos észrevett, mert odajött hozzám, átkarolt és lágyan megcsókolt.
- De. Nekem nagyon is tetszenek, pont fekete és kék. Biztos mindegyik jól fog állni rajtad.
- Felpróbáljam az egyiket? – kérdeztem incselkedve.
- Inkább hagyjuk meg másik estére. Valamelyik másikat próbáld fel, amíg bepakolok.
Bementem a fürdőszobába és egy fekete – fehér fehérneműt választottam, ami alig takart valamit. Kimentem, Edward még mindig pakolt. Persze, hiszen emberi tempóban szeret pakolni. Odaléptem hozzá, magamhoz fordítottam és szenvedélyesen megcsókoltam. Elhúzódott és végig nézett rajtam. Én pedig szép lassan forogtam körbe, hogy alaposan végig nézzen.
- Hmm… Mrs. Cullen csodásan néz ki – mondta vággyal teli hangon.
- Mr. Cullen ön sem panaszkodhat – mondtam és letéptem róla az inget.
Lassan hátráltunk az ágyhoz. Segített vetkőzni és én is segítettem neki.
Reggel hatkor még egyszer bepakoltunk a bőröndbe nehogy itt hagyjunk valamit. Nessie-t fél hétkor ébresztettem és elküldtem fürdeni. Háromnegyedre már készen is volt. Odaadtam neki a ruháit, és szépen lassan emberi tempóban indultunk el a házhoz.
2.Karácsony Renée-nél
Mire odaértünk a házhoz már mindenki ránk várt. Mindenki szomorú volt, hogy elmegyünk. Főleg Jacob. Sajnáltam őt, de most egy kicsit önző akartam lenni. Szépen mindenkitől elbúcsúztunk, kicsit nehezünkre esett. Nessie is jól bírta a búcsúzkodást, de ez Rosalie - ról nem mondhattuk el. Hosszú percekig kezében tartotta kislányunkat.
- Hiányozni fogsz kislány – suttogta neki.
- Te is nekem és mindenki hiányozni fog – ezeket már könnyes szemmel mondta. Aztán odaszaladt Jakobhoz és a nyakába ugrott.
- Jaj, Jake te is nagyon fogsz hiányozni.
- Te is. De ne sírj, most anyáékkal leszel utána majd velem. Persze, ha anyu meg apu megengedi – nézett ránk Jake kérve.
- Persze, hogy megengedjük, de nekünk most indulnunk kell – válaszolta Edward.
Alice odalépett elém és megölelt.
- Jaj, Bella! Hiányozni fogsz. Aztán hívjatok fel mindennap, kíváncsi vagyok az utazásotokra.
- Te is hiányozni fogsz. És ígérem fel fogunk hívni – nyugtattam barátnőm.
Kivettem Jacob karaiból Nessiet és elindultunk a kocsi felé. Miután beültünk még egy utoljára ránéztem a családomra és elköszöntem tőlük.
- Sziasztok! –kiabálták egyszerre.
Mi már csak integettünk nekik. Az úton nem szóltunk egymáshoz. Edwarddal végig egymás kezét fogtuk. Edward vezetési stílusa mellett két óra alatt Seattle – be értünk.
Amíg Edward elment kiváltani a jegyet apának, addig mi kipakoltunk a kocsiból. Nem hoztunk sok bőröndöt csak kettőt magunknak és egyet Reneesmének. Mivel még jó erőben voltam könnyű szerrel bevittem a három bőröndöt a váróba. Ott meg kellett állnom, mert nagyon sokan voltak és én nem akartam feltűnösködni. A levegő egy ismerős ember illatát hozta. Megfordultam és láttam, ahogy Charlie közeledik felénk egy nagyobb táskával.
- Szia, apa! –öleltem meg.
- Sziasztok!
- Szia, nagypapi!- kiáltott fel Nessie és apa nyakába ugrott, mihelyt én elengedtem.
- Szia, kislány! Jake, hogy- hogy nem jött veletek?- kérdezte Nessie-től.
- Családi kirándulást szerveztünk így hármasban, de előtte még elmegyünk anyuhoz. Te még csak most értél ide?- érdeklődtem, hogy eltereljem a Jacobos témát.
- Igen. Épp indultam megvenni a jegyet és megláttalak titeket, ahogy itt álltok. De megyek és megveszem őket, még mielőtt elvinnék az összeset – mosolygott apa.
- Hagyd a jegyet Charlie már megvettem –mosolygott Edward és felmutatta apa jegyét.
- Köszönöm, de szerintem már indulnunk kéne, nehogy lekéssük a gépet. Viszem az egyik bőröndöt.
- Köszi, apa!
Elindultunk, hogy felszálljunk a gépre. Egyik kezemmel a bőröndöt húztam, másik kezemmel pedig Nessie kezét fogtam. Edward fogni akarta a kezét, de ő a Jake-től kapott farkas szorongatta. Felszálltunk a repülőre. Carlisle és Esme megint az első osztályra vettek jegyet, mondjuk most már hozzá szoktam, hogy költekezünk és ugyebár a kényelem sose árt. Mi egy hármas részen ültünk apa a másik oszlopban. Nessie mellettem ült. Erősen szorította a kezem, mert még soha nem ült repülőn és gondolom egy kicsit félt. Edward vállara dőltem miközben felszálltunk. Felszállás után Nessie kikapcsolta az övét és az ölembe ült. Lassan ringattam és közben az altatódalomat dúdoltuk együtt Edwarddal emberek számára hangtalanul. Renesmee mindkettőnk kezét fogta, ölében ott feküdt a farkas. Együtt néztük az álmát. Először nem is volt sok értelme az álomnak, mert csak a család arcait láttuk utána pedig bevillant egy esküvőnek a képe. De nem akárkinek az esküvője volt, hanem a miénk. Ennyi volt ez után már nem álmodott semmit.
- Mond, Edward mit tudsz te erről az esküvőről? – fordultam oda szerelmemhez.
- Biztos csak látni szeretne egyszer esküvői ruhában. Megjegyzem még párszor én is. Azon a napon hihetetlenül gyönyörű voltál – mosolygott kedvesem.
Ha tudnék, most elpirulnék, de mióta vámpír lettem hál’ égnek nem tudok. Nessie-t visszaraktam a székébe és bekötöttem. Nem ébredt föl és én ennek örültem, visszafordultam Edwardhoz és megcsókoltam.
- Köszönöm – Suttogtam zihálva.
Épp amikor megkezdtük a leszállást Nessie felkelt és megszorította a kezem.
- Mi történt? – kérdezte álmos hangján.
- Most kezdtük meg a leszállást, csak arra ébredtél fel – nyugtattam kislányom. Lassan leszálltunk a gépről. Megnyugodtam, hogy nem sütött a nap így nyugodtan mentünk az autóhoz, amit útközben intézett Edward. Hát igen mit ne mondjak, Edward szereti a feltűnő és gyors kocsikat. Mikor odaértünk a kocsihoz apa csodálkozva nézte ezt a gyönyörű Porsche-t.
- Hmm… Edward ez az autó meseszép – mosolyogtam rá.
- Hát… izé… nos – habogott Charlie.
- Nyugi apa! Ez csak egy kölcsön autó, Edward szeret feltűnösködni.
Elöl ültem Edward mellett, mint mindig, ha vezetett. Most figyeltem, hogy úgy vezessen, hogy a hátsó ülésen az apósa ül, aki mellesleg rendőr. De Edward mindenben tökéletes. Igaz volt olyan időszak, amikor nem mondhattam el róla, hiszen főzni nem tudott. Lassan odaértünk anyáékhoz. Anya Phil – lel a kapu előtt vártak minket. Kiszálltunk a kocsiból és Nessie-t a kezembe vettem, odasétáltam anyához.
- Szia, anyu! Régen láttalak- mondtam és megöleltem.
- Sziasztok! Hát ki ez a kislány?
Ránéztem Nessie-re megfogta az arcomat és felidézte, amikor Edward mondta meg Charlie-nak, hogy az unokahúga. Bólintottam neki.
- Anya, ő itt Renesmee. Edward unokahúga – mutattam be kislányomat.
- És, hogy-hogy veletek van?
- A szülei meghaltak, és én vagyok az egyetlen élő rokona. Így Bellával úgy döntöttünk, hogy örökbe fogadjuk – válaszolta kedvesem.
- Szia, Renesmee! Én Renée vagyok. És ő itt a férjem, Phil – mutatta be anyám Phil-t.
- Sziasztok!
- Szerintem be kellene mennünk, mert őszintén szólva én fázok – mondta kicsit vacogva Charlie.
Bementünk a házba. Anya minket a régi szobámba küldött, apát pedig a vendégszobába vezette. A szobában semmi sem változott, amióta utoljára voltunk itt, de még éreztem a frissen mosott ágynemű illatát. Minden bőröndöt az ágy mellé tettünk, Nessie-nek kikészítettem egy melegítőt.
- Tessék kicsim, ezt vedd fel. Én kimegyek és megkérdezem, hogy kell-e valamit segíteni- ott hagytam őket a szobában és lementem a konyhába.
Észre se vettem, de Edward mellettem jött le.
- Hát te? – kérdeztem.
- Tudod, Nessie-t nem én szoktam öltöztetni és nem szereti, ha benn vagyok –mondta kicsit csalódottan.
- Ugyan Edward! Lány, és én megértem, hogy nem akar előtted öltözni. De én nagyon örülök, hogy itt vagy velem –rá mosolyogtam és megcsókoltam.
Apa és Phil a nappaliban ültek és baseball-t néztek. Edward is csatlakozott hozzájuk, amíg én anyának segítettem. Míg anya a húst szelte én addig levest csináltam. Igen, de nem számítottam arra, hogy anya megvágja magát. Gyorsan ellöktem magamtól a pajzsot és gondolatban szóltam Edwardnak.
- Edward gyere gyorsan anya megvágta magát – és amint befejeztem anya már meg is szólalt.
- Jaj, a francba – ebben a pillanatban Edward jelent meg kötszerrel a kezében.
- Köszönöm Edward – elvettem a kötszert tőle és bekötöttem anya kezét.
- Anya hagyd, majd én befejezem. Menj és vedd át a felsődet. Tiszta vér.
- Biztos nem baj, hogy neked kell befejezned?
- Persze. Tudod, hogy szeretek főzni és itt van Edward is, majd ő segít – győzködtem anyát, mert már nem sokáig bírtam a vére illatát. Amint kilépett a konyhából, mindent alaposan fertőtlenítettem.
- Köszönöm, hogy ilyen gyorsan jöttél – suttogtam és szenvedélyesen megcsókoltam. Még sokáig így maradtunk volna, de Edward elhúzódott, mert valaki a konyhában állt és zavartan megköszörülte a torkát. Apa volt az és mintha kicsit el is vörösödött volna.
- Öhm… csak azt szeretném kérdezni, hogy minden rendben?- kérdezte zavartan.
- Persze apa.
Nyolckor ültünk le vacsorázni és sajnos egy kicsit kénytelenek voltunk enni. Nem tudtam volna megmagyarázni anyának, hogy mi mért nem eszünk, ezért inkább megettük. Vacsora után a nappaliban gyűltünk össze, mert anya és Phil valami nagyon fontos dolgot mondani.
- Hát nem is tudom, hogyan mondjam.
- Renée csak egyszerűen közöld- mondta kicsit ingerülten apa. Gondolom kezdődik a meccs és meg akarja nézni.
- Nyugodtan mond csak el Renée – bíztatta Edward.
- Hát akkor jó. Az igazság az Bella, hogy lesz egy testvéred.
- Ez komoly? – néztem zavartan anyára. De a kérdést nem neki, hanem Edwardnak szántam és ezt ő is tudta. Szemem sarkából láttam, hogy bólintott.
- Ez remek. És mikorra várható a kicsi? – érdeklődtem.
-Olyan augusztus körül érkezik a kis jövevény!
-Ohh, anyu, gratulálok!
-Köszönjük! Úgy gondoltam, ez megfelelő alkalom rá, hogy elmondjam mindenkinek. Ugyanis Phil is most tudta meg! Bocsáss meg, drágám! De úgy éreztem ez így igazságos - mondta somolyogva anyám.
- Drágám! Ez csodálatos! Mikor tudtad meg? –áradozott Phil.
- Hát, emlékszel mikor ezelőtt héten kedden mentem el vásárlásra hivatkozva? Nos, akkor nem csak bevásároltam, de megejtettem egy látogatást az orvosnál. És akkor mondta Dr. Phelps - vallotta be anyukám.
Mindenki felkelt, és gratulált anyunak. Csak Charlie maradt a helyén. Kissé elszomorította a hír, mert bár tagadta, még mindig szerette anyámat. Szerencsére anyu és Phil ezt nem vette észre.
Csak én és Edward. Miután ezt a bejelentést megtette, megkért, hogy mosogassak el, mert ő elmegy kicsit pihenni. Apu, Phil és Edward a baseball-t nézték a tévében, Nessie Renée-t követve, visszavonult aludni. Én pedig elmosogattam. Egy kicsit ledöbbentett a hír, miszerint anyának gyereke lesz és nekem egy kistestvérem. Soha nem gondoltam rá, hogy kéne egy kistestvér, de most örülök, mert anyának helyettem itt lesz a kicsi. Csak szegény Charlie –t sajnáltam, mert neki helyettem nem lesz senkije. Bár még mindig szerette anyámat egy kicsit,de helyette ott van neki Sue és a gyerekei.
A délután egyhangúan telt. Este a pulyka maradékát ettük meg. Ekkor úgy gondoltuk itt az ideje az ajándékok átadásának. Anyutól és Phil-től egy könyvet kaptam melynek címe: Pokoli báléjszakák. Charlie egy újabb fényképalbumot ajándékozott nekem. Edward pedig egy ágyneműgarnitúrát kapott mindkettőnk részére. Anyu Nessie-nek nem vett semmit, mert nem tudta, hogy ő is van nekünk. Viszont megígérte neki, hogy huszonhetedikén elmennek vásárolni, és azt vesz neki, amit csak akar. huszonhetedikéig nem sok mindent csináltunk. Jobbára felkeltünk, főztünk, ettünk (bár én és Edward nem nagyon élveztük a napoknak ezt a részét. Mindig kerestük a kibúvókat, hogy hogyan tudnánk elkerülni az ebédet), tévéztünk és beszélgettünk majd mindnyájan aludni mentünk. Rosszul fejeztem ki magam. Csak Renée, Charlie, Phil és Renesme. Edwarddal mi átbeszélgettük az éjszakákat. Végül eljött a huszonhetedike. Anyuék délelőtt már elindultak vásárolni még Nessie is a nagyival akar menni. Persze anyu a nagyi szón teljesen kiakadt. Hiszen ő nincs olyan öreg, hogy már nagymama legyen. De megnyugtattam, h Charlie –t is nagypapinak szólítja. Tudtam, hogy ha anya is megy vásárolni, akkor ebédre semmiképp sem érnek haza.
Edward átölelte a derekam, én a nyaka köré fontam a karomat és nyújtózkodtam, hogy meg tudjam csókolni. Ő felemelt és lábamat dereka köré raktam. Edward és én maradtunk csak otthon. Felajánlottuk anyunak, hogy főzünk ebédet mire hazaérnek. Amilyen gyorsan csak lehetett elkészültünk. Ekkor támadt egy ötletem.
- Nem használjuk ki, hogy most csak egyedül vagyunk itthon? – kérdeztem és szenvedélyesen megcsókoltam. Egyik kezem hajában kalandozott, míg másikkal tartottam a tarkóját. Ujját gerincemen húzta végig többször is, mire én mindig megremegtem. Hirtelen elszakadt ajkaimtól.
- És mi lesz, ha visszaérnek ebédre? – kérdezte.
- Megnyugodhatsz, anya is velük ment. Nem fognak egyhamar végezni. Akkor most már felmehetünk a szobámba?
Nem válaszolt, csak felszaladt velem az emeletre. Lassú mozdulatokkal vettem le az ingjét. ő lassan már teljesen levetkőztetett, míg én csak a nadrágjánál tartottam. Mindent direkt lassan csináltam, mert tudtam, hogy azt nem szereti és akkor még jobb volt vele lenni. Ő is átváltott lassú tempóba, ahányszor egybeolvadtunk engem annyiszor ért el az az érzés, hogy boldog vagyok, mert ő az enyém, és mert még soha nem szerettem így senkit. Amikor én voltam alul kénytelen voltam a hátába kapaszkodni, nehogy eltörjük az ágyat. Hallottam a kocsit. Igaz még négy utcával odébb voltak. Edward gyorsan felkapta magára az alsóját, az ingjét és a nadrágját közben azért gondot rám is, mert oda hajigálta hozzám a ruháimat. Gyorsan felöltöztem én is, de észrevettem, hogy Edward háta tiszta karmolás nyom volt. Ezen nevetnem kellett.
- Mi ilyen vicces?- fordult vissza és felhúzta az egyik szemöldökét.
- Nézd meg a hátad és a vállad, akkor meg tudod – nevettem még mindig.
Besietett a fürdőbe és kicsit mérgesen tért vissza. Odajött hozzám elkezdte csókolgatni a nyakam a vállamnál megállt és nevetne kezdett. Kénytelen voltam bemenni a fürdőbe, hogy megnézzem a vállam. Az vállamon nem karmolások voltak, hanem Edward ajkainak lenyomata. Visszamentem hozzá és magammal húztam a nappaliba, és leültünk tévézni. Anyáék rá egy percre már le is parkoltak a ház előtt. Kinyitottam nekik az ajtót és Edward ment is segíteni. Nessie amint kiszállt a kocsiból és megpillantott engem rohanni kezdett, persze emberi tempóban. Megöleltem és sok-sok puszival halmoztam el.
- Kicsim mit szólnál hozzá, ha felhívnánk a többieket? – kérdeztem kislányom.
- Az nagyon jó lenne!
Elindultam a telefonért és már tárcsáztam is a Cullen családot.
- Szia, Bella! Már azt hittem nem is fogsz hívni – panaszkodott Alice, de örült, hogy gondoltam rá.
- Szia, Alice! És sajnálom, hogy csak most hívtalak.
- Ugyan semmi baj, hiszen délelőtt más elfoglaltságod volt –mondta és közben hallottam, hogy valaki mögötte nagyon nevet. Hát persze ki más lehetne, mint Emmett.
- Mond meg a bátyádnak, hogy azért meg ne fulladjon a nevetésben – mondtam gúnyosan.
- Ugyan Bella. Tudod, hogy milyen Emmett imád viccelődni. És amúgy, hogy van a vállad?
- Alice! –sziszegtem mérgesen.
- Nyugi csak azt láttam, hogy a fürdőben vagy illetve vagytok. Na de ad oda kicsit Nessie –t.
Átadtam Nessie –nek a telefont.
- Szia, Alice! Képzeld egy olyan szép ruhát láttam. Volt a te méretedben és Rosalieéban, Esmeében , anyuéban és még az enyémben is.
- Láttam kislány. Győzd meg anyáékat, hogy vegyék meg.
- Én is épp azt akartam. Jacob ott van nálatok?
- Hát igazából már egy jó ideje nem láttuk, de szerintem Billynél eléred. És Rose-t sem tudom adni éppen, vásárol.
- Rendben, de most leteszem, mert nagyinak kell segíteni. Mond meg a többieknek, hogy hiányoznak. Szia!
- Oké, megmondom. Szia és üdvözlöm apát is – köszönt el Alice és lerakta a telefont. Estére lassan elkészültünk az összes étellel. Szépen megvacsoráztunk, és én megint azon gondolkodtam, hogy hogyan fogom túlélni a Karácsonyt. Lassan múltak az ünnepek. Úgy gondoltuk, hogy huszonnyolcadik indulunk, mert még vadászni is kell mennünk. Unalmasan teltek a napok. Minden délután elmentünk vásárolni, persze ha nem sütött a nap. Nessie kedvéért megvettük azt a négy egyforma ruhát. Elérkezet az indulás napja. Együtt mentünk ki a reptérre, de mi nem a Seattle–be mentünk, hanem egyenesen Dél- Amerikába.
3.Dél –Amerika rejtelmei
- Sajnálom anya, de nem maradhatunk. Megígértük a többieknek, hogy nem maradunk távol sokáig és még meg szeretnénk látogatni pár ismerőst.
- Jó, jó! De muszáj mindjárt mennetek?
- Megígértük a barátainknak, hogy a szilvesztert velük töltjük.
- Ohh, értem. De a Húsvétot remélem, nálunk töltitek.
- Hát anya, igazából arra gondoltam, hogy ha az orvos engedi, akkor jöhetnétek ti. Hiszen már, olyan rég voltatok Forksban – győzködtem anyát, hiszen tavasszal már sokkal többet süt itt a nap és nem igazán kéne magunkra vonni a figyelmet.
Lassan elbúcsúztunk mindenkitől. Felszálltunk a gépre. Nessie ezt az utat már jobban viselte. Az út kicsit hosszú volt, Nessie több mint a felét át is aludta. Első állomásunk Bogota volt.
- Innen hova megyünk? – kérdeztem Edwardtól.
- Kocsival Manausba megyünk.
- És milyen kocsival?
- Nyugi már mindent elintéztem. Amúgy egy Audi La mans-sal – válaszolta természetes hangon Edward. Igaz én még mindig nem nagyon értettem az autókhoz. De a gyorsaságért én is odavoltam.
- Remélem valami gyors kocsit választottál.
- Majd te eldöntöd. Itt is van. Nekem bejön. És nektek?
- Huh, hát nagyon jól néz ki. Hány kilométer szorult belé? – kérdezte Nessie.
- Hát szerintem nézzünk utána- válaszolta Edward a kedvenc féloldalas mosolyom kíséretében. Mindent bepakoltunk az autóba és el is indultunk. Két óra alatt már oda is értünk. Együtt élveztük a száguldást. Edward a kocsiból a maximumot hozta ki, vagyis 350 km/h-t. Nem tartott sokáig, míg megtaláltuk az amazonokat. Az esőerdő közepén állt egy faház. Biztos volt akkora, mint a Cullen villa. Zafrina és Senna kint vártak minket a ház előtt.
- Sziasztok, már nagyon vártunk titeket – mondták egyszerre.
- Sziasztok, örülünk a viszontlátásnak. Kachiri hol van? - kérdezte férjem.
- Hát ő éppen vadászik. Hamarosan csatlakozni fog hozzánk. Gyertek beljebb.
A ház nagy volt. Itt konyhát nem találtunk, mint a Cullen házban. Persze hiszen ők nem akarták azt a látszatott kelteni, hogy emberek. Így nem volt szükségük rá. Megmutatták a szobáinkat. Reneesme külön szobát kapott és ennek nagyon örült.
( Alice szemszöge)
Amióta elmentek Belláék a ház csendesebb lett. Attól kezdve Jacob nem járt nálunk, és ennek Rosalie örült a legjobban. Emmett mindig próbált belőlem kiszedni „pikáns” részleteket. Neki soha nem árultam el semmit, de Jasper mindent tudott, hiszen amikor látomásom volt akkor mindig ő tudta meg legelőször. Az ilyen részleteket elárulta Emmettnek is és együtt nevettek rajta. A ház ilyenkor zengett Emmett nevetésétől.
- Még jó, hogy nincsenek szomszédjaink – jegyeztem meg kicsit hangosabban.
- Ha lennének, akkor biztos nem tudnának aludni. Ugye Rose bébi? – kérdezte vigyorogva Emmett.
- Em ha rajtad múlna, akkor biztos nem – mondta gúnyosan Jasper.
- Na, mert ti is olyan halkak szoktatok lenni- vágott vissza. - Belláéknál nem lenne gond a szomszédság, ők mindig halkak szoktak lenni. Semmi nyom nem utal arra, hogy dolgoznának éjszaka. Csak az a néhány törött ágy, amit még Esme szigetén törött el Edward.
Emmett imádott cikizni mindenkit, főleg Bellát és Edwardot. Megcsörrent a telefon.
- Szia, Bella! Már azt hittem nem is fogsz hívni – panaszkodtam, de örültem, hogy gondolt rám.
- Szia, Alice! És sajnálom, hogy csak most hívtalak.
- Ugyan semmi baj, hiszen délelőtt más elfoglaltságod volt –mondtam és közben hallottam, hogy valaki a hátam mögött nevet. Hát persze ki más lehetne, mint Emmett.
- Mond meg a bátyádnak, hogy azért meg ne fulladjon a nevetésben – mondta gúnyosan.
- Ugyan Bella. Tudod, hogy milyen Emmett imád viccelődni. És amúgy, hogy van a vállad?
- Alice! –sziszegte mérgesen.
- Nyugi csak azt láttam, hogy a fürdőben vagy illetve vagytok. Na de ad oda kicsit Nessie –t.
Átadta Nessie –nek a telefont.
- Szia, Alice! Képzeld egy olyan szép ruhát láttam. Volt a te méretedben és Rosalieéban, Esmeében , anyuéban és még az enyémben is.
- Láttam kislány. Győzd meg anyáékat, hogy vegyék meg.
- Én is épp azt akartam. Jacob ott van nálatok?
- Hát igazából már egy jó ideje nem láttuk, de szerintem Billynél eléred. És Rose-t sem tudom adni éppen, vásárol.
- Rendben, de most leteszem, mert nagyinak kell segíteni. Mond meg a többieknek, hogy hiányoznak. Szia!
- Oké, megmondom. Szia és üdvözlöm apát is - mondtam és már le is tette a telefont.
A többi pár napot a hegyekben töltöttük. Van ott egy faház hasonlóan berendezve, mint a nagy ház. Télen elég sok időt töltünk itt együtt, bár Bella még nem járt itt. Majd mikor haza érnek megint eljövünk.
- Emmett ha lehetne, egy kicsit gyorsabban lerakhatnád a kártyát- panaszkodtam neki.
- Nyugi hugi, nem szeretek akkor játszani, amikor itt vagy, mert te is csalsz, mint Edward.
Néhány délután így telt, de volt, amikor hó csatáztunk is.
( Bella szemszöge)
Épp végeztünk a pakolással és meg is érkezett Kachiri. Üdvözöltük egymást. Edwardnak és nekem már szükségünk volt egy kiadós vadászatra, hiszen utoljára akkor vadásztunk mielőtt eljöttünk Forks – ból. Nessie nem akart velünk tartani.
- Anya, de hiszen én ettem mielőtt eljöttünk volna nagyitól.
- Igen, ettél emberi ételt. És őt napig nem vadásztunk. Ideje lenne annak is.
- Bella hagyd. Majd eljön velem. Nekem holnapra esedékes a vadászat – nyugtatott Zafrina.
- Jó, rendben. Addig is legyél jó kislány. Oké? – kérdeztem tőle.
- Az leszek anyu – mondta és megölelt. – Szeretlek.
- Én is kincsem.
- Jaj, apu. Téged is szertelek – szaladt oda Edwardhoz és a nyakába ugrott.
- Én is – letette Nessie –t és elindultunk vadászni.
Már egy ideje futottunk az erdőben, de még nem találtunk semmilyen ehető állatot.
- Várj –torpantam meg. –Érzek valamit abból az irányból – mutattam kelet felé. Edward beleszagolt a levegőbe. Ő is érzete.
- Én is érzem. Nem is akármilyen állat. Ez egy jaguár. Jasper kedvence, irigykedni fog, ha elmesélem neki – kuncogott kedvesem.
- Akkor siessünk, nehogy elmenjen – mondtam és gyorsan a szag irányába kezdtünk rohanni. Hamarosan meg is pillantottuk a vadat. Nem is egyedül volt, vele volt a párja is. És kettő aranyos jaguár kölyök volt az anya mellett. Nem volt szívem megölni őket. Mire feleszméltem Edward már végzet a hímmel.
- Edward Cullen – ordítottam. – Hogy tehetted ezt? Nem láttad, hogy kölykeik is vannak? – fakadtam ki.
- Bella drágám, csak az apát öltem meg. Az anyát nem akartam bántani. De menjünk, keressünk neked is valamit.
Nem kellett sok idő mire megéreztem egy másik illatot is. Elindultam kelet felé az illat irányába. Aztán megláttam a faágon egy nagyméretű ködfoltos párducot. Felugrottam mellé az ágra és fogaimat nyakába mélyesztettem. Próbált ellenállni, de erősebb voltam nála. Most Edward nézett engem, ahogy vadászok. Soha nem értettem, hogy mit tud rajtam nézni. Bár mindig azt mondta, hogy tökéletesen csinálom. Ez nem igaz. Akárhányszor együtt mentünk vadászni, mindig elfeledtette velem, hogy miért is vagyunk itt. De amikor még „kezdő vadász” voltam, azt szerette, mert elég lenge ruházatban táncoltam vissza mellé. Mondjuk most már belejöttem. A ruháim most mindig egyben maradnak, és egy vérfolt sincsen már rajtuk. Lassan felfedeztük már az egész erdőt, mert még nem jártam ilyen helyen soha. Alkonyatkor kezdtünk visszaindulni. Bent volt mindenki a házban. Nessie Zafrina ölében ült és már majdnem el is aludt. Kezembe vettem és elindultunk fel a szobájába. Leraktam az ágyába és betakargattam. Edwarddal mi is elmentünk a szobánkba.
- *Gyere, add most a lelkedet! Vétkezz velem! Most enged, hogy jó legyen. Tedd meg. Vétkezz velem! Ma este légy velem. Kérlek, vétkezz velem! – súgta oda halkan Edward.
- Ha te is akarod, jöjjön a vétek.
- Rövid az idő, másra nem gondolok, nagyon jól tudod ez az, amit akarok.
- **Megkapod az életem, ha kell. Mindenem a tiéd fogadd el!
Nyújtózkodtam, hogy meg tudjam csókolni, mert nekem egy kicsit még mindig magas volt. Átkaroltam nyakát, tarkójánál megfogtam és közelebb vontam magamhoz. Ujjait gerincem húzta végig, de másik kezével derekamnál szorított magához. Akárhányszor hozzám ért rajtam egy kellemes borzongás futott végig. Ő mindig ezt váltotta ki belőlem. Ujjaim hajában kalandoztak. Kezét pólóm alá csúsztatta és számát halk, kéjes nyögés hagyta el. Megszabadított ruháimtól, de az övét nem engedte levenni. Letéptem róla az ingjét. Pedig tudtam, hogy ez volt az egyik kedvence. Lebiggyesztette az ajkát, mint ahogy én szoktam emberként, amikor abbahagyja a csókot és eltávolodik.
- Te akartad - suttogtam és csókolni kezdtem. Most nem öleltem a nyakát, hogy meg tudjam szabadítani nadrágjától. Sikerült is. Megszabadítottam minden ruhájától, már ő is meztelen volt, mint én. Éreztem férfiassága merevségét és azt, ahogy belém hatol. Tudtam, ha csak ő csinálja, azt nem fogja teljesen élvezni. Megfogtam vállánál és a hátára fordítottam, hogy én legyek felül. Csípőm gyors mozgásba kezdett, ő is felvette a tempót. Buja sóhajok hagyták el ajkainkat, már a sikítás szélén álltam, de nem akartam, hogy Nessie felébredjen. Kénytelen voltam Edward ajkait kezelésbe venni, ha nem akartam, hogy felsikítsak. Egyszerre értük el a csúcsot. Reggel gyorsan felöltöztünk. Nem tudtam mit kezdjek a foltokkal a nyakamon, bár igaz már alig lehetet őket látni. De Edward nyaka és háta az teljesen kész volt. Még azért látszik, hogy erősebb vagyok nála. Megint nem tudtam megállni nevetés nélkül, amit látok. Elém állt és átölelt.
- Ennyire vicces? – kérdezte durcás hangon.
- Jaj, kérlek, ne haragudj. Csak annyira vicces, hogy még rajtad is lehet nyomokat hagyni – mondtam neki. De még mindig kuncogtam.
- Tudod, te még vadabb vagy, mint Esme, Alice vagy akár Rose. Ők ilyen nyomokat soha nem hagynak. De te minden alkalommal „megajándékozol” ezekkel – mondta és rámutatott egy foltjára. Ezen már megint nevetnem kellett.
- Tudod, szívesen kapsz még. Még szólnod sem kell – küldtem felé egy csábos mosolyt.
- Neked sem – mondta és már meg is harapta a nyakamat. Csak azt hallottam, ahogy kislányom felsikít.
- Apu! Apu! Miért bántod anyut? Ugye nem akarod megenni? Én nem örülnék neki és szerintem még rajtam kívül sokan nem örülnének – mondta kissé dühösen pillantva édesapjára.
- Nem kicsim nem fogom bántatni a mamit. Ahhoz nekem is nagyon fontos.
Nessie ideszaladt hozzám és megölelt.
- Mit szeretnél kicsim? –érdeklődtem.
- Először is egy nagy „Jó reggelt” puszit – mondta kacagva. Arca egyik felét odatartotta, hogy oda adjam neki a puszit. Hát meg is kapta. Odahajolt páromhoz neki arca másik felét tartotta oda. Tőle is megkapta, majd ő is adott nekünk kettő-kettő puszit.
- És azt szeretném kérdezni, hogy ma elmehetnék-e Zafrinával vadászni. Anyu, Apu engedjetek el. Kérlek – nézett ránk esdeklő szemekkel.
- Persze, hogy elmehetsz. Lementünk a nappaliba, rajtunk kívül már mindenki ott volt és amint megpillantottak minket nevetni kezdtek. Értetlenül néztem Edwardra, mert ő biztos tudta, miért nevetnek. Nem kellett megkérdeznem tőle, mert Senna válaszolt.
- Jó volt az éjjeli műsorotok, még szerencse hogy a kicsi Nessie nem ébredt fel – nevettek fel megint egyszerre. A nevetésük olyan volt, mint egy lágy nyugtató dallam. Ha most tudtam volna biztos elpirultam volna.
- Sajnáljuk. Próbáltunk halkak lenni – mondtam kicsi zavarban a hangomban.
Nessie megfogta a kezem és közölte, hogy őt nem érdekli, ami az este történt ezért szeretne már elmenni, vadászni.
- Persze, menjetek csak. De ha lehetséges vigyázzatok magatokra –mondtam, hiszen féltettem a kislányom.
- Nyugi anyu vigyázunk. Sziasztok! –köszönt és már szaladt is.
(Nessie szemszöge)
Elmentünk vadászni, mert már huszonkettedike óta nem vadásztam. Már itt volt az ideje. Zafrina egy okapit fogott el, én pedig egy leopárdot. Egésznap együtt voltunk és körbe jártuk az esőerdőt. Zafrina és a testvérei mind amazonok voltak. Kachiri mondta, hogy ha egyszer elegem lesz a szülöi gondoskodásból nyugodtan jöhetek hozzájuk.
- Zaf? –kiabáltam, mert egy kicsit lemaradtam Zaf mögött.
- Igen? Mondjad csak.
- Csak azt szeretném kérdezni, hogy Kachiri komolyan gondolta azt a dolgot?
- Persze. Hiszen minden vámpírnak van vagy volt „kamaszkora”. És ilyenkor elmentünk otthonról és utazgattunk. És ha te is ebben a korban leszel, nyugodtan gyere hozzánk, mert mi amazonok mindig összetartunk – kitárta a karját és megölelt. Igen már én is amazonnak számítottam. Már akkor amazon lettem, amikor elöször találkoztunk.
- Köszönöm.
- Ideje lenn indulnunk, mert már későre jár.
Igaza volt tényleg mennünk kellett, mert már elég sötét is volt és már álmos is voltam. Ezen a napon megismertem az esőerdőt és nagyon megtetszett. Remélem, még vissza fogunk jönni párszor. Mindenki lenn volt a nappaliban és beszélgettek.
- Sziasztok! –köszönt mindenki egyszerre.
- Sziasztok!
- Na, kicsim milyen volt a vadászat?- kérdezte anyukám kíváncsian. Odaszaladtam hozzá és megmutattam neki, hogy mit vadásztunk le. Ásítottam.
- Na gyere te kis amazon ideje lefeküdni –mondta apa és a karjába vett.
- De apu én még nem vagyok álmos- ellenkeztem, de már megint ásítanom kellett. Az ásítás minden szavamat törölte azzal kapcsolatban, hogy én még nem vagyok álmos.
- Ugyan Nessie. Holnap is van nap. Még pár napot úgy is itt töltünk. És neked aludni kell, különben nem mehetsz sehova –mondta anya és én hittem neki. Néha azért szigorúbb volt, mint apa. De csak néha. Már csak arra emlékszem, hogy elköszöntünk a többiektől és anyu meg apu felvitt a szobámba. Anya még betakargatott.
Jó éjszakát kincsem! Álmodj szépeket! – köszöntek el és először anya majd apa is adott egy „jó éjt puszit” a homlokomra.
- Jó éjt –mondtam és már elnyomott is az álom.
(Bella szemszöge)
Ez a három napunk hamar eltelt. Amikor Nessie ébren volt, akkor mindig játszottunk, vagy éppen ha kellett vadászni mentünk. A nap nagy részében twister-eztünk. Nem pörgettünk soha, mert annak nem volt értelme. Sennanak nem volt kedve játszani, ezért ő mondta nekünk, hogy mit hova kell raknunk. Egész érdekes helyzetek jöttek ki. Amikor már csak Edward és én voltam fenn a szőnyegen és én persze Edward felett voltam, Edward lába megremegett és összecsúszott alattam. Ezzel persze elérte, hogy megint én nyerjek. Felálltam és felsegítettem őt is.
- Ügyes voltál – mondtam és megcsókoltam. – Most nem mentél semmire a képességeddel – mondtam kuncogva.
- Ezt is Emmettől tanultad. Ő is mindig azt mondja, hogy csalok – panaszkodott kedvesem.
- Én nem mondtam, hogy csalsz. Csak megemlítettem, hogy most nem tudtad használni a képességedet.
- Ügyes voltál mami – szaladt hozzám Nessie. Megfogta a kezem és lejátszotta azt a pillanatot, amikor Edward összecsuklott alattam. Ezen az emléken nevetnem kellett. Edwardot még soha nem győztem le semmiben.
Mostanában Nessie is mindig tovább marad fenn velünk, de persze tovább is alszik. Az éjszakákat mindig átbeszélgettük öten.
Szilveszter napján együtt mentünk vadászni. Egész sokáig elvoltunk, de Edwarddal úgy gondoltuk, hogy azért bulizni is kellene.
- Edward tudod, hogy nem tudok táncolni. Kérlek –könyörögtem neki. Nem szerettem táncolni és nem is tudtam. Hiába voltam vámpír a táncban lévő ügyetlenkedésem megmaradt.
- Bella bízd rám magad! –mondta mosolyogva, de mégis komolyan.
Hát mit tehettem volna? Engedtem, és végig táncoltuk az egész éjszakát. Persze nem csak Edwarddal táncoltam. Táncoltam kislányommal és a többiekkel is. De csak Edward karjaiban éreztem, hogy nem bénázok. Még mielőtt éjfélt ütött volna az óra, felkaptam a telefont és tárcsáztam a Cullen házat. Mire felvették a telefont már éjfél is volt.
- Boldog Új Évet! – kiabáltuk egyszerre a többiekkel.
- B. Ú. É. K - kiabálták Alice-ék is. – Már azt hittem nem is akarsz hívni.
- Sajnálom, de mindenképpen felhívtunk volna most.
- Szia, hugi! Na, mi van? Életben vagy? – mondta Emmett nevetve.
- Mért ne lennék? – kérdeztem értetlenkedve.
- Hát azt hittük, hogy Edward felfalt téged.
Edward kikapta a telefont a kezemből.
- Már közel voltam hozzá, de megzavartak –nevettet ő is Emmettel. Nessie már majdnem elaludt a karomban. Meghúztam Edward pólóját és már folytatta is. – De most le kell tennem. Nessie aludni akar. És ma illetve holnap indulunk. Majd még beszélünk. Sziasztok! – elköszönt és már le is tette a telefont.
Felvittük Nessiet a szobába és betakargattam. Reggelig bepakoltunk a három bőröndbe és mire Nessie felébredt már indulásra készen voltunk.
Sziasztok! –búcsúzkodtunk. Nessie Zafrinától vált el a legnehezebben, mert mondhatni a legjobb barátnők lettek. Az utat Manausba futva tettük meg onnan Bogotába mentünk azzal a kocsival, amit a múltkor kölcsönzött Edward.
- Hova megyünk? – kérdeztük összhangban gyermekemmel.
- Az meglepetés – mondta Edward féloldalas mosolyra húzva száját. Felszálltunk a gépre és elindultunk az „ismeretlenbe”.
*http://www.zeneszoveg.hu/dalszoveg/4690/v-tech/vetkezz-velem-zeneszoveg.html
**http://www.zeneszoveg.hu/dalszoveg/18792/v-tech/mindenem-tied-zeneszoveg.html
4. Vajon ez egy új szerelem?
( Jacob szemszöge)
- Jake! A tanács feladatot bízott rád – kiabálta Billy.
- Megyek – gyorsan felvettem egy boxert és egy farmert. – Mit kell csinálnom?
- Egy új lány került a törzsbe. Azt szeretnék, ha te vigyáznál rá.
- De, apa. Mi lesz az őrjáratozással? Nem mondhatom el neki.
- Nem is kell elmondanod, már tudja. Na gyere, menjünk!
Apám mutatta az utat, én pedig követtem. Végül bementünk a tanácsházba.
- Jake, köszönjük, hogy vállalod a feladatot. Bemutatom neked Amanda-t. Amanda, ő itt Jacob,ő fog rád vigyázni.
- Szia, Jacob! – köszönt.
- Szia!”Nagyon csinos lány” – gondoltam magamban.
- Elmagyarázom, hogy miért is kell rá vigyázni. Amanda családját vámpírok ölték meg. És őt is meg akarják ölni.
- Jó, rendben, megvédem, de honnan ismeri a törzsi legendát? – érdeklődtem.
- Hát az apjának a dédapja a törzsünkhöz tartozott, de a feladta a farkas létet és itt hagyott minket. De ez most nem lényeges.
- Gyere, Amanda körbevezetlek! Viszlát! – elköszöntem és már kint is voltunk a házból. Megmutattam Amandának az egész rezervátumot. Ő és én nagyon jól kijöttünk egymással, mintha ha már gyerekkorunkban is ismertük volna egymást. Am-et (így hívom Amandát, mert nem szereti, ha a teljes nevén szólítjuk) legjobban a La push-i strand fogta meg. Nagyon tetszet neki és örült, hogy együtt vagyunk itt lent. Ennek nem csak ő örült, hanem én is. Nessievel kettesben soha sem sétáltam itt, de ő mégis csak hét éves nem várhatom el tőle, hogy tudja, mi az a romantika. De Am, ő teljesen más, tizenhét éves, mint én. Vele könnyű eltölteni az időt. De mi ez az érzés? Ilyet akkor éreztem, amikor Bellába voltam „szerelmes”. Lehet, hogy Amandába is szerelmes vagyok? De hisz nekem ott van Nessie, ő az én lenyomatom. Ez nem lehet szerelem! Vagy mégis? És ha igen, mért nem szóltak? Mennyi kérdés, amire még nem tudom a választ. talán majd idővel kiderül.
(Edward szemszöge)
Hamarosan vissza kell mennünk Forksba, mert lejár az egy hónap. Most éppen Franciaország szívében, Párizsban vagyunk. Két hét alatt sokfelé jártunk. Elmentünk Ausztráliába. Gyönyörű volt. Mindössze csak négy napot töltöttünk ott. Voltunk a horvát tengerparton is. Tettünk egy kis látogatást Olaszországban. De előtte voltunk Japánban is, az anime - manga hazájában. De persze Alice felhívott azzal az indokkal, hogy nekünk most azonnal ide kell jönnünk Párizsba, mert egy újszülött vámpír szaladgál az utcán. És nekünk beszélnünk kell vele. Párizs, amúgy is benn volt terveim között, de nem ilyen céllal. Elmentünk, mert Bella segíteni akart a srácnak, és amit Bella akar, azt Nessie is. Hamar meg is találtuk Olivert, mert így hívták. Tizenhét éves volt akár csak én. Megtanítottuk mindenre, amit tudnia kell. Nessie és Oli nagyon jól kijöttek egymással. Majdnem olyan volt a kapcsolatuk, mint Nessi és Jacob kapcsolata. Lehet, hogy még jobb is. Ballával örültünk, hogy jól érezték magukat együtt. Oliver ember létére tökéletesen gitározott, és szerzeményei is nagyon jók voltak. Csak a dallam volt meg, de néhányhoz volt szöveg is. Kislányomnak és mindannyiunknak nagyon tetszett. Erre az egy hétre egy szállodában szálltunk meg. Nessienek külön szobája volt.
- Oli! Szerintem menned kéne. Nessinek aludnia is kell – mondtam. Olit mindig letörte, ha el kellett válnia Nessitől.
- Ne legyél már ilyen! Holnap úgy is jössz és megint együtt lesztek – vigasztalta kedvesem. Amíg kikísértem Olit, addig Bella megfürdette Nessiet. Mire beértem, szerelmem csurom vizesen egy szál törölközőben fektette lesz Nessiet.
- Jó éjt kicsim! –mondta és homlokon csókolta gyermekünket. Már indulni akart kifelé, de Nessie megállította.
( Bella szemszöge)
Sajnos már csak nyolc nap volt vissza az indulásig. Sokfelé jártunk, de nekem Párizs tetszett eddig a legjobban. És kislányomnak is, de neki egészen más okból, mint nekem. Itt ismerkedtünk meg Oliverrel, az újszülött vámpírral, aki miatt eredetileg jöttünk. Ő és Nessie között különleges kapcsolat alakult ki. Ők ketten, olyanok, mint egy szerelmes pár. De ez lehetetlen, hiszen Nessienk ott van Jacob, aki szereti őt. Persze csak a hülye bevésődés miatt. De ilyen Olivernél nincs. Őt azért szereti, mert aki és nem azért, mert ez olyan hülye dolog, mint a bevésődés. Oliver minden idejét velünk, de legfőképp Nessievel tölti. Edwarddal örültünk, hogy van vámpír „szerelme” is kislányunknak.
- Oli! Szerintem menned kéne. nessinek aludnia is kell – mindta Edward. Láttuk Olin, hogy nem szerte elválni Nessietől.
- Ne legyél már ilyen! Holnap úgy is jössz és megint együtt lesztek – próbáltam vigasztalni. Amíg Edwrad kikísérte Olit, én addig elindultam megfürdetni Renéesmét. Nessie teljesen lelocsolt és én tiszta víz lettem. Magamra tekertem egy törölközőt és őt is megtöröltem és felöltöztettem. Levittem a szobájába és betakargattam.
- Jó éjt – mondtam és homlokon csókoltam. Elindultam kifelé, de megállított.
- Anya, várj! Kérdezni szeretnék valamit.
- Kérdezd csak.
- Tudod, hogy szeretem Jaket, ugye? – kérdezte.
- Persze. Nálad senki sem szereti jobban.
- Meg lehet, de van egy olyan érzésem, hogy ez csak egy varázslatszerű dolog. És valamikor Olit jobban szeretem, mint őt. Tudom, hogy a koromhoz képest nagyon okos vagyok, de ezt nem értem – magyarázta ügyesen kislányom.
- Hát, ami közted és Jake között van, azt mondhatjuk varázslatnak. De ezt nem nekem kellene elmondani hanem Jakenek, de mivel ő nincs itt, ezért elmondom én – hadartam és közben Edward is belépett a szobába.
- Hagyd kedvesem! Majd elmondom én – suttogta halkan. Közelebb jött és megcsókolt.
- Rendben. Neked biztosan sokkal jobban fog menni, mint nekem – nevettem.
- Az meg lehet. Tehát az egész úgy volt, hogy…- és elkezdte az elejéről mesélni. Nessie nem szólt közbe Edward magyarázásába. De amikor Edward megkérdezte, hogy érti-e, csak bólintott. Amint Edward befejezte a történetet, megszólaltam:
- Jó éjt kicsim! Mi most egyedül hagyunk, hogy átgondold az egészet. Biztos sok volt ez egyszerre.
- Ne menjetek! Légyszi. Maradjatok velem ma éjszaka. És dúdoljátok együtt az altatódalt.
- Renben kicsim – mondtuk egyszerre életem párjával. Elkezdtük dúdolni, de én halkabban és halkabban, hogy már csak a végén Edward dúdolt. Egész éjjel Nessievel voltunk és figyeltük álmát. Az egész család szerepelt az álomban. Mind a nappaliban ültünk, Nessie valakinek az ölében ült, de nem volt benne biztos, hogy ki az. Az arca mindig változott. Egyszer Oli-é volt, egyszer Jacobé. Nem volt más álma. Mindig uyganazt álmodta.
- Edward, én aggódom. Hogyan fogja ezt megemészteni? – kérdeztem aggódó hanggal.
- nem tudom, de majd mi segítünk neki – mondta és Nessie fölött áthajolt, hogy megcsókolhasson. Az egész éjszakát Nessie mellett töltöttük.
Reggel gyorsan, de nesztelenül álltam fel az ágyról és elindultam, hogy kinyissam Olinak az ajtót mielőtt kopogtatna és Nessie felébredne.
- Szia, Oli! Azért suttogok, mert Nessie még alszik. Nem aludt valami nyugodtan az éjjel.
- Szia, Bella. Jó rendben halk leszek. Szabad tudnom, hogy mért nem aludt nyugodtan?
- Persze, elmesélem, de egy kicsit hosszú lesz.
Elmeséltem neki a történetet, ő is ledöbbent, mint tegnap este Nessie.
- Sajnálom, hogy ez történt – mondtam.
- Ugyan Bella, semmi baj.
- De kérlek, ne használd a képességedet rajta – néztem rá könyörgő szemekkel.
- Megnyugodhatsz. Nem fogom, és sok esélyem van azzal a Jacob sráccal szemben.
- Nem kéne versenyeznetek. Főleg így, hogy Jake nem is tudja.
- Bella figyelj! Nessie szerelméért mindenre képes vagyok, de annyira alattomos dög sem vagyok, hogy használjam a képességem. Így ismertél meg? –kérdezte csalódott hangon.
- Nem, dehogy. Tudom. hogy te nem vagy olyan –mondtam, de féltem. Hiszen, ha Oli használja a képességét, Jakenek nem lesz semmi esélye. Mert Oli el tud törölni érzéseket és helyébe másikat tud helyezni. De tudtam, hogy ő nem csinál ilyet, mert ha Nessie ezt megtudná, soha nem beszélne vele többet. Sokáig beszéltünk együtt, de meghallottam Edward lépteit és, hogy karjában kislányunk szipog. Felálltam és elindultam az ajtó elé és amikor odaértem hozzájuk átvettem kislányomat Edwardtól.
- Mi a baj kincsem? Tudod, h a maminak elmondhatod – próbáltam győzködni őt.
- Semmi. Csak megijedtem, hogy nem voltál mellettem. De apu megnyugtatott és most már minden rendben van.
- Biztos? - kíváncsiskodtam, de Nessie csak bólintott. Edward és Oli valamit megbeszéltek, de nem figyeltem rájuk, csak kislányom arcát fürkésztem. Aztán odalépett mellém Oli és már éreztem. hogy használni kezdi az erejét. Nessieből kitörölte a szomorúságot és helyébe vidámságot helyezett. Örültem, hogy ezt csinálta. Nem szerettük volna, hogy Nessie mindennap szomorú lenne.
- Köszönöm Oli. Szeretlek! – fordult Oli felé Nessie most már vidáman. Nessie tudta mire képes Oli és egyáltalán nem zavarta, hogy rajta próbálgatja a képességét.
A maradék hat napban együtt fedeztük fel Párizs minden utcáját. Egyszerűen gyönyörű volt. Nessie és Oli mögöttünk sétáltak kézen fogva vagy Oliver karjaiban tartotta szemünk fényét. Nagyon jól elvoltak egymással, kacarásztak és Nessien már nem is látszott, hogy valamikor szomorú volt. És ez Olinak köszönhető. Nem a képességének, azt csak egyszer használta, hanem a személyének. Nessie mindig mosolygós volt, amikor együtt voltak. Akár egy szerelmes pár, öröm volt rájuk nézni. Oliver minden éjszakáját Nessivel töltötte. Soha nem mozdult el mellőle. Nagyon letörte a hír, hogy holnaphaza megyünk, ezért Nessiet az ölébe fektette és úgy ringatta álomba. Edwarddal szépen elkezdtünk bepakolni a bőröndökbe. Most nem három, hanem négy bőrönddel térünk haza. A egyik bőrönd tele van a ajándékokkal az egész család számára.
- Holnap végre haza megyünk, és újra látjuk a többieket – mondtam halkan, de boldogsággal teli hangon.
- Igen. Őszintén szólva már hiányoznak a többiek.
- Nekem is. De kicsit nehéz lesz itt hagyni Párizst. Ez az egy hét csodálatos volt.
- Igen az volt – suttogta kedvesem és szenvedélyesen csókolni kezdett.
Másnap pontban-délben indult a gépünk. Oliver is kikísért minket.
- Aztán Oli tartsd be a szabályokat!
- Nyugi, nyugi! Nem fogok embereket bántani és titokban tartom, hogy mi is vagyok.
- Na, nekünk indulnunk kell, mert még lekéssük a gépet.
- Rendben. Sziasztok!
- Oli! Oli! Ugye meglátogatsz majd engem? Akarom mondani minket? – ugrott Nessie a srác nyakába.
- Persze kislány, de menj, mert le késed a gépet.
- Szia! – mondta és egy puszit nyomott a fiú arcára.
- Szia! – köszönt és mi már el is indultunk a a géphez. Edward megint gondoskodott, hogy Nessie kényelmesen tudjon aludni az első osztályú üléseken. A gép felszállt, hogy Londonban leszálljon és onnan pedig tovább repüljünk Seattle-ig.
( Nessie szemszöge)
Nagyon megszerettem Olit és amint elváltunk már nagyon hiányzott. Ő mindig felvidított, ha szomorú voltam. Talán jobban szeretem, mint Jaket. De nem vagyok benne biztos, mert Jacobhoz köt a bevésődés. Vajon ez sosem múlik el? De ha már nem akarok Jacobbal lenni? Nem kötelezhetnek, hogy vele legyek.
- Semmire nem fogunk kötelezni, ha te nem akarod kicsim – mondta apu.
- Apu! Nem olvashatsz a gondolataimban – mondtam, de az utolsó mondatot kiabáltam volna.
- Te gondolkodtál túl hangosan és különben is csak az utolsó gondoltad hallottam.
- Jó, jó – hittem apának. Anya révén megtanultam, hogy mikor hazudik és mikor nem.. Lassan telt az út. Párizsból Londonba repültünk. Ez az út még nem volt olyan vészes, mert három óra alatt odaértünk. De Londonból Seattle-ig nagyon hosszú volt az út. Több mint öt óra. Mondjuk én a felét biztos átaludtam. Szóval körülbelül nyolc – kilenc óra között Seattle- i repülőtéren voltunk és mindenki ott várt minket kivéve Jaket. Ez egy kicsit elszomorított.
5. Hol van Jacob?
(Jacob szemszöge)
Elérkezett a nap mikor végre Belláék hazaérkeznek. Mióta nem voltak itthon, nagyon sok minden megváltozott. Például én. Azt hiszem, szerelmes vagyok. Vagy lehet, hogy ez egy újabb bevésődés? Mielőbb meg kell kérdeznem Sam-et. Talán ő tud majd valamit mondani. Viszont, már nem vártam annyira, hogy hazaérjenek. Nessie miatt. Ő még úgy tudja, legalábbis én úgy tudom, hogy mi örökre együtt leszünk. De itt van Am is. Őt talán jobban szeretem, mint Renéemse-t. Nem is mentem ki a fogadásukra. Bár ezzel lehet, hogy megbántom őket. De Edward biztos kutakodni fog a fejemben. Utálom ezt a képességét. Mindig tudja, mit akarok mondani. Nagyon idegesítő. Viszont biztos, hogy nemrég járt a fejemben. Valahogy ezt néha megérzem. Bárcsak úgy tudnám megmondani Nessie-nek, hogy „szakítok” vele, hogy ne bántsam meg. Előbb vagy utóbb, ha nem én, Edward biztos elmondja neki. De nekem már itt van Am. Egy dologban teljesen biztos voltam. Abban, hogy én feltétel nélkül, bár nem tudom, hogy visszavonhatatlanul-e, de beleszerettem Am-be.
(Bella szemszöge)
Kint voltunk a reptéren. Alig leszálltunk a gépről, megpillantottuk a családunkat. De Jacob nem volt velük. Ezt nagyon furcsállottam. Bár mikor még Párizsban mondta Edward, hogy talált egy másik lányt, meglepődtem, de nem számítottam arra, hogy nem lesz itt. Elsőként, ki más, mint Alice jött üdvözölni minket. Majd sorban a többiek. Carlisle, Esme, Rosalie, Emmett, Jasper és apu. Alice már megleste a látomásaiban az ajándékokat, és nagyon tetszettek neki. De megkértem, hogy ne mondja el a többieknek. Természetesen megígérte. Elindultunk haza. Mi Edward kocsijával tettük meg ezt az utat.
- Anyu! Mikor jön el Oli meglátogatni minket? Már annyira hiányzik!- Nessie! Még csak most jöttünk haza. Máris hiányzik?
- Igen apu! Hiányzik! Neked nem szokott hiányozni anyu, mikor nincs veled, már ha van ilyen?
- De kislányom, de! Szóval, szereted Olivert?
- Apu! Nem olvastál mostanában a gondolataimban?
- Nem, már rég nem. Jó, nem olyan rég nem, de nem tegnap.
- Igen, apu. Nagyon, nagyon szeretem Olit. Lehet, hogy jobban, mint Jacobot. Ez az én hibám?
- Dehogy kicsim, nem a te hibád!- avatkoztam közbe. - Nem szabad ilyenre gondolnod. Hallottad mit mondott apád, nem? Jacobnak már van másik barátnője. Bár, ez nem volt szép tőle, hogy nem szólt legalább. De szerintem, mostanában biztos számíthatunk, Jake látogatására.
Míg ezt megbeszéltük, már haza is értünk. Otthon, mármint a Cullen házban, szétosztottuk az ajándékainkat. Rosalie és Alice egy-egy kis Eiffel tornyot kaptak, és ugye azt a ruhát, ami volt mindegyikünk méretében. Alice egy ékszerdobozt kapott, jó nagyot, hogy minden ékszere, legalábbis jó része, beleférjen. Emmett néhány boxert kapott, a karácsonyi ajándékaim miatt, viszonzásképpen. Jasper ugyanezt. Carlisle nehéz est volt. Az ő ajándéka egy épp francia divatos sál volt. Charlie pedig egy fényképet kapott, amin hárman vagyunk az Eiffel toronynál, alkonyatkor. Miután ezeket kiosztottuk, Nessie evett egy kis emberi ételt, apu pedig hazament a régi házunkba. Miután Nessie megvacsorázott, majd Edward-dal kipakoltunk. Lefektettük Renéesme-t, majd mi is ágyba bújtunk. A kék „alkalmi” ruhámat vettem fel, mivel nem sok alkalmunk nyílt egy-egy meghitt légyottra. Így most kihasználtuk az alkalmat. Nessie már mélyen aludt és Alice látta, hogy ez lesz, úgyhogy senki nem zavart meg minket.
(Edward szemszöge)
Tudtam, mire készül. A kék „alkalmi” ruháját vette fel. Senki sem zavarhatott meg minket. Az előjáték édes volt. S ennek végén, már nem volt rajta semmilyen ruha. De persze, most nem cafatokban vált meg tőlük. És akkor, elöntött a vágy, hogy most mindent bele fogok adni. Így is tettem. Nagyon szerettem mikor hozzám simul a melleivel, a lábaival, és a csípőjével. Éreztem, ahogy a férfiasságom egyre beljebb hatol. Egyre beljebb az ő érzéki testébe. Már éjfél körül járhatott az idő. Nemsokára el is értük a csúcspontot. Éreztem és tudtam is hogy nem fáradt el. Hiszen még nem volt egy éve, hogy vámpír lett. Láttam Emmett fejében, hogy „véletlenül” meg fog minket zavarni. De azzal nem számolt, hogy szeretkezés közben is tudom figyelni mások gondolatait. Így, mivel tudtam mikor fog bejönni, figyelmeztettem Bellát is. Gyorsan felöltöztünk, de azért egy érzéki csókra még maradt időnk. S ekkor berontott Emmett és Jazz.
- Meglepetés!! – üvöltötték egyszerre.
Pont jókor rebbentünk szét.
- Sziasztok! Mit kerestek? Vagy csak mókára vágytatok? – incselkedtem.
Láttam Emmett-en a csalódottságot, és ez nagyon feldobott. Kedvenc feleségem visszahúzta a pajzsát, és én olvashattam a gondolataiban. És amit hallottam nevetést váltott ki belőlem. A gondolat ez volt: ”Nézd csak drágám, milyen csalódottak! Ez nagyon tetszik! Ezt szeretem a legjobban az ilyen kis meglepetéseikben. Hogy a végén, néha csalódnak!” Az éjjel további része, sajnos eseménytelenül telt. A reggel pedig, még unalmasabb volt.
( Jacob szemszöge)
Este van. Ideje lenne járőrözni egyet. De akkor mi lesz Am-mel? Ki fog vigyázni rá helyettem? Inkább megkérek valakit, hogy helyettesítsen. Holnap muszáj lesz elmennem Cullen-ékhez. Meg kell ezt magyaráznom Renéesme-nek. Nem lesz valami kellemes a beszélgetés. De túl kell esnem rajta. Muszáj. Így Nessie is és én is szabadok lehetünk. Beszéltem apámmal erről a „második bevésődéses” cuccról. Azt mondta lehetséges.
- Van egy másik legenda erről, amit most te is érzel.
- Valóban?
- Igen. Ez is olyan régi, mint a többi. De úgy gondoltuk, ezt felesleges elmondanunk, hiszen csak egyetlen – egyszer történt meg.
- Elmondanád, ha megkérlek? – kíváncsiskodtam.
- Igen, de nem most. Most nagyon fáradt vagyok.
- Rendben, apa. Pihenj csak le.
- Mikor mész át Cullenék-hez?
- Nem tudom. De úgy gondoltam, hogy majd csak az után, ha elmondtad ezt a legendát. Ez mindent megmagyarázna. Úgy vélem.
- Hát, jól van fiam. Elmondom a legendát, de csak akkor, ha megígéred, hogy hamarosan teszel egy látogatást Belláéknál.
- Jó, apa. Ígérem.
- Farkasbecsületszavadra?
- Igen. – feleltem csüggedten. – Farkasbecsszavamra. – Ez így nem fair. Így már muszáj elmennem.
- Jó, rendben. Az egész úgy száz éve történt, azok után, hogy a harmadik feleség feláldozta magát, Joe Black, a naygbátyjám húsz éves volt, amikor megismerte az első feleségét. Elisabethnek hívták. Ő még csak tizennyolc éves volt. Boldogságban éltek amíg Lisa be nem töltötte a ötvenet. Akkor megjelent a tizenhat éves Vanessa Burke. Barátok lettek. Lisa mindig féltékeny volt rá. Ahogy Joe és Nessie egyre több időt töltöttek együtt, annál jobban megkedvelték egymást. Annál féltékenyebb lett Elisa. Viszont Joe így még több időt akart Vanessa- val tölteni. Úgy érezte, hogy most már jobban tartozik Nessie- hez, mint Elisa- hoz. Most már Vanessa- t szerette. – itt apu megállt egy kicsit. Kifújta magát, mert nagyon beleélte magát a mesélésbe. Majd így folytatta:- Idehallgass, fiam! Ha egyszer megtörténik a bevésődés, azt csak a második bevésődés tudja megszüntetni. Ha a második bevésődés megtörténik, onnan nincs visszaút. Az sokkal, de sokkal erősebb az elsőnél. Ezen túl az első lenyomatod nem fog érdekelni, csak a második. A legenda végén persze Joe és Vanessa összeházasodtak. Lisa beleőrült a bánatba, és levetette magát arról a szikláról, amelyikről Bella. Csak Lisa bele is halt. Kit természetesen bűntudatot érzett az miatt, hogy elhagyta Lisa- t. Miután Vanessa betöltötte a húszat Joe felhagyott a farkas élettel és együtt öregedtek. Boldogok voltak hetven éven keresztül és a halál is együtt érte el őket. Nem hittem, hogy ez még egyszer előfordul a családban. Most már érted miért nem mondtuk el a tűznél ezt a legendát, Jake?
- Egen. Azt… azt hiszem.
- Az második bevésődés erősebb, mint az első. Ezért nem szereted már Nessiet – magyarázta Billy. Megértettem a történetet, de az utolsó mondaton kibuktam.
- Mi az, hogy nem szeretem Nessiet? De igen is szeretem, csak már egyáltalán nem úgy, mint régen. Már nem szerelemből. De attól még szeretem – csattantam fel. Hogyan állíthatja azt, hogy nem szeretem?
- Tudod, hogy nem úgy gondoltam, hogy már semmit sem érzel iránta. De így még Nessiet sem szeretted soha, nem?
- Őt még soha. De Am-et igen. Nála jobban senkit sem szeretek.
- Rendben. Emésztgesd ezt egy kicsit. Én megyek, ledőlök, mert most már tényleg fáradt vagyok.
- Oké.
- Ez aztán a történet. Akkor, most ha mi lennénk a legenda szereplői, én lennék Joe, Am Vanessa és Nessie Elisabeth!? Pfú! Én aztán benne vagyok a slamasztikában. Azért remélem, hogy Nessie nem fog szikláról ugrándozni, mint az anyja. Bár ő félig vámpír és jó úszó is. De attól még baja eshet. Na, jó. Holnap. Holnap már tényleg elmegyek hozzájuk. Megígértem apámnak. Remek. Holnap háromkor indulok. Szólok valakinek a falkából, hogy addig helyettesítsen. Aztán, csapjunk bele a lecsóba. De azért azt is jó lenne tudni, hogy mi is az a lecsó. Hm… ha hazajöttem, megkeresem valami könyvben. Vagy a neten. Teltek a napok. Már egy hét eltelt mióta visszajöttek Belláék, de nem volt elég bátorságom hogy átmenjek beszélni Nessievel. Igazából féltem, hogy hogyan fog reagálni. De eldöntöttem, elmegyünk hozzájuk Amandával és mindent megbeszélünk.
- Indulhatunk, kedvesem?- kérdeztem Amtől. Ő jobban félt, mert végülis egy vámpírokkal teli házba megyünk.
- Hát… nem is tudom.
- Nem fognak bántani. Ők vegák, nem ölnek embert, de ezt már sokszor mondtam – próbáltam nyugtatgatni
- Köszönöm. Szeretlek – suttogta.
- Én is szeretlek – mondtam és megcsókoltam. Nem is hallottam, hogy valaki bejött csak a köszönésre lettem figyelmes.
/Nessie szemszöge/
Amióta haza jöttünk Jake egyszer sem jött át. És amikor én akartam át menni anyuék mindig kitaláltak valami programot.
- Anyu, apu! Légyszí menjünk át. Szweretnék beszélni Jacobbal – néztem rájuk könyörgő szemekkel.
- Bella, látod? Tőled örökölte a szemeit és én erre nem tudok nem mondani – mondta apu és tudtam, ha őt sikerült meggyőznöm, akkor anyut már ezelőtt sikerült csak ő inkább nem szólt semmit.
- Ebben teljesen igazad van kicsim – mondta apu mosolyogva.
Elindultunk Jakehez. Hamar odaértünk. Szerencse, hogy már nincsen meg a határ. Miután megszülettem és anyu vámpír lett apuék új szerződést kötöttek és eltörölték a határt. Anyu vissza akart tartani, hogy várjunk még egy percet, de én nem akartam. Kiszálltam a kocsiból és berontottam a Black házba.
- Szia Jake! – kiabáltam, de abban a pillanatban lefagytam. Hallottam, ahogy szüleim mögém állnak és a kezükbe vesznek.. Ledöbbentem, bár tudtam, hogy van barátnője, de azt nem gondoltam, hogy helyettem őt választja. Anya vállára hajtottam a fejem és küszködtem könnyeimmel.
- Szia, Jake! régen láttunk. Gondolom ő itt Amanda. Szia. Ő itt a feleségem Bella –mutatta be apu anyut és engem. –Szia! – köszönt a fejem felett. –és ő a kislányunk Renéesme.
- Sziasztok – köszöntem síros hangon. Beszélni akartam Olival. Azt szerettem volna, ha itt lenne velem.
- Sajnálom kicsim. Ő most suliban van, de nyáron biztos jön és költözik velünk Angliába – mondta apu és ettől kicsit megnyugodtam.
- Sziasztok. Igen, ő itt Amanda – mutatta be Jacob új szerelmét.
- Sziasztok!
- Nagy meglepetés, mi is éppen hozzátok indultunk.
- Jah látszik – mondta anyu gúnyosan és éreztem,ahogy megfeszül a teste és hamarosan támadó állásban lesz.
- „Apu! Nyugtasd le anyát, mert különben neki ugrik Jakenek és Amandának!” – üzentem gondolatban.
- Nyugalom Bella kedvesem. Igazat mond – mondta apu és anyu már fel is egyenesedet.
- Itt az idő Jacob Black, hogy mindent elmagyarázz – kiabált rá anya Jacobra és Amanda is megijedt tőle. Ezen nevetnem kellett, bár anya tényleg félelmetes, amikor mérges és erősebb még mindenkinél. Gondolom, apu ezért nem idegesíti fel. Nevetésre lettem figyelmes és ki más lehetett volna, mint apu. Csak azon nevethetett, amin az előbb gondolkodtam.
- Teljesen igazad van kicsim, de ha fel is mérgesítem, van mód a kiengesztelésre – mondta apa és anya felé kacsintott.
- Haza mehetek? Most inkább lennék a többiekkel.
- Persze menj csak – mondták egyszerre és megpusziltak. – De hazafelé menet vigyázz magadra.- Rendben. Sziasztok! – elköszöntem és már futottam is hazafelé.
6. Az igazság
/Bella szemszöge/
Miután Nessie haza szaladt megbeszéltük a dolgokat. Én még mindig mérges voltam Jacobra, hogy csókolózott Amandával. Jake elmesélte az egész legendát nekünk. Inkább csak nekem, mert Edward már tudta Jacob gondolataiból.
- Jake, ezt meg kell beszélned Nessie -vel is, de négy szem közt. biztos meg fogja érteni – mondtam.
- Jó, de mi lesz Amanda-val?
- Majd mi addig vigyázunk rá – mondta kedvesem és láttam Amandán, hogy ehhez nem igazán lenne kedve.
- Nyugi Amanda nem harapunk. Legalábbis embert nem. Meg indián vagy, nekik nincs jó illatuk – szippantottam bele a levegőbe és elfintorodtam. Az indiánoknak tényleg borzalmas szaguk volt.
- Kösz, ez biztató – mondta zavartan.
- Oké rendben, induljunk! Remélem kocsival jöttetek.
- Igen Jake, kocsival jöttünk.
Jake és Amanda hátulra zsúfolták be magukat, én Edward mellett ültem elöl. Nem kellett tíz perc és haza is értünk. Majdnem mindenki lent volt a nappaliban kivéve Carlisle –t, mert ő ugyebár dolgozott. Nessie és Rose sem voltak lent, gondolom Rose fent vigasztalta kislányunkat.
- Sziasztok! – köszöntünk egyszerre, de Amanda hangján hallani lehetett, a pánik félelmet. – Jacobra gondolom még emlékeztek, bár már több mint egy hónapja nem járt erre. Ő pedig Amanda Jake új barátnője.
- Sziasztok! – szaladt hozzánk Alice. – Szia, Amanda én Alice vagyok, már sokat hallottunk rólad. Jó végre személyesen találkozni.
Edward gyorsan felszaladt Nessie-hez és lerángatta tőle Rosaliet.
- Jake ideje lenne magyarázatott adni a történtekre – mondtam és a lépcső felé toltam Jacobot. Amíg Jake Nessie-vel megbeszélte a dolgokat, addig mi Amanda –val ismerkedtünk, de azért figyeltünk a fenti beszélgetésre is. Elég érdekesen zajlott.
- Amanda kedvesem kérsz valami harapni valót? – kérdezte Esme kedvesen.
- Öhhm… nem köszönöm – mondta még mindig zavartan.
- Mesélnél magadról? Mert te azért biztos tudsz néhány dolgot rólunk, de mi rólad semmit, csak azt, hogy Jake barátnője vagy – mondtam.
- Persze, de mire vagytok kíváncsiak?
- Például, hogy honnan jöttél? És miért jöttél el? - kérdezte Alice.
- Hát eddig Vancouver- ben éltem a családommal, de őket megölte két vámpír és mivel üldöztek menekülnöm kellett.
- Ohh… hát akkor ezért félsz tőlünk? – érdeklődött Jasper.
- Igen, de ezt te honnan tudod? – kérdezett vissza csodálkozva Amanda.
- Hát tudod, én átérzem mások érzéseit, és most benned sok félelem van. Kicsit nehezemre esik megnyugtatnom téged.
- Te… félsz… tőlünk? - csodálkozott Rosalie.
- Pedig semmi okod nincsen rá, mert mi kedvesek és szépek vagyunk –mondta Emmett és kihangsúlyozta a kedves és a szép szavakat.
- Drágám, tévedsz –szól közbe Rose. – Mi gyönyörűek vagyunk.
- Az nem is volt kérdés.
- De Emmett te és a kedvesség? Kicsit túlzol, nem? – vágtam közbe.
- Ugyan húgocskám tudod, hogy tudok kedves is lenni, ha akarok.
- De te soha sem akarsz kedves lenni, legalábbis nem velem.
- Ez aljas rágalom. Én próbálkozok, de nagyon nehéz, nem viccelődni veletek.
- Na, jó. Térjünk más témára. Miért pont Forksra esett a választásod? –kérdezte a forks-i édesanyám.
- A szüleim sokat meséltek arról, hogy élnek itt vérfarkasok, akik meg tudják ölni a vámpírokat.
- De nem mindegyiket –mutatott magára Emmett mosolyogva.
Edward nem szólt egy szót sem a beszélgetés alatt. Mondjuk ő mindent tudott kérdések nélkül is. És inkább a fenti beszélgetésre figyelt.
/Jacob szemszöge/
Bella a lépcső irányába tolt és én kénytelen voltam felmenni Nessie -hez. Egy pillanatig még haboztam az ajtó előtt és hallgattam, ahogy Nessie beszélget valakivel telefonon.
- Jaj Oli, már annyira hiányzol. Milyen a suli és mikor fogsz meglátogatni? –kérdezte Nessie. De ki ez az Oli gyerek, ha Nessie -nek ennyire hiányzik, és mindig róla beszél? Meg akartam tudni ki az, ezért bekopogtam.
- Sajnálom Oli most le kell tennem, majd beszélünk. Szeretlek. Szia – köszönt el volt kedvesem. Szereti? Most már tényleg tudnom kell ki az a fiú. – Gyere be Jake.
Bementem. Ő az ágyon ült és én leültem szembe vele.
- Sajnálom, hogy nem mondtam el előbb. De fogalmam sem volt, hogy mit mondjak. Meg sejtésem sem volt, hogy mi az, amit érzek. De beszéltem apámmal és elmondott egy történetet, ugyan arról szólt, ami velünk is történt, de a vége teljesen más. Ott a nő, akit elhagytak, leugrott egy szikláról és maghalt. Én ne szeretném, hogy te is ezt tedd. Attól még, hogy nem veled vagyok, még szeretlek. És remélem barátok maradunk.
- Nem fogok leugrani a szikláról, de nem is örülök neki, hogy nem mondtad el rögtön. És igen lehetünk barátok, csak adj egy kis időt nekem. Rendben?
- Rendben. És ki ez az Oliver gyerek, hogy te szereted? – érdeklődtem, mert már nagyon kíváncsi voltam.
- Olival Párizsban ismerkedtem meg. ő miatta mentünk oda és nagyon megkedveltük egymást. Igazából róla is akartam beszélni, de amikor megláttalak Amanda -val úgy gondoltam hagyom. Jake, én megmondom, az igazat azt hiszem, szeretem Olit. És ha te nem „szakítottál” volna velem én megtettem volna.
- Te „szakítottál volna velem? –csodálkoztam. – És mért nem mondtad el, hogy megismerkedtél valakivel? – emeltem feljebb a hangom.
- Mert te aztán elmondtad. Ne merj hibáztatni, amikor te is hibás vagy –egy könnycseppet láttam legördülni az arcán. – Most pedig kifelé, és ha már lementél szólj anyunak. Viszlát – mondta és rám csapta az ajtót.
Kénytelen voltam elmenni, nem mintha nem mentem volna. Haragudtam rá, mért nem mondta el? De jogosan volt mérges ő is. Mindegy haza megyek.
- Bella! Nessie azt szeretné, hogy felmenj hozzá – mondtam. – Amanda mi pedig indulunk – hívtam és kéz a kézben sétáltunk a bejárat felé.
- Haza viszlek benneteket – mondta Edward. örültem, hogy nem kell haza gyalogolnunk vagy átváltoznom. Beültünk a Volvóba, Edward azt szerette volna, hogy ha mellé ülök előre, így Amanda ült hátul. Edward lassan vezetet a megszokotthoz képest mindössze csak 100km/h-val ment. Ez egyáltalán nem rá vall. Biztos mondani szeretne valamit és biztos hosszú lenne a beszélgetés.
/ Edward szemszöge/
Beszéli szerettem volna Jacobbal, de csak, négyszemközt úgyhogy inkább felgyorsítottam. Hamar visszaértünk. Megálltam a ház előtt, Jake már ki akart szállni, de visszatartottam.
- Jake beszélhetnénk? –kérdeztem tőle.
- Persze. Miről szeretnél?
- Ha nem lenne gond négyszemközt.
- Nekem úgyis főznöm kell. Szia, Edward –köszönt el Amanda és a ház felé vette az irányt. – „Vajon miről akar beszélni Jake –kel? Remélem, nem azt akarja, hogy menjen vissza Nessie –hez? Én azt nem élném túl - hallottam gondolatait.
- Jacob rögtön a tárgyra térek. Neked is van okod, hogy mérges légy Nessie –re. De tényleg nem kellett volna őt hibáztatnod. Ő még csak egy hét éves kislány, neked kellett volna gondolkodnod.
-„ De elmondhatta volna, hogy már nem szeret.”
- Jobban szeretném, ha beszélnél. És neked tudnod kellett, hogy már nem úgy érez irántad, mint eddig. Hiszen veled történt meg megint a bevésődés.
- Igen velem történt meg, de azt nem tudhattam, hogy az ő érzései is megváltoznak- e. Hiszen ismered a legendát. Elisabeth leugrott a szikláról, mert nem tudta elviselni, hogy a szerelme elhagyta.
- De Nessie különleges. És ne várd el tőle, hogy megértse mi is az a szerelem.
- „Hol van már Jake? Mi tart ilyen sokáig? Biztos győzködi, hogy menjen vissza Nessie –hez.” –hallottam Amanda gondolatát és nem kellett ide Jasper, hogy tudjam nagyon ideges.
- Jobb lenne, ha mennél. Valaki már nagyon vár rád. És győzd meg, hogy nem próbáltalak meggyőzni, hogy visszatérj Nessie –hez. Viszlát Jake.
-Oké, rendben. Viszlát, Edward –megvártam, amíg becsukja az ajtót és már száguldottam is hazafelé.
/Bella szemszöge/
Felsiettem Nessie –hez. Ahogy beléptem a szobába összeszorult a halott szívem. Ott feküdt az ágyon az mp3-át hallgatva és sírt. Leültem mellé, az ölembe húztam és kivettem füléből a fülhallgatót.
- Jaj, anya. Annyira haragszom Jakere. Ő hibáztatott engem, mert nem mondtam el neki, hogy megismertem Oli –magyarázta kisírt, könnyes szemmel, de már nem zokogott. Hogy jön ahhoz Jacob, hogy az egyetlen kislányomat hibáztassa, mert találkozott valaki mással, akit szeret? Lesz egy két szavam ahhoz a kutyához, de ennél fontosabb most Nessie.
- Ne törődj vele. Mért lennél hibás? Hiszen az első bevésődés el lett törölve így már nem lehet semmi kifogás az ellen, hogy megismerkedtél valakivel. És még kislány vagy ő meg egy buta kutya, aki nem képes ezt felfogni.
- Anya! Attól még, hogy már nem vagyok Jacob lenyomta nem kéne így beszélned róla. Még a barátom.
- Jó rendben. Nem mondok róla semmi rosszat. De egy kicsit aludnod kellene. Megjön apa és haza megyünk.
- Jó, de előtte felhívhatom Olit? Mert már beszéltem vele csak éppen akkor jött fel Jacob.
- Persze–mondtam és egyedül hagytam a szobában. Emberi tempóban sétáltam a nappaliba, ahol mindenki a tévét nézte. Rose, amint megpillantott elindult a lépcső irányába.
- Rosalie. Most nem kéne felmenned – állítottam a gyönyörű nővéremet.
- Miért? Talán elaludt? –kíváncsiskodott.
- Nem. Csak most telefonál.
- Ohh… és kivel?
- Oliverrel.
- Bella, ideje lenne mesélned az egy hónapos utazásról –mondta Emmett.
- De mért én Edward és Nessie sokkal jobban mesélnek, mint én –próbáltam kimagyarázni magam.
- Akár jobban mesélnek, akár nem, mi tőled akarjuk hallani. És amúgy is ők most nincsenek itt – magyarázta Jasper.
- Ebben nem értek egyet –szólt közbe a legcsodálatosabb hang. –Én itt vagyok – mondta mosolyogva Edward. Odajött hozzám és megcsókolt. Annyira belefeledkeztem a csókunkba, hogy elfelejtettem, hogy az egész család minket figyelt. Emmett megköszörülte a torkát jelezve, hogy nem vagyunk egyedül.
- Figyu ide gyerekek. Én most inkább arra lennék kíváncsi, hogy mi jót csináltatok ebben az egy hónapban –mondta és egy perverz vigyor ült az arcára.
- Szerintem drágám meséljünk nekik, mert addig úgysem hagynak békén – mondta Edward.
- Hát jó, rendben – egyeztem bele és nekikezdtünk a mesélésbe. Jasper irigységgel hallgatta, amikor kedvesem azt mesélte, hogy hogyan vadászott le egy jaguárt. De mindenkit Oli és a párizsi „kirándulás” érdekelt a legjobban. Éjfél körül felszaladtam megnézni kislányomat, hogy mit csinál. Megnyugodtam, amikor láttam, hogy nyugodtan fekszik az ágyon és a hifiben az a cd van, amit még tizennyolcadik születésnapomra kaptam Edwardtól. Odasétáltam mellé és megpusziltam a homlokát. Megfogtam a kezét, mert kíváncsi voltam mit is álmodik most. Mosolyognom kellett. Most is Oliverrel álmodik, mint szinte minden éjjel. Nagyon szereti őt és Oli is. Lesz majd egy kis meglepetésem a számára. Későre járt, vissza kéne indulnunk a kisházunkba. Visszahúztam a pajzsom.
- „Szerelmem el kéne indulnunk haza. Nessie már elaludt.”- mondtam és még egyszer az álmára gondoltam, hogy ő is lássa.
- Kedvesem, nem illik más álmát meglesni –karolta át derekamat és a fülembe súgta.
- Ezt te mondod, aki minden éjjel bejöttél hozzám, amikor még ember voltam?
- Az teljesen más. Én nem néztem az álmaidat, csak…
- Csak hallgattad, amiről beszélek. Az majdnem ugyanaz – fejeztem be helyette a mondatot. Ölembe vettem kislányom és elindultunk le a nappaliba.
- Majd holnap reggel jövünk –mondtam. Rosalie sétált oda hozzánk, hogy megpuszilhassa Nessie –t.
- Rendben, sziasztok – köszöntek el a többiek.
- Sziasztok - mondtuk megint egyszerre. Már teljesen összhangban voltunk.
Amint haza értünk Nessie –t letettem az ágyába és betakargattam.
- Jó éjt, anyu –mondta álmos hangon. –szeretlek.
- Én is szeretlek. Jó éjt –megpusziltam homlokát és elkezdtem dúdolni az altatódalomat. Hamar elaludt. Edward ott feküdt a francia ágyon egy szál bokszerben.
- Hmm… jól nézel ki –végig mértem a szememmel.- De ha most megbocsátasz, én elmegyek letusolni –mondtam. Egy kis játék sosem árt, és úgy sem tud sokáig várni. Tudtam, hogy nincs szükségem fürdésre, de jól esett. Magamra csavartam egy törölközőt, a tükör elé álltam és lassan megfésültem a hajam.
- Mrs. Cullen, kérem, ne várakoztasson tovább. Önnel szeretnék lenni.
- Ha ön ezt szeretné- mondtam érzéki hanggal. –Igen ezt.
Eddig fel sem tűnt, hogy nincs rajta semmi. Nyaka köré fontam a kezem, ő kapva kapott az alkalmon és leszedte rólam a törölközőt. Felemelt és én rögtön dereka köré fontam a lábaimat. Csókolni kezdett és nyelveink vad táncba kezdtek. Lassan hátrált az ágy felé. Minden percünk együtt maga volt a mennyország. Ajkai kényeztették testemet. Karjai között újra törékeny embernek éreztem magam, hiába voltam erősebb, mint ő. Mégis gyengéden bánt velem és érintésébe beleborzongott minden porcikám. Minden órában kívántam őt, a hangját, a csókját, a testét vágytam az érintésére. De ügyeltünk az egyensúlyra. Nappal Nessie –vel, éjjel együtt. Nessie sírására lettem figyelmes, gyorsan felöltöztem és bementem hozzá. Épp a Jacobtól kapott farkas tépte darabokra
7.Kikapcsolódás
/Bella szemszöge/
- Kicsim mi baj? –kérdeztem aggodva. Hiszen nagyon szerette azt a farkast, nem értem miért bántaná. Az ölembe húztam és lassan ringattam, hogy megnyugodjon. – Anyunak elmondhatod. Hidd el akkor sokkal jobb lesz –bíztattam. Kezét arcomhoz érintette és megmutatta az álmát. Éppen Olit ölelte boldogan, mert újra látja és hirtelen megjelent Jacob. Neki esett Olinak és Nessie szemeláttára ölte meg őt.
- Jaj, kicsim Jacob nem tenné ezt. De ha mégis, Oli erős srác tud vigyázni magára. És mi is mellette lennénk. Na, nyugodj meg. Gyere, elmegyünk együtt fürdeni és meglátogatjuk nagypapit. Mit szólsz hozzá?
- Jó, rendben –szipogta kislányom. Kiengedtem a fürdőkádba a vizet és jó sok habfürdőt raktam bele, hogy sok legyen benne a hab. Nessie teljesen beterített habbal, de ő sem maradt ki a jóból. Anyu is mindig ezt csinálta, amikor szomorú voltam. És úgy látszik ez Nessie –nél is bevált, már nyoma sem volt a reggeli szomorúságnak. Magunkra tekertem egy törölközőt és bementünk a szobájába. Odaadtam neki a ruháit, és láttam Edward összeszedte a széttépett farkast és darabjait. Kiszaladtam a gardróbba, hogy keressek magamnak valami ruhát. Mivel nem volt olyan hideg úgy gondoltam, hogy egy térdig érő kék ruhát veszek fel. Nessie versenyezni akart a folyóig. Belementünk a játékba, de a folyónál lassítottunk így ő ért át előbb a Cullen házhoz.
- Győztem. Győztem – kiabálta és befutott, hogy elújságolja a nagy hírt.
- Hallom srácok, hogy legyőztek titeket – gúnyolódott Emmett.
- Nézzük meg Emmett, hogy még kit győznek le? – kérdeztem incselkedve. Tudtam, Emmett a kihívásnak nem tud ellenállni.
- Ez egy kihívás? Akkor hajrá – mondta és már indult ki az udvarra. Megállt egy nagyobb szikla mellett és lerakta a kezét. – Na, gyere húgi.
Elé álltam és elkezdődött a szkander meccs. Nem tartott sokáig, hiszen még mindig én vagyok a legerősebb a családban. Nem tudom Emmett honnan veszi, hogy már legyőzhet. Majd szeptemberben meglátjuk, hogy milyen erős leszek.
- Sajnálom, Emmett majd talán legközelebb sikerül – veregettem meg bátyám vállát.
- Anyu éhes vagyok –szaladt oda hozzám kislányom.
- Gyere, csinálok neked valami finomat – mondtam és bementünk együtt a konyhába. Reggelire mindig gabonapelyhet evett, mint én emberként. –Tessék kicsim. Jó étvágyat. Ha megetted, elmegyünk nagyapához.
- Oké –mondta és hamarosan befalta az egész tál gabonapelyhet. –Indulhatunk –kiáltotta mosolyogva.
- Te is jössz szívem? –kérdeztem Edwardtól. Elindultunk és tizenöt perc alatt ott is voltunk.
Szerencsére nem sütött a nap. Bekopogtam.
- Szabad –szólt ki Charlie. Még egyszer kopogtam. Azt szerettem volna, ha ő nyit ajtót.
- Megyek már, megyek már –mérgelődött apa.
- Szia, apa –mondtam amint kinyitotta az ajtót.
- Oh… szia, Bells. Régen láttalak.
- Bemehetünk, vagy csak itt álldogáljunk?
- Gyertek csak. Szia, kicsi Nessie. Mi van veled? Na, nézd csak megint nőttél- kapta ölébe Nessie –t és megpuszilta.
- Szia, nagypapi! - köszönt vidáman.
- Ki az drágám? –hallottam egy nő hangját a konyhából. Drágám? Jaj, biztos Sue az.
- Belláék- válaszolta apu. Bementünk mi is a konyhába. Nem tévedtem tényleg Sue volt az. Ott sürgött-forgott a konyhában.
- Szia Sue –köszöntem.
- Sziasztok, gyerekek. Nahát Nessie mennyit nőttél mióta nem láttalak. Remélem, éhesek vagytok, mert kicsit sokat főztem.
-Oh, köszi de mi már ettünk otthon. Vagy te kicsim éhes vagy? –kérdezte Edward Nessie -t.
- Hát én egy kicsit éhes vagyok.
- Remélem, kis csillagom szereted a steaket?
- Igen.
Nagyon elbeszélgettük az időt. Délután négykor indultunk haza. Alice már várt minket egy remek ötlettel, amit Nessie és az én kedvemért talált ki.
- Nah végre, hogy itthon vagytok.
- Alice, már régen nem beszéltünk Charlie –val és Sue –val sem.
- Tudom, tudom. De már annyira izgatott vagyok, hogy mit szóltok az ötlethez- hadarta barátnőm izgatottan.
- HA már nem mutatod meg, hogy mi az ötlet akkor legalább mond el, mert a többiek is izgatottak – mondta Edward.
- Oké, oké. Na, szóval ara gondoltam, hogy mi lenne, ha felmennénk a hegyekbe pár napra. Hiszen Bella és Nessie sem járt még ott.
- Ez remek ötlet Alice –mosolygott Esme.
- Remek és mikor indulunk? –érdeklődtem. Már nagyon kíváncsi voltam arra a faházra.
- Holnap reggel.
A nap további része eseménytelenül telt. Én csak hallgattam, ahogy létezésem két legfontosabb személye együtt zongoráznak és Alice énekel hozzá. Renéesme hamar elaludt így mi elindultunk hazafelé. Edward fektette le most Nessie –t és benn is maradt nála, amíg el nem aludt. Én addig szépen, lassan elkezdtem összeszedni a dolgainkat a családi kirándulásra.
Reggel korábban átmentünk a Cullen házba. Az út a hegyekbe nem volt olyan hosszú mindössze két óra. A ki faház majdnem teljesen olyan volt, mint a nagy ház. A nyugati fal tiszta üveg volt. És itt is volt konyha. A bőröndöket felpakoltuk a szobákba. Amint beléptem Edward szobája olyan érzésem volt mintha nem is jöttünk volna el otthonról. Teljesen ugyan úgy nézett ki. Még francia ágy is volt benne. Nessie szinte minden éjjel velünk aludt álmaiban szerepelt az egész család és persze Oliver is. Hiányzott neki, de már nincs messze a húsvét. A napok gyorsan teltek, mind Nessie –t akartuk felvidítani vagy elterelni a figyelmét.
- Hé, mit szólnátok egy baseball meccshez? Nessie –vel még úgy sem játszottunk –vetettem fel az ötletet.
- Bella, remek időzítés éppen egy vihar közeledik –mosolygott Alice.
- Nahát, a vámpírok kedvelik a baseballt?- kérdezte Nessie.
- Vérbeli amerikai időtöltés –mosolygott Edward. Itt is volt egy kisebb tisztás. Rajtam és Nessie –n kívül mindenki játszott. Nessie néző volt én pedig a bíró.
- Idő van! – kiabálta Alice. Amint mennydörgött elkezdődött a játék. Nessie figyelmesen nézte a játékot és az első ütés után rá is jött miért kell a mennydörgés.
/ Nessie szemszöge/
Tetszett itt fenn a hegyekben. A hegyi levegő csodálatos volt. Teljesen felfrissültem tőle. Mindenki azon fáradozott, hogy én jól érezzem magam és ezt el is érték. Ők voltak a tökéletes család, akiket a legjobban szerettem. Legjobban anya ötlete tetszett, hogy baseballozzunk. Eddig nem is tudtam, hogy a vámpírok szeretnek baseballozni. A tisztáson mindenki örült, hogy újra játszhatott, még anyu is pedig ő csak bíró volt. De nehéz volt a feladata, amikor mindig összevesztek valamiért. De anya sem volt pártatlan mindig próbálta a lányok javára fordítani az ügyet, ha lehetett. És így ők nyertek. Minden délutánt valamilyen játékkal töltöttünk és volt, amikor én lehettem a bíró. Négynaponta elmentünk vadászni és Emmett bácsival még egy grizzly-t is levertünk. Két-három hetet töltöttünk itt és elindultunk haza. Tele voltam energiával, de egy kis szomorúság még volt bennem, hiszen Olival is olyan régen beszéltem.
- Apu, ha haza értünk felhívhatom Olit? Már olyan régen beszéltem vele.
- Persze, hogy felhívhatod.
Amint haza értünk a többiek bepakolták a cuccaikat és én elkértem aputól a telefont. Tárcsáztam Oli számát. Egy óra volt szóval már vége volt az óráinak. Első csöngésre fel is vette.
- Szia, tündérhercegnőm? Mi újság van veled?
- Szia! Remélem nem haragszol, hogy csak most hívtalak eddig családi kiránduláson voltunk hegyekben. De nagyon hiányoztál, de veled mi van?
- Oh… hát tanulgatok a közép suliban. Mindennap ugyan úgy telik. Unalmasan… nélküled. Te is nagyon hiányoztál.
- Most le kell tennem, mert megyünk vásárolni, majd hívlak. Szia. Szeretlek.
- Én is téged. Szia –elköszönt és én szaladtam is be a házba.
- Azt hallottam, hogy vásárolni mentek. Mehetek én is? –kérdeztem.
- Ez nem kérdés, neked jönnöd kell. Nem gondolod, hogy itt hagyunk a fiúkkal?
- Én nem, de nem is maradnék szeretek veletek vásárolni.
Anyu Ferrariával mentük be. Csodálkoztam is, anya nem nagyon szokott ezzel autókázni. Anyu is tudott úgy vezetni, mint apu ezért egy óra alatt Port Angeles –ben voltunk.
Amint a plázában voltunk Rose le is csapott, hogy ő vásárolhasson be nekem.
- Bella, ugye Nessie vásárolhat velem? Kérlek –könyörgött kedvenc nagynéném.
- Persze, hogy vásárolhat veled –mondta anya. Mielőtt elmentünk volna Rose valamit anyáék fülébe súgott, de nem értettem.
- Rose mit mondtál Alice –nek és anyának?
Csak kértem tőlük valamit. Nem nagy ügy. De gyere, menjünk. Sok ruha vár ránk- mondta mosolyogva. Boltról boltra mentünk, de nem csak nekem vettünk ruhákat, ha nem az egész családnak. Rose nagyon értett a vásárláshoz pont, mint Alice.
/Bella szemszöge/
- Bella, ugye Nessie vásárolhat velem? Kérlek –könyörgött Rosalie.
- Persze, hogy vásárolhat veled –mondtam.
- Ja és ha már bementek a fehér nemű boltba válasszatok nekem is pár darabot –súgta a fülünkbe, úgy hogy Nessie ne hallja.
Elsőször a fehér nemükhöz mentünk, hogy minél előbb túlessünk rajta, legalábbis én. Alice imádott vásárolni és remek ízlése is volt. Merészebbnél merészebb darabokat választott magunknak.
- Alice, nem lesz ez egy kicsit sok? –kérdeztem tőle mikor kiléptünk a boltból három táskával, ami tele volt férjeinknek tetsző darabokkal.
- Bella, ez pont elég. Különben is most csak egy-egy táska jut mindenkinek. Valamit húsvétra is hagyni kell – válaszolta. – De engedd el magad, nekünk a vásárlás kikapcsolódás, szórakozás. Élvezd te is.
Egy óra múlva találkoztunk Nessie –ékkel, hogy együtt élvezhessük a vásárlás örömeit. Úgy hat óra körül indultunk haza körülbelül négy tucat táskával.
- Alice, tényleg igazad volt a vásárlással kapcsolatban. Igazi kikapcsolódás – mondtam mosolyogva.
- Lássanak csodát, Bella Cullen is élvezi már a vásárlást – nevetett fel Rose.
- Miért eddig nem szerette? –csodálkozott kislányom.
- Csak akkor mentem el vásárolni, ha nagyon muszáj volt, de most ez megváltozott –válaszoltam Nessie –nek.
Hazafelé az út nem tartott tovább, mint oda felé. A fiúk kint vártak minket a ház előtt.
- Tegyétek magatokat hasznossá fiúk és pakoljatok be –utasította őket Rosalie.
- Te jó ég! Bella, veled most még többet vásárolnak, mint régen –mondta Emmett.
- Mi tagadás, megfertőztek –mosolyogtam a többiekre. Bementünk a házba a ruhákat, amiket magunknak vettem, felvittem Edward szobájába, illetve a mi szobánkba. Esme gondolt Nessie -re és készített neki vacsorát. Biztos nagyon elfáradhatott, mert hamar elaludt, így elindultunk hazafelé. Otthon lefektettem Nessie –t, de felébredt, amikor betakartam.
- Anya, majd meséltek, arról milyen volt, amikor nem voltam veletek? –kérdezte ásítva.
- Persze kicsim, de most már aludj. Jó éjt –mondtam és elkezdtem dúdolni, hogy hamarabb elaludjon.
- Neked is pihenned kéne –suttogta lágyan a nyakamba Edward. Nyakam minden egyes négyzetcentiméterét súrolta ajkával, míg meg nem állapodott ajkaimnál. – Segítek ellazulni, ha szeretnéd.
- Elfogadom az ajánlatot –mondtam és birtokba vettem az ajkait.
8. Váratlan vendég
/Bella szemszöge/
Már csak egy hét volt vissza húsvétig. Annyi dolgom volt, hogy nem tudtam melyiket is csinálja. El kellett intéznem anyuéknak a szállodát, mindenkinek ajándékot kellett vennem és innen segítettem kiválasztani Nessie ajándékát, amit Oli fog odaadni neki.
- Bella, segíts! Mit vegyek neki? – Oli már a pánik szélén állt. –Plüsst? Ruhát?
- Plüsst semmiképpen sem. Hát a ruhát Rosalie –ra kéne bízni. De mit szólnál egy cd-hez, amin a te dalaid vannak és egy gyűrűhöz?
- Bell, te egyszerűn csodálatos vagy. Nem is tudom, mihez kezdenék nélküled – dicsért halálra Oliver.
- Más is tudott volna segíteni, de sajnálom, le kell tennem, mert nagyon sok dolgom van. Szia.
- Szia és még egyszer nagyon köszönöm.
- Szívesen segítettem – amint letettem a telefont már újból csengett is. Anya volt az.
- Szia, anya. Beszéltél az orvossal? Mikor jöttök?
- Szia, kicsim. Igen, beszéltem Dr. Phelps –sel és azt mondta nyugodtan utazhatok. A szerdára gondoltunk, remélem, megfelel?
- Persze, tökéletes. Majd kimegyek elétek. És lehet már tudni, hogy kisfiú vagy kislány? –kíváncsiskodtam.
- Még nem. De nekem mennem kell. Tudod, járok ilyen baba –mama tanfolyamra megint.
- Huh, az jó. Menjél, el ne késs. Szeretlek. Szia.
- Én is téged kicsim. Szia – elköszönt és amint letette a telefont már tárcsáztam is egy Port Angeles-i hotelt.
- Jó napot! Ez itt a Red Lion Hotel Port Angeles. Miben segíthetek? –érdeklődött a portás fiú. A hangja alapján körülbelül huszonöt éves lehetett.
- Jó napot! Egy szobát szeretnék foglalni Mrs. Cullen nevére.
- A férjével együtt szándékozik jönni?
- Az édesanyámnak és a férjének foglalom.
- Oh, értem. Gondolom, nincs szüksége olyan hatalmas lakosztályra.
- Jól gondolja. De azért ne a legkisebb szobát adja.
- Értettem. Hányadikán várható az érkezésük?
- Szerdán. És egy hétig maradnak.
Rendben Mrs. Cullen várjuk önöket. Viszonthallásra.
- Viszonthallásra.”Rendben egy gonddal kevesebb.”- gondoltam magamban. A többi napot vásárlással töltöttük. Mindenkinek megvettük az ajándékát. Nessie Olira is gondolt, hogy majd neki elküldjük postán az ünnepek után. Esme -nek és Carlisle -nak repülő jegyet vettünk Olaszországba, Rosalie -nak és Alice -nek karkötőt, amibe bele van írva a nevük. Jasper -nek és Emmett –nek egy újabb bokszer kollekciót. Bár gondolkodtam, hogy a vicc kedvéért megajándékozom őket férfi tangával, de ezt az ötletet inkább elvetettem. Anyunak és Phil –nek ugyanolyan nyakláncot vettünk. Charlie –nak és Nessie –nek pedig mobilt.Délután négy óra múlt, ideje lenne indulnom a repülőtérre, mert anyáék gépe hétkor száll le. Hamar odaértem, még várnom is kellett fél órát.
- Szia, anya, Phil –örülök, hogy látok titeket. Már hiányoztatok. –öleltem meg őket.
- Te is Bella.
- De menjünk, még be kell jelentkeznetek a hotelba is.
- Milyen hotelba? Mi nem intéztünk semmilyen hotelt –idegeskedett Renée.
- Nyugalom anya. Ez csak egy meglepetés, én intéztem nektek.
Beszálltunk a kocsiba és másfél óra alatt Port Angeles - ban is voltunk. Nem vezettem olyan gyorsan, mert nem akartam anyát megrémíteni a gyors tempóval. Ezért inkább maximum százhússzal mentem, ez még tűrhető volt a számára is.
- Segítettem Phil –nek becipelni a bőröndöket és gyorsan a recepcióhoz siettem.
- Jó estét! Két napja lefoglaltam egy szobát Mrs. Cullen névre.
- Jó estét! Igen, igen. Parancsoljon a négyszázhetes szoba.
- Köszönöm. Viszontlátásra - elköszöntem és már sittem is anyáékhoz.
- Tessék, itt van a kulcs a szobához. Sajnálom, de nekem sietnem kell. Majd telefonáltok és eljövök értetek. Bármit rendelhettek, ha éhesek, ha szomjasak vagytok. Itt van pénz ez elég lesz – mondtam és átnyújtottam Phil –nek.
- Bella, nem sok ez egy kicsit? –csodálkoztak mindketten.
- Szeretném, ha nem szenvednétek hiányt semmiben, de nekem tényleg rohannom kell. Sziasztok –pusziltam meg mindkettőjüket és már siettem is hazafelé.
Beparkoltam a garázsba és a konyha felöl mentem be. Nem volt senki lent a nappaliban, de az emeltről igencsak furcsa zajokat lehetett hallani. Edwardék biztosan már haza mentek, akkor nekem is sietnem kellene. Nem tartott tíz perce és már a kisházunkban voltam. *Edward Renéesme –vel a zongoránál ült és játszott neki egy új dalt. Gyönyörű volt. Aztán Nessie beleszimatolt a levegőbe.
- Szia, mama- kiáltotta és a nyakamba ugrott. - Nagyiékat hol hagytad.
- Ők egy hotelban vannak, majd holnap jönnek el. De ideje lenne már aludnod, nem gondolod?
- De csak meg akartam várni, amíg haza érsz.
Lefektettem Nessie –t és leültem Edward mellé. Még mindig azt a gyönyörű dallamot játszotta.
- Nagyon szép –súgta a fülébe.
- Ez Nessie altatódala. Szerettem volna, ha neki is van sajátja.
- Ez egy csodálatos ajándék –mondtam és megcsókoltam.
Másnap délben mentünk be Nessie –vel anyáékért és anya ragaszkodott hozzá, hogy Nessie –vel menjen kiválasztani az ajándékát. Utána haza mentünk és az egész nap beszélgetéssel telt.
- Ez a hét fárasztóan telt, pedig nem kéne kifáradnom – mondtam és ruhástól bedőltem az ágyba.
- Ha szeretnéd, én segítek neked ellazulni –csókolta végig arcomat.
- Hm… jó ötlet – nyögtem és elkezdtem kigombolni az ingjét, de megfogta a csuklom.
- Emlékezz, nekem kell ellazítani téged, csak hunyd le a szemed és élvezd –suttogta és lassan teljesen levetkőztetett. Nem szerettem, a „magánakcióit”, de mindig nagyon jól csinálta. Ajkai felfedezték egész testemet és nyelve segítségével kényeztették azt. Amíg kényeztetett ujjaim hajában kalandoztak. Csókokkal borította be nyakam és lassan rátalált ajkaimra. Szenvedélyes kezdett el csókolni és mindig mohóbb lettem, mindig csak többet akartam. Már nem bírtam magammal megfogtam és a hátára fektettem megszabadítottam ruháitól, persze úgy hogy még egyben maradjanak. Most rajtam volt a sor. Nyelvemmel lassan haladtam lefelé, körberajzolva kidolgozott felső testét. Éreztem, ahogy férfiassága megmerevedik és ez bizonyíték volt rá, hogy élvezni. Nyelvemmel és ajkaimmal kényeztettem, sóhajok hagyták el a száját ideje volt bizonyítanunk. Feljebb csúsztam és csípőjére ültem és felvettük a gyors ritmust. Reggel zihálva feküdtem a mellkasán, nem tudtam szavakban kifejezni, hogy milyen csodálatos volt az este. Csak egyetlen egy szó jött ki a torkomon. – Szeretlek –suttogtam és megcsókoltam.
- Én is téged. Csodálatos volt az este. Köszönöm.
Hallottam, ahogy Nessie ásít egyet és nehezen felkel az ágyból. Gyorsan magunkra kapkodtuk a ruháinkat és vártuk, hogy Nessie kilépjen az ajtón.
- Jó reggelt kis álommanó. Sokáig aludtál.
Felöltöztettem Nessie –t is és átsétáltunk a nagyházba. Tényleg sokáig „aludtunk” mert már lassan kettő óra is elmúlt. Nessie –nek készítettem egy kiadós ebédet. De már vadászni is régen voltunk, nem baj majd holnap elmegyünk úgy is it lesz Oliver is. Nessie és a többiek elmentek ki a rétre én pedig ötig segítettem Esme –nek pakolni. Beültem a ferrarimba és siettem a reptérre.
- Szia, Oli. Remélem nem kellett sokat várnod?
- Nem Bella, éppen most értem ide. De kérhetem, hogy siessünk? Szeretnék újra találkozni Nessie –vel.
- Persze, menjünk! –mondtam és elindultunk a kocsi felé. Olivernek is tetszett az autó és nekem is már a szívemhez nőtt. Amint hazaértünk Nessie rohant ki az ajtón.
- Anyu, anyu! Találd ki, hogy ki jött el? –kiabálta és a nyakamba ugrott, kezecskéjét az arcomhoz tette és vetítette a képet. Ő rá nem számítottam. Közben Oli is kiszállt a kocsiból és Nessie is felfigyelt rá.
- Jaj, Oli annyira hiányoztál –ugrott sírva a nyakába.
- Na, jól van kislány, nem kell sírni, inkább mosolyogj –mondta széles mosoly kíséretében. Nessie csak bólintott és letörölte a könnyeit. Együtt sétáltunk be a házba. Mindenki ott várt minket kivéve Edwardot és őt. Vajon hol lehetnek?
- Megjöttünk. Sziasztok, ő itt Oliver Summers –mutattam be Olit.
- Oliver, ők itt a családunk. Carlisle a családfő és a felesége Esme.
- Örülök a találkozásnak.
- Részünkről szerencse.
- Aztán ők a fiúk Jasper és Emmett. Vigyázz velük képesek mindenből vicet csinálni –néztem rá szigorúan Emmett -re.
- Szia, öcsi. Üdv a családban.
- Végül a legjobb barátnőim és egyben nővérei, Alice és Rosalie.
- Szia! Öröm végre személyesen is megismerni –mosolygott rá titokzatosan Alice.
És akkor megpillantottam őket, ahogy jönnek le lefelé. Edward és Tanya a váratlan vendég.
* http://www.youtube.com/watch?v=XE5ck914WrU&feature=quicklist
9. Vége az örök szerelemnek?
Vajon mért voltak fenn kettesben? Nem is lényeges, én bízom Edwardban és nem csalna meg, mert szeret. Tanya lassan, de magabiztosan jött le a lépcsőn és egyenes felém tartott.
- Szia, Bella. Régen találkoztunk –mondta és megölelt. Nem akartam barátságtalannak tűnni, ezért inkább visszaöleltem.
- Szia, Tanya. Nem is volt az olyan rég.
- Ki ez az új fiú? –kérdezte és végig mérte tetőtől-talpig Olivert.
- Sajnálom neked elfelejtettem bemutatni. Tanya, ő itt Oliver. Párizsban találkoztunk vele.
- Oli, ő itt Tanya a család régi barátja.
- Örülök, hogy megismerhetlek.
-- Én is.
Nessie kifaggatta Oli –t a mindennapjairól, én meg próbáltam jó képet vágni ahhoz, hogy Tanya velünk tölti az ünnepeket. Szerencsémre Nessie tizenegy óra körül elaludt így volt indokom elmenni.
- Nem Edward, te maradj csak. Beszélgessetek nyugodtan Oli –val mi haza visszük Nessie -t – mondtam, mert ő is indulni készült velünk. Ebben a családban egyedül csak én nem voltam jóban Tanyával. Nekem kellett volna csak egyedül elmennem, de Oli nem akarta egy percre sem magára hagyni kislányomat.
- Biztos ne menjek veletek?
- Nem kell. Egyedül is meg tudom mutatni a házat – jobb kifogást is találhattam volna, de most ez is megfelelt. Kedvesem közelebb lépett hozzám, megölelt és ajkait ajkamra tapasztotta. Nem tudtam megszakítani csókunkat, ahhoz túlságosan is sokat akartam. Bár tudtam, hogy a többiek árgus szemekkel figyelnek. Jasper nélkül is tudtam, hogy Tanya most mérhetetlenül dühös és féltékeny rám. Ez még több okot adott rá, hogy ne válljak el szerelmemtől. Ha most itt hagyom, reggelig biztosan nem látom. Nem baj, ki kell bírnom nélküle ezt a pár órát.
- Mennünk kéne –szakadtam el ajkaitól.
- Rendben –mondta és még egy apró csókot lehelt ajkaimra.
Nem futottunk olyan gyorsan, nehogy Nessie felébredjen. Amint a kisházhoz értünk, megmutattam Oli –nak Nessie szobáját. Lefektettem és Oli -ra bíztam.
- Figyelj Oli, én elmentem vadászni, ha valaki keresne, az erdőben megtalál.
- Jó, rendben.
A biztonság kedvéért három szarvast levadásztam. De még mindig nyugtalan voltam.
- Érzem, hogy valami történni fog és tönkreteszi a boldogságunkat. Sőt az enyémet már tönkre is tette – beszéltem halkan magamhoz. Kezdek bedilizni. Vajon ez lehetséges? Nem számít. Reggel csak nyolckor indultam vissza, nem volt elég erőm, hogy Tanyával szembe nézzek. Nessie még aludt, ezért úgy döntöttem, hogy elmegyek be anyuékért és beugrom Charlie –hoz az ajándékkal. Felkaptam a Charlie –nak szánt ajándékot és elindultam.
- Oli! Elmentem hamarosan jövök, nem kell aggódni –suttogtam Oli –nak az ajtóból. Elindultam a ház felé. Szerencsémre a kocsim nem a garázsban volt így gyorsan elmehettem. Mielőtt elindultam volna benéztem az ajtón, de a nappaliban nem láttam senkit. Lehúztam az ablakot és élveztem, hogy a becsapódó szél és pár esőcsepp az arcomat cirógatja. Útközben telefonáltam Renée –nek, hogy tíz körül ott leszek értük, és hogy benézünk Charlie –hoz is. Hamar meg is fordultam, de visszafelé sajnos megint lassabban kellett vezetnem. Leparkoltam apa járőr kocsija mellé és bementünk a házba.
- Szia, apa. Itthon vagy? –kérdeztem kicsit hangosabban.
- Szia, Bells. Itthon vagyok. Egy perc és megyek –kiabálta apa az emeletről. Pár perc mulva már sietett is lefelé, de amint meglátta anyáékat mintha egy kicsit ledöbbent volna.
- Szia, Charlie! –köszönt anya és Phil egyszerre.
- Sziasztok. Phil –nyújtotta kezét apám. –Renée –anyára már csak egy bólintás maradt. –Bells, hol hagytad a kicsi Nessie –t és Edwardot?
- Nessie még aludt, amikor eljöttem és nem volt szívem felébreszteni. Edward pedig a családdal van –magyaráztam. Egy kicsit beszélgettünk és odaadtuk apunak az ajándékait. Apa mivel nem tudta, hogy anyáék jönnek, nem készül semmivel. De Nessie ajándékát oda akarta adni, hogy vigyem el neki.
- Nyugi, apa. Majd jövünk együtt és odaadod neki te. Hiszen tudod, mennyire szereti kibontani az ajándékait.
- Igen. Igazad van. De menjetek, már biztos vár titeket. Sziasztok.
- Szia, apa –köszöntem el tőle és még egyszer megöleltem.
- Szia, kicsim.
- Szia, Charlie- köszönt el anya és Phil.
Siettem hazafelé, tényleg nehogy aggódjanak miattam.
- Anya! Anya! Hol voltál? Mért nem szóltál, hogy elmész? –kérdezte síros hangon Nessie.
- Reggel korán mentem el és nem akartalak felébreszteni. És mint látod anyáékért mentem csak be.
- De akkor miért voltál ilyen sokáig?
- Azért mert beugrottunk Charlie –hoz is.
- Bementetek nagypapihoz és nem vittél magaddal? Ez nem igazság –mondta duzzogva.
- Csak az ajándékát adtam oda neki és mondtam, hogy veletek is elmegyünk majd hozzá – próbáltam vigasztalni. Nessie már mosolygott és megmutatta, hogy mit csináltak, ameddig nem voltam itthon. Együtt vadászott az egész család, sajnos nélkülem, de én már megtettem a szükséges óvintézkedéseket. Mindenki a nappaliban várt minket, aranybarna szemekkel. Esme sétált felénk nyugodtan.
- Jaj, Bella kedvesem. Aggódtunk érted.
- Hiszen mondtam Oli –nak, hogy csak néhány órára megyek el, és hogy nem kell aggódnotok –magyarázkodtam és Edward indult el felénk.
- Bella szólhattál volna, hogy elmész. Nem is hallottuk a kocsi hangját reggel –mondta. Éreztem hangjában az aggodalmat és azt a mérhetetlenül sok féltést. Félt, hogy elhagyom. Hogy képzelheti ezt? Soha nem tenném meg, hiszen szeretem őt, ő létezésem egyik értelme.
- „Ugye azt hitted, hogy elhagytalak, igaz? - visszahúztam a pajzsom és gondolatban síros hangon kérdeztem. Ő erre csak bólintott. – Hogy hihetted ezt? Nem bírnálak itt hagyni titeket! Te vagy létezésem értelme, ha te nem lennél már nekem sem lenne miért örökké élnem.”- fejeztem be és szenvedélyesen megcsókoltam.
- Tudom –suttogta emberi fülnek hangtalanul.
- Anya! Bemutatom neked a család barátait. Tanya a család nagyon régi barátja –mondtam és Tanya már Renée előtt állt. –Tanya ő pedig az édesanyám, Renée.
- Szia, Renée –ölelte meg anyámat.
- Szia, Tanya –ölelt vissza ő is.
- Ő pedig Oliver, vele a párizsi utunkon ismerkedtünk meg és nagyon jól kijöttünk egymással.
- Örülök a találkozásnak –köszöntötte udvariasan.
- Én is örülök –válaszolta kicsit megszeppenve. A délután meséléssel telt. Anya kíváncsi volt, az utazásainkra és persze Oliver és Tanya történetére. Anyáékat hamar visszavittem a hotelba, mert nem akartam kifárasztani őt.
Másnap csak délre hoztam át őket, hagytam hadd pihenjenek, rájuk fért. Délután mindenkinek odaadtuk az ajándékát és nagyon örültek neki. Esme vacsorát készített és sajnos nem úsztuk meg evés nélkül. Vacsora után rögtön a hotelba vittem Phil –t és Renée –t, hogy még össze tudjanak pakolni, mert holnap már mennek haza Jacksonville –be.
- Holnap majd jövök be értetek és kikísérünk a reptérre.
- Jó, rendben. És köszönjük, hogy itt lehettünk.
- Nem anyu, én köszönöm, hogy eljöttetek.
Reggel már hajnali négykor felkeltettem Nessie –t, mert ő is el akart búcsúzni nagymamájától. Öt órára már Port Angeles –i hotelnél és Phil –nek segítettem bepakolni a csomagokat. Alice a kedvemért megnézte anya jövőjét és közölte, hogy kislánya lesz.
- Anya szeretlek, és vigyázz magadra és a hugicámra is –mondtam, és szembe jutott, hogy elkotyogtam a meglepetést.
- Te ezt honnan tudod? Még senkinek sem mondtam el.
- Ez csak egy megérzés volt. De ezek szerint igazam volt. Majd hívj, hogy ha eldöntöttétek mi lesz a neve.
- Mindenképpen. Sziasztok. Aztán kincsem vigyázz anyára és apára, de legfőképpen magadra –mondta és megölelte egyetlen unokáját.
- Sziasztok! –köszöntünk nekik hangosan. Mikor hazaértünk furcsállottam a csendet, egyedül a lányok hangját hallottam bent a házban. Már csak Alice sikolyát hallottam bentről és hirtelen öt vödör hideg vizet borítottak rám és Renéesme –re.
- Locsoló versre nem volt idők, ezért csak a vizes vödrökkel elégedjetek meg –mondta röhögve Emmett.
- Bella, annyira sajnálom elöbb kellett volna látnom –kért bocsánatot Alice.
- Semmi baj.
- Sajnálom kedvesem, de húsvét hétfő van, ilyenkor locsolkodni kell. És nem csak ti kaptatok, hanem Alice –ék is –mondta Edward és megcsókolt. Kiszakadt Edward karjaiból és haza szaladtam Nessie –vel átöltözni. Hajunkat megszárítottam és kipakoltam Nessie ruháját is. Én most egy fekete térdig érő ruhát vettem, aminek a háta nem sokat takart, mert nyakba akasztós volt.
- Mit szólnál kicsim, ha meglátogatnánk nagypapit?
- Az nagyon jó lenne –válaszolta vidáman. Gyorsan visszaszaladtunk a házhoz és beszóltam a többieknek.
- Hamarosan jövünk, elmegyünk Charlie –hoz –mondtam és pár másodpercen belül már a kocsival száguldottunk apához. Kettő óráig maradtunk és akkor indultunk haza.
Otthon Alice várt az ajtóban minket.
- Sziasztok! Bella, gyere el velem, mutatnom kell egy új ruhát neked –hadarta és tudtam, hogy valamit titkol előlem.
- Hol van Edward? –fakadt ki belőlem a kérdés.
- Nem kell keresned, ő most nincs itthon –mondta, de nem hallgattam rá és elkezdtem keresni. Pár perc múlva meg is találtam a szobájában. Tanya karjaiban és az én ajkaim helyett most az övét foglalta le. Tudtam, éreztem, hogy valami nem lesz rendben és most tessék a szerelmem egy másik nő karjaiban.* Becsaptam az ajtót és rohantam a kisház felé amennyire csak tudtam. Elővettem egy nagyobb bőröndöt és csak beleszórtam a ruháimat. Már éppen indulni készültem, de Edward megállított.
- Bella, kérlek, ne menj el. Szeretlek! És a csókot… - folytatta volna, de közbe vágtam.
- Nem érdekel. Azt sem értem, hogy tudtam veled lenni. És tudod mit? Nem szeretlek eddig sem szerettelek. És most hagyj elmennem –kiszakadtam ölelő karjaiból és fájt. Ugyanúgy amikor régen ő hagyott el engem. Hiányoztak a belső szerveim, mindenem eltűnt, kámforrá vált. Csupa ürességet éreztem bent. Kilöktem őt az üveg falon és rohantam Nessie –hez.
- Nessie, kicsim, figyelj. Maminak el kell mennie egy kis időre, de ne aggódj, majd visszajövök, csak gondolkodnom kell –mondtam, és ha tudtam volna sírni már fuldoklottam volna a könnyeimtől. Nem akartam itt hagyni életem most már egyetlen értelmét, de nem tudtam tovább Edward közelében maradni.
- És itthon nem tudsz gondolkodni? –kérdezte sírva. Tudtam, neki is éppen annyira fáj az elválás, mint nekem.
- Sajnos nem. El kell utaznom. De ígérem, hogy visszajövök, nem foglak el hagyni. Rendben?
- Jó, mami. Hiányozni fogsz. Szeretlek! –borult a vállamra és már zokogott is.
- Én is kicsim, én is. Oli, vigyáznál rá, amíg nem vagyok itthon. Te tudod a legjobban vigasztalni –fordultam hozzá a kéréssel.
- Persze Bella, de minnél hamarabb gyere haza.
- Ígérem, jövök hamar –mondtam és átadtam Nessie –t Oli –nak.
-Sajnálom kicsim. vigyázz addig magadra, amíg a mami nincs itthon –mondtam és megpusziltam a homlokát. Beszélne nem tudott annyira potyogtak a könnyei csak bólogatott. beültem a Ferrariba és tövig nyomtam a gázt. Nem számított, hogy hova megyek, csak messze az áruló Edwardtól és attól a boszorkánytól, aki tönkre tette a boldogságom.
* http://www.youtube.com/watch?v=Q5C92qy7mX8
10. Szomorú napok, de neki még van kedve kötekedni
/Bella szemszöge/
El kellett hagynom Forks -ot és a családomat, még ha ennyire fáj is. Egy hetet Denverben töltöttem és nem mozdultam ki a szobámból csak feküdtem az ágyon és sírtam. Még mindig nem jöttem rá miért csinálta velem ezt Edward? Hiszen mindent megadtam neki, ami tőlem telt. Megadtam neki Nessie –t a legcsodálatosabb kislányt a világon, féltett, hogy nem lehetek anya, de hála neki még is az lettem. Boldogok voltunk együtt, vagy ez is csupán látszat volt? Nem, biztosan nem. Hinnem kell, hogy valaha szeretett. Amióta eljöttem még nem voltam vadászni, de már ideje lenne. Nem bírom már emberek közelében. Vajon ők mit csinálhatnak most? Annyira hiányzik már a kislányom, de nem mehetek még haza, még nem. Nem vagyok elég erős ahhoz, hogy újra a szemébe nézzek.
/Edward szemszöge/
Elment, és itt hagyott minket. Legalább Nessie –re gondolnia kellett volna, hiszen annyira szereti őt. Élek még ez a lényeg, nem? Nessie miatt nem hagyhatom el magam. De ha egyszer annyira hiányzik nélküle nem élet ez. La push –ba is eljutott a hír, hogy Bella itt hagyott minket. Ez mindenkit megviselt, de a rezervátumban leginkább Jacobot. Hiszen legjobb barátok voltak és Bella búcsú nélkül ment el. Egyedül Nessie –től köszönt el. És igazat mondott, amikor azt mondta, hogy nem szeret és nem is szeretett soha? Nem, az egész csak hazugság, hiszen akkor nem ajándékozott volna meg Nessie –vel. De most már mindegy, egyedül maradtam, újra pár nélkül.
/Nessie szemszöge/
Anya már egy hete elment és a családban mindenki szomorú. Apa hazaküldte Tanya –t sőt egyenesen kitiltotta házból, mert hogy állítólag anya miatta ment el. Oli nem ment vissza Párizsba, hiába mondtam neki, hogy nyugodtan itt hagyhat, nem csinálok semmi rosszat, de ő folyton csak ugyanazt hajtogatta.
- Nem megyek sehova sem. Megígértem Bellának, hogy vigyázok rád és ezt is fogom tenni, akár mennyi idő is telik el, amíg újra visszajön.
Alice és Rosalie már nem vásárol, olyan jó kedvel, mint eddig. Emmett -től már vicceket sem lehet hallani. Carlisle és Esme kedvesek, mint mindig, de már anyu nélkül minden olyan más. Üres lett az életünk nélküle. Jasper érezte magát a legrosszabbul, hiszen ő mindannyiunk fájdalmát cipelte. Köztük a legnagyobbat. Apáét. Apa teljesen megváltozott, csak fenn gubbaszt a szobájában és az anyának készített cd-t hallgatja, és azóta a zongorához sem nyúlt. Hiába kértem, hogy játssza el az altatódalomat nem volt hajlandó. Jacobról és a többi farkasról nem tudtam semmit. Minden éjjel Oli karjaiban aludtam el sírva. Próbálta törölni a szomorúságot, de nem engedtem neki.
- Oliver Summers! –kiabáltam rá. –Ha használni mered a képességed, mehetsz vissza Párizsba.
Ezek után már nem próbálkozott. Április huszadikára kisütött a nap.
- Oli, nem akarunk elmenni, sétálni? –kérdeztem, mert már nem volt kedvem bent gubbasztani a házban.
- Elmehetünk, de előbb szóljunk a többieknek –ajánlotta. Gyorsan elővettem a mobilom és Alice –t hívtam.
- Szia, Nessie. Mehettek sétálni, de azért néha csörögj ránk, rendben?
- Köszönöm. Apu még mindig a szobájában van?
- igen, nem mozdul onnan.
- Értem, akkor mi mentünk. Szia.
- Szia –mondta és már le is tettem a telefont. Sokáig sétáltunk az erdőben és egy kisebb tisztáson ismerősökkel találkoztunk.
- Sziasztok! –köszöntem oda nekik.
- Sziasztok! Nessie ki ő? –kérdezte Jacob morogva.
- Nyugodj meg Jake. Ő, Oliver. Oliver, ők itt Jacob és Amanda.
- Sziasztok!
- Miért vagytok itt?
- Jake, már nincs meg a határ, ott sétálunk ahol karunk, nem de?
- De igen.
Jacob már annyira remegett, hogy biztos voltam benne, hogy át fog változni.
- Amanda menj hátrébb- kiáltottam rá, és Jacob még abban a pillanatban hatalmas farkas alakban állt előttem.
/Oliver szemszöge/
Ez a Jacob gyerek farkassá változott és Nessie előtt állt támadó állásban. Odaszökkentem mellé.
- Fel a fára –suttogtam és már fel is dobtam. Jacob abban a pillanatban nekem esett. Verekedtünk egy darabig, de nem tudott megsebesíteni csak a pólómat tépte darabokra hatalmas mancsaival. Nessie és Amanda együttes kiabálására figyeltünk fel, de a verekedést nem hagytuk abba.
- Oli, kérlek, hagyd abba, még megsérülsz. Nem szeretnélek elveszíteni –zokogott fel.
- Jake, te is fejezd be- kiabálta Amanda. Jake két métert hátrált és akkor Nessie közénk ugrott.
- Hagyjátok abba! Nem értelek Jake, megváltoztál. Hogy vagy képes most megtámadni Oli –t? Pont, amikor az egész család szomorú. De te, csak dühöngsz és meg támadod azt, akit a legjobban szeretek a családom után, sőt tudod Oli már a családhoz tartozik tehát ő is barát és nem ellenség. Oli jobb lesz, ha elindulunk haza –mondta. Kézen ragadott és húzott visszafelé.
/Alice szemszöge/
Próbáltam a jövőbe nézni, de nem láttam semmit. Bella nagyon jól takarta, hogy hova menekült el a csalódottság elöl. Edwardot nem tudtuk rávenni, hogy kijöjjön a szobájából, csak néha ment el egyedül vadászni. Kedvesem szenvedett. Mindenki bánatát ő cipelte, de Edward bűntudatával is küzdött, ami nem ment könnyen. És akkor bevillant egy látomás. Az egész család újra együtt, hála Emmett jó ötletének. Vajon mi lehet az? Kíváncsi vagyok rá.
- Emmett, mi az a jó ötlet? –kérdeztem elég hangosan, hogy meg hallja. Már ugrott is le a nappaliba és helyet foglalt a kanapén.
- Gyere hugi. Mesélek- mondta és elmondta a tervet. Emmett -hez való terv volt, de a látomásom szerint működnie kell.
11. A terv, ami lehet, hogy újra összeilleszti a két fele
/Alice szemszöge/
-
- Tudom, Alice. De hova vigyük őket?
- Mit szólsz… - egy pillanatra a jövőbe néztem és azt a phoenix-i szállodát láttam, ahol négy éve voltunk James miatt. – Phoenix –hez? Ott, ahol négy éve próbáltuk védeni Bellát Jasper –rel?
- Ezt egy látomásból szedted, ugye hugi?
- Öhm… igen… persze.
- Jellemző.
- Emmett, fogd be, jó?
- Oké, oké. Na és mikor? Várj, ne nézz a jövőbe, csak hallgass a megérzésedre, oké.
- Öhm… Emmett… az én megérzéseim a látomásokból vannak.
- Jah, bocs. Miss nézzünk-a-jövőbe-megérzés-gyanánt. - Itt elfutott a méreg.
- Emmett Cullen! Mióta vagy megint ilyen vicces kedvedben? Inkább figyelj! – mondtam és ismét elmerültem a jövőben.
Ott csak azt láttam, amit eddig is. Amint kibékülnek, Emmett terve szerint. Opsz, ott van Bella naptára, pontosan kihúzva, ami napok elteltek. Aha. Május másodika Pont vasárnapra esik. Anyák napja. Hát persze, Nessie a kulcs. Ő hozza őket oda, abba a szobába. Remek. Akkor lássunk hozzá az előkészületeknek. Először is szoba kell. Fel is hívom a szállodát. Mi is volt a neve? Ja, persze. Best Western Central Hotel. Már csak a telefonszámot kell megkeresnem. Meg is van.
- Jó napot kívánok! Itt a Best Western Central Hotel recepciósa. Miben segíthetek?
- Jó napot egy szobát szeretnék kérni május másodikára. Alice Cullen névre.
- Á. Van is arra a napra egy szabad szobánk. De elég kicsi.
- Nem baj. Milyen fekvésű?
- Nyugati. Két ablakkal.
- Rendben. Jó lesz. Köszönöm.
- A hetvenötös szoba lesz az. Mikorra várható az érkezés?
- Csak legyen nyitva, egész nap. Ha egy bizonyos Edward Cullen vagy Mrs. Bella Cullen szeretne felmenni, engedje őket. És miután mind a ketten felmentek, kérem, csukja rájuk az ajtót.
- Biztos jó ötlet ez, asszonyom?
- Igen, persze. Csak tegye, amit mondtam. És kérem, alkonyatig ne is engedje ki őket.
- Rendben. Köszönjük, a szobafoglalást.
- Én köszönöm. Viszont hallásra!
- Viszont hallásra!
Ezzel le is tettem a telefont. Még elég sok időnk volt május másodikáig. Addig pedig nem szabad erre gondolnunk. Hátha Edward kedvet kap egy kis gondolatolvasáshoz. Talán elmehetnénk Rose-zal, Nessie –vel és Oliverrel vásárolni. Oli –ra ráfér már az új ruha. És nekünk sem árt egy kis kikapcsolódás. Szerdán el is mentünk vásárolni. Most kivételesen mindenkinek jó kedve volt. Csak Nessie volt egy kicsit csüggedt, hogy még Bella nincs velünk.
- Alice! Miért nem jön még haza a mami? Már nagyon hiányzik!
- Nemsokára itthon lesz! Már biztos neki is nagyon hiányzol!
- Nyugi Ness! Nemsokára hazajön! – vigasztalta Oli is.
- Bizony kislány! Ne csüggedj! Jasper így is elég nagy terhet cipel miattunk! – mondta Rosalie.
- Opsz! Szegény Jasper bácsi! Milyen rossz lehet neki! Tudjátok mit? Mostantól próbáljunk meg mindig boldogok lenni. Bár ha anyu itt lenne, úgy bizti könnyebb lenne. De azért megpróbálhatjuk! Ugye Alice?
- Persze Nessie, persze! – válaszoltam teljesen biztosan.
Sok mindent vettünk. De az otthoniakra is gondoltunk. Nem sokára vasárnap lesz. Addig pedig még elmegyünk szórakozni. Legalább is megpróbáljuk. Bár talán, nem biztos, hogy sikerülni fog. Ez biztos. Az egyik látomásban a kecske –szikláknál voltunk. Ott sok a grizzly. Emmett biztos örülni fog. Az ő kedvence a grizzly. Pfú, hogy szereti levadászni őket. Főleg ha felingerli őket. Azt nagyon szereti. Nem értem miért jó, ha dühös a medve. Csak nehezebb megölni. Huszonnyolcadika van. Mindössze csak két napot töltöttünk fenn a hegyekben. Bellát is fel kéne hívnom. Még szerencse, hogy van neki mobilja. Bepötyögtem Bella számát és vártam. Csak a harmadik csörgésre vette fel.
- Szia, Bella! Figyelj! Tudom, hogy még nem akarsz haza jönni, de Nessie –nek már nagyon hiányzol. Nem csak neki, nekünk is. Azért arra kérlek, hogy május másodikán találkozzunk Phoenix –ben. Kérlek! Csak beszélgetni szeretnénk –könyörögtem neki a telefonon keresztül. Nem szólt semmit, csak gondolkodott. Szerintem.
- Szia, Alice! Nekem is nagyon hiányoztok, de még nem állok rá készen, hogy haza menjek. És szíves örömest találkozom veletek. Csak egyetlen kérésem lenne.
- Mi az? –érdeklődtem, bár tudtam.
- Edward ne jöjjön.
- Nem állt szándékomban magunkkal vinni.
- Köszönöm. Nessie ott van valahol a közelben?
- Sajnálom, de nincs. De hiszen, hamarosan újra találkozunk.
- Az igaz, és végülis melyik hotelban találkoznánk?
- Best Western Central Hotel. Hetvenötös szoba. Nyugodtan menj fel és várj meg minket, ha véletlenül előbb odaérsz.
- Rendben. Akkor majd ott talizunk. Szia! Mond meg a többieknek, hogy nagyon hiányoznak.
- Szerintem tudják, de megmondom nekik. Szia –amint elköszöntem, már le is rakta a telefont. Hát ezt Bellával sikerült lerendeznem, már csak Edward van vissza. Neki mit adjak be? Fogalmam sincs, de majd kitalálom. Bele kell néznem a jövőbe, mert nincs túl sok időnk. Nessie. Nessie –vel kell beszélnem.
- Drágám! –ugrott mellém kedvesem. –Mit láttál?
- Nessie fogja elcsalni Edwardot. Beszélnem kell vele- hadartam neki.
- Nyugodj meg, itt van –mondta és kis unokahúgom már a házban is volt. Hálát adtam az égnek, hogy Edwardnak már szüksége volt vadászatra és egy ideig biztos nem ér vissza.
- Képzeld kislány. Beszéltem mamival és azt mondta, hogy örömmel találkozik velünk. Már csak aput kell rá venned, hogy elmenjen. Menni fog? –kérdeztem.
- Persze Alice néni –amint ezt kimondta Edward már itthon is volt.
- Apu! Apu! Van egy ötletem –ugrott Nessie a nyakába és valamit mutatott neki.
- Muszáj kicsim? –kérdezte Edward kedvtelenül.
- Igen, mert különben nem beszélek veled –úgy látom, a fenyegetés nagyon megy neki.
- Jó, jó. Mikorra kell ott lennem és persze hol?
- Phoenix. Best Western Central Hotel. Hetvenötös szoba. Már lefoglaltam –léptem bátyám mellé.
- Köszönöm Alice. Már rám fér egy kis utazás.
A többi nap eseménytelenül telt. Próbáltunk vidámak, és boldogok lenni, de nem mindig sikerült. Reggel a legkorábbi repülőgéphez mentünk, hogy Edward hamar odaérjen. Mindannyian kikísértük.
- Szia, apa! Majd azért telefonálj, jó? –sírta Nessie.
- Hívlak amint ott leszek –mondta és sorban elbúcsúzott mindenkitől. És elindult a géphez. Amikor már felszállt a gép felhívtam a hotelt.
- Jó reggelt! Itt a Best Western Central Hotel recepciósa. Miben segíthetek?
- Jó reggelt! Nem régiben foglaltattam egy szobát Alice Cullen névre.
- Egy pillanat utána nézek. Meg is van a hetvenötös szoba az.
- Igen. Szeretném, ha bedobna egy levelet a szobába, amikor már mid a ketten benn vannak.
- Mondhatja –lediktáltam neki a levelet és nem lett hosszú.
- Rendben, majd bedobom nekik.
- Nagyon köszönöm a segítséget. Viszonthallásra.
- Nem tesz semmit. Viszonthallásra.
/Bella szemszöge/
A napjaim egyhangúan teltek az Alice –szel való beszélgetés után is. Mielőtt elindultam volna, el kellett mennem, vadászni. Mérhetetlenül nagy boldogsággal töltött el az a tudat, hogy újra láthatom egyetlen kislányomat és legjobb barátnőmet. Már nagyon hiányoznak. Reggel a legkorábbi géppel mentem. Egy-két óra alatt ott is voltam.
- Jó reggelt! –köszöntem a portásnak. Mrs. Bella Cullen vagyok. A... –nem tudtam befejezni, mert közbe vágott.
- Igen. Mindjárt szólok valakinek, aki segít cipekedni és megmutatja a szobát –mondta kedvesen.
- Nagyon köszönöm.
- Adam. Kérlek, segíts a hölgynek a hetvenötös szobába pakolni. Hölgyem, parancsoljon a kulcs. Kérem, majd küldje vissza Adammel.
- Mindenféleképpen –mondtam és felmentünk a szobába. Nem volt valami nagy, de szép. Adam felhozta a bőröndömet.
- Adam! Tessék! Köszönöm, hogy segített. –mondtam és a kezébe adtam egy kis pénzt és a kulcsot.
- Nem kell semmit megköszönni-e asszonyom, nekem ez a munkám –mondta és már távozott is.
/Edward szemszöge/
Kilenc órakor már a hotelban voltam és a recepciós kísért fel a szobáig.
- Köszönöm.
- Szívesen, máskor is –mondta kedvesen. Beljebb mentem és megláttam, ahogy szerelmem ott fekszik az ágyon Egy sortban és egy bikini felsőben.
- Szia, Bella! Te mért vagy itt? –kérdeztem ledöbbenve.
- Szia, Edward! Ezt én is kérdezhetném tőled –mondta, de még véletlenül sem nézett fel rám. Egyszerre néztünk az ajtóra, mert azt valaki becsukta, de egy levelet is hagyott nekünk. Oda sétáltam a franciaágyhoz és leültem kedvesem mellé, hogy együtt olvassuk el a levelet.
12. Újra együtt és Alice ajándéka
/Bella szemszöge/
Teljesen ledöbbentem, amikor Edwardot megláttam a szobában. Becsukták az ajtót. Vajon miért? Hiszen úgy is ki tudunk menni. Edward sétált felém egy levéllel a kezében. Ki írhatta?
- „Kedves Bella és Edward!
Sajnáljuk, hogy cselhez kellett folyamodnunk, de már nem bírtuk tovább, hogy haragudtok egymásra. Addig nem jöhettek ki a szobából, amíg ki nem békültök. A szobát nem zúzhatjátok szét és mivel elég sokat süt a nap, ki sem mehettek. Remélem, tisztázzátok a helyzetet és kibékültök Nessie kedvéért. Aztán mindennel csak óvatosan.
Puszil az egész család.
UI.: Emmett ötlete volt az egész, én csak megvalósítottam.” –olvastam fel hangosan a levelet. – Ezek szövetkeztek ellenünk –morogtam. Ha visszamegyek lesz egy-két szavam hozzájuk, de legfőképp Emmett –hez.
- Én örülök, hogy így kitervelték ezt az egészet. Végre lesz időnk beszélgetni –mondta és egyre közelebb hajolt hozzám. – Már nagyon hiányoztál –ajkai súrolták az enyémeket, ahogy ezeket mondta. Újra érezhettem az illatát. Teljesen elbódított.
- Nekem is hiányoztál –mondtam és birtokba vettem az ajkait. Kívántam őt, hiszen már oly régóta nem láttam. Felemelt és én egy percet sem haboztam, lábaim dereka köré fontam. Egyik kezem a tarkóját fogta, míg a másik az ingje gombjaival bajlódott. Ő sem tétovázott. Megszabadítottuk egymást a ruháinktól.
- Emlékezz nem zúzhatunk szét semmit –mondta és lefektetett az ágyra. Végig csókolta egész testem. Ajkai és nyelve „feltérképezték” újra a testem. Nyelve kényeztette testem minden részét. Annyira hiányzott, hogy újra eggyé váljunk.
/Emmett szemszöge/
- Alice, kérlek, nézz be a jövőjük be. Kibékültek már? –kérdeztem. Hajtott a kíváncsiság. Nem csak azért, hogy kibékültek –e, hanem ha kibékültek mit csinálnak. Minden szaftos részlet érdekel a kibékülésük módjáról és erre a legalkalmasabb az én elragadó hugicám, Alice.
- Ha látom is, hogy kibékültek-e, nem fogom elárulni, hogy hogyan. Az maradjon az ő titkuk.
- Meg a tiéd –nevettem el magam. Halk morgást hallatott és elindult fel az emeletre. De hirtelen megtorpant a lépcső tetején.
- Mit láttál kedvesem?- rohant fel mellé Jasper. Alice nem válaszolt. –Alice?
- Oh… semmi különöset –mondta és bement a szobájukba ahova Jasper is követte.
- Mondjátok, ti nem vagytok kíváncsiak, hogy vajon kibékültek-e? –kérdeztem anyát és Rose –t.
- Emmett, mi hiszünk Alice látomásában, miszerint ki fognak békülni, de ezt te is tudod. Téged csak a módjai érdekelnek, nem?
- Kedvesem, téged nem tudlak becsapni –mosolyogtam Rose –ra.
- Persze, mert már kiismertelek –mosolygott ő is és megcsókolt. Aztán Jasper szaladt le a nappaliba nevetve.
- Emmett… Emmett. Ezt el kell mondanom –mondta még mindig nevetve. Mi lehet, amin ennyire nevet? Csak nem?
- Alice azt látta az előbb, ahogy Bella és Edward egymásnak esnek. De nem nézte tovább – mondta és rögtön mentem fel kedvenc hugicámhoz.
- Alice, kérlek, nézd tovább. Nagyon kíváncsi vagyok –könyörögtem neki.
- Jasper mondta el, mi? Ha feljön, megkapja a magáét. És Emmett nem nézem tovább, még a te kedvedért sem.
- Na, de hugi! Kérlek! Olyan jó lesz, mikor ezzel piszkálhatom őket!
- Még mit nem! Em, fogd fel, hogy ki fognak békülni, az már ne érdekeljen hogyan. Egyébként meg, ha akarják, el fogják mondani. Bár ebben ne igen reménykedj!- nevetett Alice.
- Ali… Ali… hugicám! – hízelegtem egy-két infóért vagy képért.
- Fejezd be Emmett! Na, jó. – mondta Alice. - De csak fél perc! Rendben?
- Ali! Te vagy a legjobb hugicám!
- De ha elmered mondani, hogy meglestük őket… ne tudd meg mit kapsz…!
- Jó, jó, jó hugi! De nézhetnénk már? Nem tudod elképzelni azt a kíváncsiságot ami most bennem van.
- De én igen – lépett be Jasper. – Jasper Whitlock Hale! Miért mondtad el Emmett Cullennek azt, amit én neked bizalmasan mondtam?
- Bocsáss meg drága egyetlen Alice-em! – mondta Jasper.
Pfú ez aztán nevetséges volt a javából. A kicsi Ali, a magas vékony Jazz ellen. Ha nem lenne az, hogy kíváncsi vagyok Edwardékra, szétröhögöm magam. Talán még ki is röhögöm magam a világból. Utána meg Alice „megölne”. De most már nagyon kíváncsi voltam.
- Hugi! Tudom, hogy mérges vagy rá, de elintézhetnétek ezt később? Ugyanis fél percet ígértél nekem Ed –ékről! A végén még befejezik, amit csinálnak!
- Jól van már, Emmett! Akkor ülj le Jazz! Em, te meg figyuzz! – ekkor belenézett a jövőbe. Az időt figyeltem. Pontosan fél perc múlva újra itt volt köztünk.
- Nos, hugica? Mit láttál? – érdeklődtem.
- Em ugye emlékszel rá, hogy megígérted, hogy nem mondod el nekik.
- Ja, persze. De Ali, ne kínozz tovább! Mond már, mit láttál?
/Edward szemszöge/
- „Mért csináltam ezt? Nem szerethetem, mert megcsókolt más. De engednem kéne, hogy elmagyarázza. De akkor is hibát követtem el most, hogy lefeküdtem vele.” –gondolkozott magában. Biztos elfelejtette, hogy ilyenkor a pajzsa egy időre eltűnik és olvasni tudok a gondolatában.
- Engedned kellett volna, hogy elmagyarázzam, de nem követtél el hibát. Sőt boldogságot hoztál újra a szívembe és remélem én is a tiédbe.
- Igen, Edward, igen. Boldog vagyok, hogy újra együtt vagyunk, de még mindig kíváncsi vagyok a magyarázatra.
- Csss… kedvesem, majd később mindent elmagyarázok –mondtam és csípőjét magamhoz húztam, hogy újra egymáséi legyünk.
Miután újra, két hét után, egymáséi lettünk, elkezdtünk beszélgetni. Mindent tisztáztunk. Mondjuk Bella még most sem értette, hogy mi volt az a csók. Mondjuk én sem értem magamat. Itt van nekem egy gyönyörű, erős lány, mint Bella, és mást csókolok helyette? Hülye voltam. Tudom. És ezt el is mondtam drága egyetlen hitvesemnek. Alice másnap telefonált is.
- Szia, Edward! Örülök, hogy kibékültetek.
- Én is örülök. És köszönjük, hogy elintéztétek ezt nekünk. És honnan is tudtad, hogy már kibékültünk? –kérdeztem húgomat.
- Csak egy kicsit néztem bele a jövőbe. De komolyan. És nem láttam semmit csak azt, hogy kibékültök.
- Nem csak azt tesó. Az én kedvemért is belenézett és mesélt pár dolgot –kiabálta Emmett röhögve a telefonba.
- Alice! Csalódtam benned. Mindegy mennem kell. Szia. Üdvözöljük a többiket.
- Várj, beszélhetek Bellával?
- Sajnálom, most nem –mondtam és lecsaptam a telefont.A többi napot az ágyban egymás mellett töltöttük. Beszélgettünk, élveztük egymás közelségét és kényeztettük egymást. Már épp pakoltunk, mert úgy gondoltuk, hogy ideje haza menni, amikor a bőröndömben találtam két repülőjegyet Las Vegas -ba. Alice ajándéka, hogy kiengeszteljen engem. Hát mit ne mondjak sikerült neki.
- Kedvesem, megyünk Vegas –ba.
- Komolyan? Miért? –jött ki a fürdőből.
- Hát újra házasodni –mosolyogtam és szenvedélyesen megcsókoltam. Még napfelkelte előtt mentünk ki a reptérre és felszálltunk a vegas –i gépre. Még régen, amikor úgy volt, hogy Vegas –ba szökünk néztem egy házasságkötő termet, ami közel van a repülőtérhez. Oda vittem szerelmem, hogy újra elvehessem. Amint beléptünk megpillantottuk az egész családot, ahogy ott várnak ránk. Alice kezében két ruha volt.
- Meglepetés. Kiáltották egyszerre. Csak nem hittétek, hogy nélkülünk lesz esküvő? Na, azt nem hagyom. Jaj, Bella, annyira örülök, hogy újra velünk vagy –mondta és már ölelte is volna meg Bellát, de Nessie ugrott a nyakába.
- Jaj, anyu már annyira hiányoztál- mondta sírva kislányunk.
- Te is nekem kicsim. Te is nekem –mondta és erősen magához szorította őt.
13. Az esküvő
/Bella szemszöge/
Annyira jó volt ennyi idő után újból a karjaimban tartani kislányomat. Hiányzott.
- Bella, ha férjhez akarsz menni, akkor el kell kezdeni készülődni.
- Alice, nekem teljesen mindegy, hogy miben állok az oltár elé.
- Nem Bella, ha én itt vagyok, nem fogsz akármiben férjhez menni.
- Anya, légyszi úgy meg szeretnélek nézni.
- Jó, jó. Akkor menjünk –jelentettem ki, de nekem tényleg teljesen mindegy volt, hogy miben mondok igent Edwardnak. Rosalie bevezetett minket egy terembe, amíg le nem kellett ülnöm, addig Nessie -t a karomban tartottam. Alice csinálta meg a sminkem és amint végzett Rose vette kezelésbe a hajam.
- Alice! Ne felejtsd el, kell valami kék, valami új és valami régi.
- Nyugodj meg. A ruhád új. A hajadban a csat kék és régi –mondta nyugodt hangon. Próbáltam megnyugodni, hogy Rosalie meg tudja csinálni a hajamat. Úgy öltöztettek fel, hogy a hajam és a sminkem egyben maradjon. Nem akartam bele nézni a tükörbe, hiszen tudtam, hogy ők mindig tökéletes munkát végeznek.
- Anyu, gyönyörű vagy –mondta és ő is már koszorúslány ruhában állt előttem.
- Alice, lennél a tanúm?
- Jaj, Bella, persze. De nem szeretnél belenézni a tükörbe? –kérdezte Alice és Rose már hozta is a tükröt, de én elfordultam.
- Nem, köszönöm. Inkább induljunk – mondtam. Rosalie letette a tükröt és kisétált az ajtón. Hallottam, amikor leült a zongora mellé és elkezdte játszani a nászindulót. Nessie és Alice elindult előttem és kis idő múlva követtem őket.
/Edward szemszöge/
Nem számítottam rá, hogy az egész család itt fog minket várni. Emmett és Jasper megmutatta azt a szobát, ahol nekem kellett készülnöm.
- Emmett, lennél a tanúm?
- Sajnálom, öcsi, de nekem más dolgom lesz.
- Akkor Jasper, te lennél?
- Persze Edward. Szívesen –mondta Jazz. Ők is elmentek készülődni és egyedül maradtam a szobában. Örülök, hogy újra kibékültünk Bellával, de ezt az esküvőt jobb lett volna egyedül megtartani. Nem tartott sokáig, míg elkészültem így hát hallgattam, hogy a többiek mit csinálnak. Em valami szöveget gyakorolt magában, úgyhogy rá inkább nem figyeltem. Anya és apa a termet díszítették. Alice és Rosalie Bellával voltak és egy tükröt vittek felé. Vajon miért? Ki akartam deríteni, de Jasper jött be.
- Edward indulnunk kell –mondta és elindultunk a terembe. Megálltam az oltár előtt. És vártam. Rosalie jött be és leült a zongora mellé. Nessie Alice mellett jött és szórta a virágokat. Alice sétált a második tanú helyére. Kislányom pedig a gyűrűkhöz. Aztán kedvesem sétál be lassú léptekkel. Gyönyörű volt és a szeme is már aranybarnán csillogott. Sóval ezért akarta Alice, hogy nézzen bele a tükörbe. Odaért elém és én kinyújtottam neki a kezem. Belém karolt és együtt álltunk az oltár előtt. Rose abbahagyta a játékot és ő is odasétált a padokhoz. De Emmett nélkül. Tényleg vajon ő hol van? A fel nem tett kérdésre meg is érkezett a válasz a bátyám papi ruhában sétált be. Szerelmem ledöbbent, akár csak én. Nem hittem volna, hogy Emmett fog minket összeadni. Bár emlékszem, hogy szerzett róla papírt.
- Gyönyörű vagy –suttogtam páromnak.
- Te meg elfogult.
- Én egy csöppet sem. De az esküvő után bele kell nézned a tükörbe.
- Csend legyen fiatalok –termett előttünk Emmett. – Itt az ideje, hogy elkezdjük a szertartást. Kedveseim azért gyűltünk ma itt össze, hogy megünnepeljük, hogy ez a két csodálatos teremtés kibékült és épségben hagyták ott a phoenix-i szállodát. Az egész család újra boldog, hála ez én tökéletes tervemnek. Reméljük, ezek az ötletek megmentik a család boldogságát. Na de most nem szerény személyemről van szó. Nem hiába költöttük a pénzt a ruhákra. Drága kis húgom, nagyon gyönyörű vagy ebbe a ruhában és a boldogság újra virít az arcodon, amit már annyira hiányoltunk. Öcsi, át rád nem tudok mit mondani, Bella megint életet lehelt beléd, gondolom valami nagyon extra módon. Amiről információkat kérek. De ne is fecséreljük tovább az időt, Nessie kedves idehoznád a gyűrűket –itt Emmett megállt egy pillanatra, amíg Nessie odahozta a gyűrűket. –Először is Isabella Swan, elfogadod újból az itt megjelent Edward Anthony Mason Cullen –t férjedül?
- Igen, el – nézett rám mosolyogva.
- És te Edward Anthony Mason Cullen, basszus Ed milyen hosszú neved van. De mindegy. Akkor elfogadod újból feleségedként Isabella Swan –t?
- Igen, elfogadom.
- Akkor a gyűrűket –mondta és kislányom már tartotta is a gyűrűket. –Most már újból férj és feleség vagytok. Megcsókolhatod a mennyasszonyt –ezt nem kellett kétszer mondani. Derekánál megfogtam kedvesem és szenvedélyes megcsókoltam. Hosszú percekig tarthattam a karomban, mert Emmett köhögött a többiek pedig halkan nevettek. Megfogtam Bellát és egy tükör felé vezettem. Mindenki jött utánunk, mindenki kíváncsi volt a reagálására. A tükör elé állítottam, de csak végig nézett magán.
- Kicsim, a szemedet nézd –mondta és közben a derekát öleltem. Tekintete a szemére tévedt és láttam az örömöt és a megdöbbenést rajta.
- A szemem… végre aranybarna –mondta és felém fordult, hogy megcsókolhasson. Kénytelen voltam elszakadni ajkaitól, hogy beszélni tudjak.
- Eddig is gyönyörű voltál, de így még gyönyörűbb vagy –mondtam és közelebb vontam magamhoz.
- És te még mindig nagyon elfogult vagy, de azért köszönöm.
- Sajnálom, hogy megzavarom ezt a meghitt pillanatot, de ideje lenne átöltöznötök és haza indulnunk két óra múlva indul a gép.
- Megyünk, megyünk –mondta kedvesem letört hangon. Nem akart elszakadni tőlem, most amikor újra együtt vagyunk és én sem akartam tőle. De a haza utat együtt töltjük.
Lassan elindultunk a reptérre, hogy még elérjük a hazatartó járatot. Nessie kivételesen nem közöttünk ült, ahogy mindig is szokott, hanem Bella mellett. Este nyolc órakor már otthon voltunk és haza cipeltem a bőröndöket, amíg Bella Carlisle- lal megbeszélt valamit.
/ Bella szemszöge/
- Örülök, hogy újra itthon vagy és együtt van a család. Sajnálom ezt az incidenst. Tanyával megszakítottuk addig a kapcsolatot, amíg észhez nem tér.
- Sajnálom, hogy ez lett a barátságotokból.
- Nem a te hibád. De most nem erről szeretnék beszélni. Azt szeretném kérdezni, hogy nem mennél –e el J. Jenks –hez megcsináltatni a papírokat.
- Örömmel elmegyek.
- Itt van a pénz, a múltkori összegnek a duplája, ha kell még, azt az íratok átadása után kapja meg.
- Rendben, de ha nem bánod hazaviszem Nessie –t.
- Persze, menj csak. Szia.
- Szia –mondtam és elindultam Rose –hoz, hogy haza induljak Nessie –vel. Edward már várt minket. Gyorsan lefektettem kislányunkat és visszamentem Edwardhoz.
14. Új élet
/Oliver szemszöge/
Újra itthon vagyok Párizsban. Nessie megkért, hogy jöjjek vissza, mert most lesznek a vizsgáim és fel kell készülnöm rájuk. Nehezen hagytam ott őt. De igaza van, amint végzek, újra együtt leszünk. Teljesen megváltozott az életem több okból kifolyólag is. Az első, hogy vámpír lettem. Mindenki, akivel eddig találkoztam /persze vámpírral/ kíváncsi volt a történetemre. Hogyan lettem vámpír? Meg ilyenek. Eddigi életem csak múlt, semmi újdonság nem volt benne. Bár alapítottunk egy bandát és koncertekre is jártunk, de azért egy idő után már kezdett számomra unalmassá válni. Pont egy ilyen koncert után kezdődött el az átalakulásom. Egyik haveromat kísértem haza, mert már alig bírt megállni a lábán. Egy körülbelül harminc éves férfi segített nekem, mert nem sokáig bírtam volna egyedül. Hazafelé is velem jött egy darabig, mert a barátnőjéhez ment. Aztán arra lettem figyelmes, hogy már a nyakamat harapja. Hirtelen elengedett és ott hagyott a sikátorban. Nem tudtam, hogy mennyi ideig feküdtem ott a testemben lévő fájdalommal. Azt hittem, hogy elevenen fogok megégni, de amikor éreztem, hogy a tűz, ami eddig égette a csontjaimat kezd visszahúzódni, de a szívem annál gyorsabban vert, és hirtelen megállt. Kinyitottam a szemem és a levegőben minden porszemet láttam. Különleges illatokat éreztem, de amint megéreztem őket a torkomban megint fellobbant a tűz, és égette azt. Nem vettem levegőt és az égető, kaparó érzés eltűnt. Éhesnek éreztem magam, ezért elmentem egy kajáldába és rendeltem magamnak egy kis pizzát. Borzalmas íze volt, de azért megettem. Lassanként rájöttem, hogy már nem vagyok ember, hanem inkább vámpír. Elkezdtem embereket ölni. Nem sokat. Háromnaponta egyet, nem volt szükségem olyan sokszori táplálkozásra. Iskolába nem jártam, minek, hiszen a vámpírok nem járnak suliba. A második pedig Nessie. Megjelent Bella, Edward és Nessie. Megtanították, a szabályokat. Választhattam az emberi és állati vér között. Nem volt valami ínycsiklandozó az állati vér, de Nessie kedvéért „rászoktam”.Egy hetet tartózkodtak itt és a napokat együtt is töltöttük. Miután haza mentek újra elkezdtem iskolába járni. Mindent bepótoltam és az eddigieket is megtanultam, hiszen mit csinálnék éjszaka. A vámpír memóriámnak hála, mindent megjegyeztem az órán hallottakból és a legjobb tanuló lettem az osztályban. Nessie –ék nélkül az életem megint visszazökkent a régi kerékvágásba. A banda, amit eddig hanyagoltam, újra együtt van és jobbak vagyunk, mint rég. Húsvétkor meglátogattam őket, ami persze később Bell költözésével végződött. Nem is tudom, hogy kibékültek –e, mert még az előtt eljötte mielőtt visszajöttek volna. A hétköznapokat iskolában és otthon, tanulással töltöm, vagy éppen dalokat írok. Hétvégenként a bandával koncertezünk, de előtte mindig próbáltunk.
- *Oli, ez a szám nagyon jó lett. csak nem egy lánynak írtad? – kérdezte Ian miután eljátszottam nekik az új szerzeményem.
- De képzeld igen.
- Be kell mutatnod a kiscsajt.
- Az nehéz lesz, mert Amerikában él.
- Micsoda? –nézett rám csodálkozva. – És te nem is tekingetsz félre?
- Nem. Szeretem őt. kibírom a távolságot. Aztán suli után hozzájuk költözök.
- Akkor feloszlik a banda?
- Csak én lépek. Attól ti még játszattok.
- Igen, de nélküled nem lenne ugyanaz.
- Nah, próbáljunk! Nem érünk rá beszélgetni. Tanuljuk az új dalt –mondtam. A legtöbb dalt Nessie ihlette. A maradék időben nem beszélgettünk csak a dalokat gyakoroltuk a holnapi koncertünkre. A szombat délelőtt tévénézéssel töltöttem. Hamar eljött az este, a tömeg/ ami persze nagy részben tizenhat éves lányokból állt/ oda voltak az új számért. A fellépés után autogramért tolongtak. Szeretem az új életem. Ha találkoznék azzal a vámpírral, aki átváltoztatott megköszönném neki. Hiszen soha nem voltam még ennyire boldog és szerelmes. Megtaláltam remélhetőleg életem párját és a bandának is jó sora van. Éppen egy bronzos, göndör hajú lánynak adtam autogramot, aki egy kicsit hasonlított Nessie –re, amikor megláttam a sarokban őt. Semmit sem változott. Persze hiszen nem öregszik, de ahogy a ruháját megnéztem, mégis változott. Oda sétáltam felé, de ő elindult kifelé, s én követtem.
- Látom nem esett nehezedre beilleszkedned és együtt élned a ténnyel, hogy vámpír vagy –mondta, de a vámpír szót csak suttogta.
- Már az elejétől fogva elfogadtam, hogy vámpír vagyok. Nem, együtt tudok élni vele és nem bántok embereket, mint ön.
- Az csak egy véletlen baleset volt. És milyen az új életed?
- Éppen, azon gondolkodtam, amikor megjelent, hogy amikor újra látom, megköszönöm.
- Mégis mit? Azt, hogy szörnyeteg lettél? –csodálkozott.
- Igen, végülis szörnyeteg vagyok. De azt szeretném megköszönni, hogy megharapott. Ha nem lennék vámpír, akkor ezt a szerelmet nem találhattam volna meg.
- Szóval te szerelmes vagy? Ki az ifjú hölgy? Tudja, hogy vámpír vagy?
- Igen, tudja, mert ő is az.
- Hát ez csodás. De nem azért jöttem, hogy meg tudjam milyen az új élet, hanem azért, hogy a mostani életed helyett ajánlok egy újabbat. Csatlakozz hozzám.
- Nem, köszönöm. Ez az élet nekem tökéletesen megfelel –mondtam és faképnél hagytam.
A következő hetet tele zsúfoltak minket vizsgákkal, de azért a próbákra maradt időnk. Leérettségiztem mindenből és már készültem is az utazáshoz. Hirtelen megcsörrent a telefon.
- Szia, Bella!
- Szia, Oli! Mikor indul a géped? És mikor érsz Seattle –be?
- Két óra múlva indul és nyolckor érkezünk.
- Rendben. Kimegyünk Nessie –vel érted, már nagyon vár téged. Hiányzol neki.
- Mond meg neki, hogy ő is nekem.
- Oké. Puszi, szia.
- Szia!
Felszálltam a gépre és megint azzal a férfival találkoztam és pont mellém ült le.
- Ön hova utazik? –kérdeztem tőle, hiszen ha öt órát egymás mellett töltünk, valamiről csak kellene beszélni.
- Seattle. Gondolom te is.
- Igen, én is –válaszoltam. Ennyi volt a beszélgetésünk az öt óra alatt. És valóban nyolc órakor már a reptéren voltunk. Bella, Edward és a kis Nessie várt rám. Nessie, amint meglátott elkezdett felém futni és én kénytelen voltam elengedni a bőröndöket, hogy elkapjam.
- Annyira hiányoztál! Meséld el milyen volt a suli, mit csináltál?
- Nyugi, majd holnap mindent elmesélek. De szerintem most induljunk vissza anyáékhoz –letettem és felvettem a bőröndöket.
- Szia, Bella. Edward.
- Örülünk, hogy újra látunk. Szerintem induljunk haza –mondta Bella és elindultunk a kocsi felé. Most kivételesen a Volvóval jöttek és nem a Ferrárival.
* http://www.youtube.com/watch?v=Vr66SIoLxHQ&feature=quicklist
15. Jó hír, rossz hír
/Bella szemszöge/
- Edward, átugrom apához és elintézek még pár dolgot –mondtam kedvesemnek.
- Nessie –t nem viszed magaddal? Már ő is régen volt Charlie –nál.
- Igazad van, de mit fogsz csinálni egyedül?
- Elmegyek a farkasokhoz és bejelentem nekik, hogy augusztusban elköltözünk.
- Nem fogunk nekik hiányozni, kivéve Seth-nek.
- Igen, ő nekünk is hiányozni fog. A farkasok közül vele jöttünk ki a legjobban. Na, de menj és siessetek vissza hozzám –húzódott kedvenc féloldalas mosolyomra a szája.
- Amint lehet, jövünk –mondtam és csók helyett csak egy apró puszit adtam ajkára. –Nessie, gyere. Meglátogatjuk nagyapát.
- De jó. Apa nem jön? –kérdezte, amikor csak ketten indultunk el a kocsival.
- Nem, csak mi megyünk, de egy időre nekem is el kell mennem, ezért a nagypapival maradsz. Mit szólsz hozzá?
- Nem mehetnék veled?
- Most nem. Majd máskor –feleltem és leparkoltam a ház elé.
Apa megint nem volt egyedül. Itt volt Sue is. A kapcsolatuk komolyabb lett. De mivel régen láttam be kell mennem, beszélni vele. Tehát bekopogtam. Nem jött válasz. Felvettem Nessie –t és besétáltam. Az ajtó nyitva volt. De senki sem volt lent. – Apa! Sue! Van itthon valaki?
- Nagypapi! Sue néni! – kiabálta kislányom is. Aztán már Charlie szaladt is le a lépcsőn.
- Sziasztok! Bells, azért szólhattál volna, hogy jöttök.
- Bocsi apa, de este későn értünk haza és akkor már nem telefonáltam.
- Igen, igen kisasszony. Ez a másik dolog. Miért mentél el szó nélkül hetekre? Főleg, hogy még nem is telefonáltál –vont kérdőre.
- Sajnálom, de ki kellett levegőztetnem a fejem, kellett egy kis idő még újra haza tudtam jönni.
- Örülök, hogy újra itthon vagy. Remélem, most már itthon maradsz.
- Egy darabig biztosan. Két –három órára vigyáznátok Nessie –re?
- Persze, de hogy értetted, hogy „egy darabig biztosan”?
- Majd elmondok mindent, de most rohanok. Sziasztok. Légy jó kislány –mondtam kislányomnak és megpusziltam.
- Oké, mami. Szia.
Most már J. Jenks irodájába mentem rögtön. És azonnal fogadott is, amint meghallotta a nevem.
- Mrs. Cullen. Micsoda meglepetés újra itt látni Önt. Most miben segíthetek?
- J. emlékszik? Szólítson csak Bellának. És papírokért jöttem.
- Mennyire lenne szükség?
- Tíz darabra.
- Mindenre?
- Igen.
- Akkor kellenének nevek és dátumok –mondta. Adott egy papírt és ráírtam az összes nevet és születési dátumot.
- De ez drágább lesz, mint az előző.
- Mennyi? –kérdeztem és gyorsan lekörmölte a számot egy papírra. – Háromszor annyi, mint az előző, nem?
- De igen. És még képeket szeretnék kérni.
- Arra nem lesz szükség, majd Mr. Jasper befejezi, ahogy szokta. Parancsoljon, itt az első fele a másodikat azután kapja meg, amint átadta a papírokat.
- Köszönöm, és a papírok augusztusra kész lesznek. Remélem, megfelel? Találkozhatnánk este nyolckor augusztus huszadikán a Pacifico -ban? Az Union Lake-nél, ahol múltkor találkoztunk.
- Tökéletesen megfelel. Nem tud valaki megbízható embert Angliában?
- De, igen. Ő segített nekem is az üzletben. Tessék itt a névjegykártyája.
- Köszönöm, J. Viszlát.
- Viszlát, Mrs. Cullen.
- De J., Mrs. Cullen, hanem Bella. Kérem.
- Rendben. Akkor, viszlát, Bella –javította ki és én már el is mentem.
Mire visszaértem apáékhoz, már épp végeztek a ebéddel. Kint ültek a konyhában és beszélgettek, amíg Sue elmosogatott.
- Megjöttem! –kiáltottam.
- Szia, anya! –ugrott Nessie a nyakamba. – Sokáig elvoltál, mi már ebédeztünk is.
- Az jó, mert nem hiszem, hogy lenne még erőm főzni. Jobb lesz, ha elindulunk haza, apu már biztosan hiányol minket. Sziasztok –már indultam volna ki, de apa megállított.
- Álljon meg a menet, kisasszony. Magyarázattal tartozol –harsogta.
- Jó rendben. Menjünk és üljünk le a nappaliban –mondtam és megvártam, amíg mindenki helyet foglalt és Nessie –t az ölembe vettem.
- Hát szeptembertől egyetemre fogunk járni, ezért elköltözünk.
- És… mégis… mikor? –kérdezte apa döbbenten.
- Augusztus végén, szeptember elején. Persze megvárjuk, amíg anya gyereke megszületik.
- Bella, halassz még egy évet és maradjatok.
- Sajnálom apa, de nem maradhatunk. Tudod ez is abba a csoportba tartozik.
- Akkor Sue kedvesem előrébb kell hozni.
- Igen, Charlie –helyeselt Sue.
- Mégis mit? Miről maradtam le? –néztem értetlenül.
- Bella kicsim. Elveszem Sue –t feleségül.
- Komolyan? És én mért csak most tudom meg? –fakadtam ki.
- Azért, mert még nem döntöttük el, hogy mégis mikor tartjuk. Én nagyon szerettem volna, ha itthon vagytok.
- Jaj, apu. Tényleg miattunk hozod előrébb? Köszönöm –ha most tudtam volna sírtam volna, de sírás helyett megint csak a viszkető érzés jött.
- Szeretlek kölyök. És lenne még egy kérésem. Lennél a tanúm? És te kislány a koszorúslány? –kérdezte Nessie –től.
- Persze nagypapi. Akkor mostantól Sue néni is a nagyim lesz?
- Ha lehet, kicsim maradjak Sue néni –nevetett fel.
- Ha most már nem baj mi indulnánk.
- Persze, menjetek csak. És Bells szólj légy szíves Alice -nek.
- Szólok neki. Sziasztok!
- Sziasztok. Aztán csak óvatosan vezess!
- Apu én mindig.
Beálltam a garázsba és Alice már rohant is felém.
/ Edward szemszöge/
Belláék után hamarosan én is elindultam a nagy házhoz.
- Elmentem a farkasok hoz –mondtam a többieknek.
- Vigyázz magadra Edward Jacob sosincs jó hangulatban. Legalábbis a vámpírokkal –figyelmeztetett anyám.
- Rendben, de sietek. Nem akarom, hogy sokáig tartson –mondtam és bevágódtam a Volvóba. Nem siettem el az utat. Nem akartam olyan gyorsan odaérni, de jobb lenne minnél hamarabb lerendezni a dolgokat. És Jacobbal is beszélnem kell, hogy képzeli, hogy rátámad Olira még hozzá Nessie előtt? Lassan odaértem és leparkoltam a Black ház előtt.
- Mit keresel te itt? –jött ki mérgesen Jake.
- Csak híreket hoztam. Hanem bent sokkal jobban meg tudnánk beszélni.
- Gyere be. Sam és a többiek is itt vannak, épp gyűlést tartunk –mondta, amíg besétáltunk. –Srácok vendégünk jött –jelentette be.
- Sziasztok! –köszöntem, de nem nagyon méltattak köszönésre. Egyedül Seth jött oda hozzám és adott egy baráti ölelést.
- Szia! Hallottam, hogy Bella elment. Sajnálom. Remélem, hamar visszajön.
- Szia Seth! Emiatt is jöttem át. Bella visszajött, de még van más is. Ez valakinek jó hír és valakinek nem. A lényeg az, hogy augusztusban elköltözünk.
- Komolyan? Hogy hogy?
- Mert egyetemre megyünk és amúgy is elég sok időt töltöttünk itt Forksban, de ha tehetjük, meglátogatunk titeket.
- Nem kötelező –morogta Jacob. –Bella, miért jött vissza? Azt hittem okosodott, azért hagyott el, de ezek szerint még mindig nem tud gondolkodni.
- Ne merj így beszélni róla –sziszegtem a fogaim között és támadó állásba álltam.
- Edward nyugodj meg! Jake, haver te meg miről beszélsz? Hiszen Bellával a legjobb barátok voltatok és te így beszélsz róla? nem lehet rád ismerni, megváltoztál.
- Nem, éppen, hogy észhez tértem, mert nem barátkozok velük.
- Nem is kell, de Belláról akkor sem kéne így beszélned.
- És főleg nem kéne másokra támadnod- jelentettem ki.
- Miért, kire támadtál?
- Hát Nessie új barátjára.
- Jacob Black, azt is el kéne mesélned, hogy ki volt még ott, amikor megtámadtad.
- Jake? –nézett rá kérdőn Sam.
- Sétáltunk Amandával és találkoztunk Nessie –vel és Oliverrel.
- Tehát ők is ott voltak.
- Sajnálom, de nekem mennem kell. Így is túl sok időt töltöttem itt. Sziasztok –elindultam kifelé és Seth is jött velem.
- Sajnálom Ed. Jake nagyon megváltozott, amióta tudja, hogy Nessie –nek is van valakije. És nagyon örülök, hogy Bella visszajött. Hiányozni fogtok.
- Te is nekünk, de mondom, ha tudunk, meglátogatunk.
- Rendben. Szia.
- Szia –elköszöntem és már hajtottam is haza. Eléggé elment az idő már három óra Bella hamarosan hazaér. Amikor hazaértem még nem voltak otthon. Elmeséltem a többieknek, hogy mi volt, ők is nagyon meglepődtek Jacob viselkedésén. Leültem a zongorához és vártam, hogy kedvesemék hazaérjenek. Bella beparkolt a garázsba és Alice már ment is elé.
/Bella szemszöge/
- Bella, nem kell mondanod semmit. Megszervezem Charlie- nak az esküvőjét. És itt lesz Renée is és baba itt fog megszületni.
- komolyan? De anya már nem utazhat.
- De ő itt akar lenni az esküvőn. De majd mindent egyeztetek Charlie –val és Sue –val.
Eltelt két- három hét és Alice mindig az esküvőt szervezte. Segítettem neki, már persze amiben engedte. Beszéltem anyával és Alice megint jól látta a jövőt tényleg itt akar lenni. De hát most mi tehetnék? Apáéknál fognak aludni. Aztán Oli is jön valamikor. Te jó ég vele is beszélnem kell. Felkaptam a telefont, hogy megtudakoljam, mikor érkezik a gépe.
- Szia, Bella- szólt bele a telefonba.
- Szia! Mikor indul a géped és körülbelül mikor ér ide? –kérdeztem gyorsan.
- Két óra múlva indul és úgy nyolc körül érek oda.
- Rendben. Kimegyünk eléd.
- Köszi. Szia!
- Szia!
Edwarddal és Nessie –vel kimentünk a reptérre Oliver elé. Most Edward vezetet és így a Volvóval mentünk. Nessie amint meglátta elkezdet szaladni felé és Oli kénytelen volt elengedni a bőröndöket, hogy elkapja. Lassan elindultak felénk.
- Szia, Bella. Edward –köszönt és kezet fogott Edwarddal.
- Örülünk, hogy újra látunk. Szerintem induljunk haza –ajánlottam és elindultuk a kocsi felé.
16. A szülők
/Bella szemszöge/
Anyu és Phil két-három nappal az esküvő előtt jöttek, de most apánál szálltak meg. Ez azért is jó, mert legalább nem kell minden nap Port Angelesbe kocsikáznom.
- És anya, már tudjátok, hogy mi lesz a neve a kicsinek? –kérdeztem.
- Hát mi a Natalie névre gondoltunk.
- Nagyon szép nevet választottatok- mondta Esme.
- Phil –lel nagyon nehezen jutottunk valamire, de a végére ebben egyeztünk meg.
Anya a legtöbb időt az ágyban töltötte, mert csak úgy jöhetett el, ha pihenni fog.
Elérkezett apu nagy napja, és persze a nem várt találkozás a farkasokkal. Ez elmúlt hónapokban kerültük őket, de tudtok, hogy eljön ez a nap is, hiszen Sue a törzshöz tartozik és szeretné, ha ők is részt vennének az esküvőn. Alice ragaszkodott, hogy az esküvőt itt tartsuk a házban. Ebben, teljes mértékben egyet értettünk, csak féltünk, hogy a farkasok nem akarnak majd eljönni. Sajnos Alice nem látott semmit, hogy lesz-e valami baj. Így hát vártunk. Mindenki idejében megérkezet, még a farkasok közül is. Mindenki lent volt a nappaliban és vártuk, hogy a mennyasszony elinduljon. Aztán kedvesem elkezdte játszani a nászindulót. Kislányom lejött a lépcsőn és őt követte Seth anyja oldalán. Minden szempár rájuk szegeződött. Nessie odasétált mellém és lejátszotta az emléket, amikor engem látott így vonulni. Ezen elmosolyogtam magam. Aztán amint az oltárhoz értek és Sue megfogta apa kezét és mellé állt, Edward is abbahagyta a játékot és elindult felénk. Meghatottan néztük végig a szertartást. Boldog voltam, hogy végre apa és is talált magának valakit anya helyett.
- Charlie Swan elfogadod-e az itt megjelent Sue Clearwater -t feleségedül, kitartasz mellette jóban-rosszban, egészségben betegségbe, míg a halál el nem választ?
- Igen- felelte Charlie határozottan, bár egy kicsit rekedtes hangon.
- És te Sue Clearwater elfogadod az itt megjelent Charlie Swan –t férjedül, kitartasz mellette jóban-rosszban, egészségben betegségbe, míg a halál el nem választ? - kérdezte meg a pap. Sue egy percig néma csendbe burkolózott, mindenki feszülten várta a válaszát. Hirtelen nem tudtam másra gondolni csak arra, hogy az igen helyett nemet fog mondani, s ezzel összetöri apám szívét.
- Igen- válaszolta halkan.
- Mostantól férj és feleségnek nyilvánítalak titeket. Megcsókolhatod a mennyasszonyt–fordult mosolyogva apám felé.
- Oké – mondta apu. – Szabad?
- Persze.
Apa nem habozott birtokba vette mostoha anyám ajkait. Hallottam, ahogy szívverése felgyorsul pont, mint az enyém még régen. Anyu persze elérzékenyült. És ha Esme sírni tudna, biztos ő is könnyekben tört volna ki. De hát mégse tudott. Utána volt egy kisebb „bál” aztán lefeküdte aludni. Elindultak kifelé a rendőr kocsihoz, mi mással jött volna apa. Persze anyu és Phil megkapta a mi ottani szobánkat, mert nem akartak kellemetlen helyzetbe kerülni. Még jó, hogy annak idején Edward vett egy ágyat nekem, mikor még szükségem volt rá. Tehát ők ott aludtak. A többiek pedig hazamentek. Nessie már a bál végén elaludt, de Oli felajánlotta, hogy majd ő hazaviszi. Ezért mi maradhattunk a bál végéig.
Reggel miután Oli áthozta Nessie –t és megreggelizett anyuval, hirtelen rosszul lett. Edward még időben kapta el őt. Kiszaladtam a kocsihoz és a ház elé álltam vele. Edward a kezében hozta ki anyut és a hátsó ülésre fektette. Beült mellém az első ülésre, de mielőtt elindultam volna kiszólt az ablakon.
- Alice, hozd be a többieket. Bent találkozunk a korházban –mondta és amint befejezte beletapostam a gázba. Elég gyorsan vezettem, nem szerettem volna, ha anyának vagy a picinek valami baja esne. Berohantam a korházba, szóltam, hogy hozzanak egy hordágyat, mert kicsit furcsa lenne, ha Edward csak úgy kézben hozná be anyámat. Betolták anyut és bent minden szem ránk szegeződött.
/Edward szemszöge/
„Vajon mi történhetett szegény nővel? És ki ő egyáltalán? De ez a fiú igazán jól néz ki.”Hallgattam mindenki gondolat át. Egész végig kedvesem arcát fürkésztem, amin az aggódás jelei mutatkoztak. Féltette az anyját és én is aggódtam Renéért. Betolták a szülőszobába és mi csak vártunk. Lassan megérkeztek a többiek is. Bella az ölemben ült amikor Nessie szaladt hozzánk.
- Anyu, anyu ugye nagyi jól van?- kérdezte aggódva Nessie.
- Biztos. Hamarosan kiderül.
Mindenki nyugtalan volt, próbáltam nem rájuk figyelni, hanem hogy mi történik Renée –vel. Egy óra múlva már hallottam is a kisbabasírást és a hozzá kapcsolódó gondolatokat és mondatokat. - Minden rendben, kislány lett –mondta az orvos.” Hála az égnek, hogy idejében beértek különben baj lehetett volna.” –folytatta gondolatban. Ezt nem kellene közölnöm a többiekkel.
- Minden rendben.–mondtam nekik.
- Komolyan? Honnan tudod? –kérdezte döbbenten Phil.
- Ez csak amolyan megérzés –feleltem lazán. Aztán Lassan megjelent az orvos is.
- Ki az apuka? –kérdezte. De a kérdés feltétele után szeme megállt Phil –en.
- Én vagyok. Mondja doktor úr, minden rendben van?
- Igen természetesen. Gratulálok, kislány lett. Az anyukát most helyezik át a szobába, egy ember bemehet hozzá.
- Menj csak Phil. Mi majd később bemegyünk –mondta kedvesen, de tudtam, hogy ő is szeretné már látni édesanyját.
- Köszönöm Bella –mondta és már el is indult az orvos után. Bella arcát nyakamba fúrta és könnyek nélkül sírt.
- Cssst! Nyugodj meg kedvesem. Minden rendben van.
- Igen, de mi lett volna akkor, ha későn érünk be és valamelyiküknek baja esett volna? Nem lett volna szabad ideengednem anyut.
- Nem tudjuk, hogy mi lett volna akkor, hiszen idejében beértünk.
Lassan telt az idő. Phil egy órát töltött bent Renéebél és mi már csak 10 percre mehettünk be. A többieket haza küldtük, ne várjanak ránk.
/ Renée szemszöge/
- Minden rendben. Kislány lett –hallottam meg az orvos hangját.
- Megfoghatom? –kérdeztem halkan, kicsit rekedt hangon.
- Persze. Tessék – mondta és kezembe adta kislányomat. –Mi a neve?
- Natalie Dwyer.
- Nagyon szép név.
- Köszönöm.
- Hölgyem, sajnálom, de el kell vinnem a kicsit és önt is átviszik a szobájába.
- Rendbe –mondtam és átnyújtottam kislányom. Lassan áthelyeztek a szobába és pár perc múlva már Phil is ott volt velem.
- Jól vagy kedvesem? –kérdezte aggódva.
- Igen, minden rendben.
- Annyira féltem, hogy elveszítelek.
- Sajnálom, hogy aggódnod kellett –válaszoltam bűnbánóan. Nem szólt semmit csak megcsókolt. –Kik vannak itt?
- Hát, amikor eljöttem akkor még mindenki itt volt. És hogy van a kicsi?
- Azt mondat az orvos, hogy rendben van. Nagyon aranyos.
- Igen, biztos az –mondta. A maradék időben nem beszéltünk csak élveztük egymás közelségét. Aztán bejött egy nővér.
- A kismamának aludni kell. Kérem, uram hagyja pihenni.
- Nővér kérem, adjon, még tíz percet szeretnék beszélni a lányommal.
- Jó rendben.
- Köszönöm. Phil szólnál nekik?
- Persze kedvesem –mondta és már távozott is. Pár perc múlva Bella, Edward és Nessie sétált be az ajtón.
- Jaj, anyu, jól vagy? –szaladt az ágyam mellé nagylányom.
- Persze kicsim. Köszönöm, hogy behoztatok.
- Ugyan anya semmiség. Annyira féltem, hogy valami bajotok lesz.
- Nem kellett volna. Hiszen téged is meg tudtalak szülni, pedig te nagyon erős kisbaba voltál.
- Szia, nagyi! –jött közelebb kis unokám.
- Szia, kicsim! –öleltem meg gyengén.
- Sajnálom, de most már tényleg pihennie kell az anyukának.
- Ohh, rendben. Szia, anya, majd benézünk –mondta és megpuszilt.
- Sziasztok.
A nővér beadott valamit és én máris az álmok világába repültem.
/Bella szemszöge/
Lassan hazaértünk és mindenki otthon várt minket.
- Apu, Sue! Azt hittem, hogy nászútra mentettek.
- Eddig sem volt tervben, hogy most megyünk. Majd csak azután, hogy ti elköltöztetek. És hát most Renée is megszült valahol lakniuk is kell, amíg nem utazhatnak.
- Attól ti még elmehettek. Anyuék biztos ellenének egyedül a házban.
- De még miattad sem szeretnék elmenni. Ki tudja, hogy mikor látlak legközelebb.
- Jó, rendben, de akkor menjetek haza lepihenni. Hosszú napunk volt.
- Igazad van –mondta és elbúcsúzott mindenkitől.
Anyát egy hét után engedték ki a korházból és be is költöztek Charlie -hoz. Nem sok örömmel. Nem akarták zavarni a friss házaspárt, de apu mindig csak azt hajtogatta: „Nem zavartok Renée, nyugodtan érezzétek otthon magatokat.” Anyu nem repesett az örömtől, amikor elmondtam neki, hogy elköltözünk.
- Komolyan elköltöztök? És nekem mikor akartál szólni ifjú hölgy?
- Nem akartalak vele terhelni.
- Még szerencse, hogy idejöttem, mert különben nem láttad volna a kistestvéred –mondta. És igaza volt tényleg aranyos kis csöppség volt. Mindennap meglátogattuk őket és Nessie mindig szórakoztatta a kicsit.
Augusztus végén már utazhattak anyuék és nekünk is el kellett kezdenünk pakolni, így hát elmentek haza. Majd megoldjuk, valahogy a találkozást. Legalábbis remélem. Nagyon fognak hiányozni. Az egyetlen szüleim és a kis testvérem, és persze a mostoha szüleim is.
17. Goodbye Forks
Elérkezett augusztus huszadika, ha jól emlékszem –és a vámpír memóriám nem csal –ma nyolcra beszéltük meg a találkozót J-vel a Pacifico -ban. A házunkban pakoltunk össze kedvesemmel, amíg Oli elvitte Nessie –t vadászni. Mielőtt elmegyünk nekünk is kéne.
- Kedvesem, el kell mennem –mondtam.
- Elkísérlek!
- Nem kell, köszönöm. Amint tudok, jövök –mondtam és a nagy ház felé vettem az irányt. Nem vezettem gyorsan, nem szerettem volna nyolc előtt megérkezni.
Nyolc óra után pár perccel érkeztem meg az étteremhez. Egy fiatal portás fiú kísért be a külön „páholyba”.
- Sajnálom J, hogy késtem. Nem szokásom, de sok dolgunk van a költözéssel.
- Semmi baj, Bella. Én is nem rég értem ide. Mit rendelhetek Önnek?
- Nagyon figyelmes, de sietős a dolgom.
- Sajnálattal hallom. Azt hittem, hogy most beszélgetünk egy kicsit.
- Örömest beszélgetnék Önnel, de mint mondtam sok dolgunk van még a költözködéssel.
- Hát akkor kedves Bella, nem tartom fel. Parancsoljon. Itt van az összes papír, amit kért.
- Köszönöm J. Önnek pedig itt a pénze. Számolja csak meg nyugodtan.
- Nem kell, én hiszek Önnek.
- Köszönöm a bizalmát.
- Önnel mindig öröm üzletelni.
- Sajnálom J, de nekem már mennem kell. Még egyszer köszönöm, és viszlát.
- Én köszönöm. Viszlát, Mrs. Cullen –köszönt el és már indultam is ki a kocsihoz. A portás még egyszer alaposan végigmért és utánam füttyentett egyet. Szóra sem méltattam csak beszálltam az autómba és beletapostam a gázba, hogy hamar Edward karjaiban legyek újra. Nem rég jöttem csak el otthonról, de már most hiányzott. Hosszabb időt nem bírnék ki nélküle. Beparkoltam a garázsba és bementem a többiekhez.
- Jasper –szóltam alaphangon.
- Igen Bella?
- Tessék, itt vannak a papírok. Már csak rád várnak, hogy befejezd őket.
- Köszönöm, hogy gondoltál rám.
- Gondoltam, hiszen biztos, hogy régen csináltál már ilyet –mondtam és abban a másodpercben már ott is hagytam őt és rohantam haza.
Otthon Edward a zongoránál ült, Oliver mellette és hallgatta a játékát. Nessie –t nem láttam a szobában, de hallottam, hogy a fürdőben tartózkodik. Ez megmagyarázza, hogy Oli miért nincs vele.
- Oli, átvinnéd Nessie –t a másik házba? –kérdezte tőle Edward.
- Persze –mosolygott rám.
- Ha nem haragszotok –kezdtem és villámgyorsan összeszedtem kislányom ruháit és bevittem neki a fürdőbe. –Szia, kicsim. Na, gyere. Nézd csak megint nőttél, már lassan kész hölgy leszel –mosolyogtam rá és megpuszilgattam. Megtöröltem és felöltöztettem.
- Még azért messze vagyok attól –felelte.
- Mitől? –kérdezte Edward.
- Tudod te azt nagyon jól –nevettem fel.
- Nem tudom, mire gondolsz.
- Anya azt mondta, hogy már lassan kész hölgy leszek.
- Már az vagy. Te vagy apának a kishercegnője –fogta meg kislányunkat és a feje fölé emelte, amíg megpörgette.
- Gyere Nessie átmegyünk a másik házba –mondta Oli és átvette a kis hercegnőt Edwardtól és a ház felé futott vele.
- Most már egyedül vagyunk –húzott magához párom.
- Igen. Végre kettesben –mondtam és birtokba vettem ajkait, amit eddig doha nem látott szenvedéllyel csókoltam újra. Megszabadítottuk egymást a ruháitól és újra eggyé váltunk az éjszaka. Leírhatatlan érzés volt újra magamban érezni. Reggel zihálva feküdtem mellkasán, ami szintén föl –le emelkedett levegővételkor.
- Öltözz fel, jön Nessie –mondta kedvesem és behúzott maga után a gardróbba. Kerestem magamnak valami ruhát. Délután úgy is vadászni megyünk, így hát egy bőr nadrágot, egy fehér toppot és egy bőrkabátot választottam. Hagytam, hogy hullámos hajam a hátamra omoljon.
- Na, hogy festek? –forogtam néhányszor Edward előtt.
- Ez az új stílus nagyon tetszik. Ha nem jönne Nessie, már nem lenne rajtad ruha.
- És miért?
- Mert annyira csábító és szexi vagy így –mosolygott. Aztán Nessie rohant be az ajtón.
- Anyu, apu! –kiabálta. –Gyertek, megyünk vadászni.
- Megyünk –mondtam és elindultunk a ház felé. Már mindenki készen volt csak minket vártak.
- Huh, Bella. Igazán… nem is tudom, hogyan fogalmazzak. Azt hiszem, a vad szó stimmelne ide. Igen. Igazán vadul nézel ki. Mint egy tigris.
- Köszi, Em. Ez csak nem egy bók akart lenni? –kérdeztem.
- De, annak szántam.
A délután nagyon jól telt. Régen volt már az egész család így együtt vadászni és ez a kis kirándulás igazán felüdítő volt. Alice közben azért elintézte a bútor és egyéb szállításait. Persze mindenki ragaszkodott a saját kocsijához. Én még az előtte kocsimat is szerettem volna vinni, és még Olinak is kellett egy és az neki pont tökéletes. Másnap reggel mire haza értünk már kint is voltak a csomagszállítók. Segítettünk bepakolni nekik aztán mi is elindultunk ki a reptérre. Még szerencse, hogy előbb le lettek foglalva a jegyek, most már csak a beszállással kellett törődni.
- Aztán Bells hívj vagy írj amikor csak tudsz. ÉS látogassatok meg. Jaj, Bell annyira hiányozni fogsz –ölelt meg apám.
- Te is nekem apu. Mond meg Sue –nak, hogy ő is hiányozni fog.
- Rendben. Na, gyere ide nagypapihoz kislány. te is nagyon fogsz hiányozni.
- Te is nekem nagypapi –sírta el magát Nessie.
- Na, ne sírjál. Menjetek, mert még miattam késitek le a gépet. Aztán Edward vigyázz rájuk, mert ha nem bajok lesznek.
- Ígérem Charlie –mondta és magához szorított és homlokon csókolt.
- Szia, apa –köszöntem el.
- Sziasztok –mondta. Felszálltunk a gépre és pár perc múlva már indultunk is. Nem hittem volna, hogy ezt fogom mondani.
- Hiányozni fog Forks –mondtam ki hangosan.
- Nekünk is.
Itt kezdtem el élni az életem, amikor megismertem Edwardot. Szenvedések árán, de végre együtt lettünk. Megszületett a kislányunk is. És most itt hagyom ezt a helyet, amihez annyi jó, s annyi rossz emlék fűz. Itt hagyom a barátaimat, de nekem már Edward mellett a helyem és ennek örülök. Majd talán pár év múlva újra itt leszünk és az életünk talán megint megváltozik. De addig is élvezem az egyetemista éveimet.
