Igazi 17. fejezet

Ha nem haragszotok kommenteket kérünk,de nem szabjuk meg, hogy mennyit. A friss mint tudjátok 6-án érkezik és meglepetés. hogy milyen formában. Az alap ötletet én adtam/Bogíí/ de Dóry írta meg. Köszönet érte neki.

puszíí

/Nessie szemszöge/

Mikor reggel felébredtem, teljesen kipihent voltam. Anyu és apu a saját házunkban voltak. Én jobban szerettem ez a közöset. Ma este van a találkozónk Olival. De valahogy még Mark –nak és Phoebe –nek is segítenem kell összejönni. Nem is rossz ez a kerítőnősdi. Gyorsan kerestem valami nagyon színes ruhát, de nem kihívót. Amit tegnap olvastam Phoebe naplójában, jó kedvre derített. A mai napom nagyon jónak ígérkezik. Sötétkék blúzt és szürke csőnadrágot vettem fel. Jó kedvem volt így korlátcsúszdáztam egyet. Utánam Jasper bácsi jött le.

- Miért vagy ilyen boldog Nessie?

- Hát ennek több oka is van.

- Megkérdezhetem, hogy mik ezek? – vonta fel egyik szemöldökét.

- Hát az egyik az, hogy ma megint találkozni fogok Olival. A másik pedig, hogy Mark és Phoebe szeretik egymást és én össze fogom hozni őket. Legalábbis ha addig kitalálok valami jó programot.

- Súgjak egy titkot? – táncolt le Alice a lépcsőn.

- Kérlek! – néztem rá boci szemekkel.

- Mozi. Úgy láttam lesz valami jó kis vígjáték. Nem korán, de nem is későn. Na, mit szólsz?

- Alice, nem is tudom, mit csinálnék nélküled! És anyuék még nem mentek el?

- Nem, de itt az ideje, hogy elinduljanak. Úgyhogy megyek is és kirugdalom őket az ágyból.

- Oké, másra nem vagyok kíváncsi.

Megettem a müzlimet és indultam is Phoebe –ért. Mikor beszállt a kocsimba megkérdezte:

- Mitől van ilyen jó kedved?

- Semmi különös. Van kedved moziba menni?

- Aha, persze. De előbb megkérdezem anyut. – mondta és elővette a mobilját. Tárcsázta a számot majd várt.

- Szia! Na, mit hagytál itthon? –kérdezte anyukája.

- Semmit. Csak kérdezni szerettem volna valamit.

- Mond! Ne kímélj!

- Baj lenne, ha ma egy kicsit később mennék haza? Elmennénk Nessie –vel…

- És Markkal csak még őt is meg kell kérdezni – súgtam oda neki.

- És Markkal moziba.

- Meddig tart a film?

- Fél hatig –mondtam.

- Fél hatig.

- Van nálad elég pénz?

- Igen, van.

- Oké. De legkésőbb hétre legyél itthon.

- Oké. Köszi, köszi! Szia!

- Szia. –köszönt el anyukája is, majd Phoebe letette a telefont.

- Mehetek! És hogy-hogy még nem kérdezted meg Markot és mondod, hogy jön.

- csak biztos vagyok benne, és kész.

- Te tudod. –mondta, mert az ajtóban voltunk. – akkor, szia. Majd ebédnél találkozunk.

- Aha. Szia.

Bementem az osztályba, majd leültem a helyemre, és vártam, hogy Mark is bejöjjön.

/Bella szemszöge/

- Drágám, fel kéne kelnünk és egyetemre menni – mondtam, de semmi kedvem nem volt ehhez.

- Muszáj? – nézett rám esdeklőn.

- Hát nem kéne többet lógnunk. Így is sokat halasztottunk.

- Ajaj. Alice közeledik. Na, ma sem maradunk itthon. – azzal felkelt és elindult a gardróbunk felé. – milyen ruhát szeretnél?

- Te milyet szeretnél?

- Ilyet! – mutatott fel egy „alkalmi” ruhát. Féloldalas mosolyra húzta a száját.

- Na de Edward! – jött be Alice az ajtón.

- Hé! Te mikor értél ide?

- Úgy tíz másodperce. És Bella, szerintem ma valami feketét vegyél fel. Edward, nálad maradhat a kockás ing. Ja és ma ne csőnadrágot.

- Oké. Tíz percet kérünk. – mondtam.

- Kint várlak titeket! – mondta majd kitáncolt az ajtón.

- Mi ütött Alice -be? – kérdeztem Edward –tól.

- Nem tudom. Most a magyar himnuszt fordítja át latinra, olaszra és franciára.

- Aha. Na, engedj be a gardróbba!

Felvettük a ruháinkat és indultunk is az egyetemre. Mikor odaértünk, már majdnem elkezdődött az előadás, de még sikerült becsusszannunk a prof előtt. A nap lassan telt. Délután még volt két előadásunk. A kettő közti szünetben kedvesem odajött hozzám és a falhoz szorított. Majd ezt suttogta:

- Lehet, nem hiszed el, de hiányoztál nagyon, összetör a vágy, a csókodra szomjazom.

- Tudom, de ezt most nem szabad. – próbáltam tartani magam.

- Vétkezz Velem, most engedd, hogy jó legyen, tedd meg, vétkezz, velem. Kérlek, vétkezz velem!

- Menjünk máshova – mondtam elfúló hangon. – majd ha megkérjük Carlisle –t, és ha kell, igazolja nekünk. Tünés.

- Nem, drága. Én addig nem bírok várni. Most kellesz nekem. Csak egyszer kérlek, ha te is akarod, most jöjjön a vétek, rövid az idő, másra nem gondolok, nagyon jól tudod, hogy ez az, amit akarok, legyél az enyém.

- Menjünk a takarító szertárba. Oda csak az előadások után szoktak bemenni.

- Menjünk! – mondta, miközben átkarolta a derekamat. Keze néha lejjebb tévedt. A szertár zárva volt, de volt egy dobozban pótkulcs az ajtó mellett. Bementünk. Szembe fordultunk egymással, majd nekiestünk a másiknak…

/Nessie szemszöge/

Még öt perc volt becsengetésig. Ekkor Mark lépett be az ajtón. Elbűvölő mosolyt küldtem felé. Visszamosolygott, de látszott rajta, hogy kicsit összezavarodott. Odamentem hozzá, és megkérdeztem:

- Van kedved moziba jönni velem és Phoebe –vel?

- Mikor? – csillant meg a szeme. Majdnem elnevettem magam.

- Ma. Fél négykor kezdődik. De kocsival kéne jönnöd.

- Miért?

- Mert nekem még dolgom van fél ötkor. És neked kéne hazavinni Phoebe –t.

- Ő ezt tudja?

- Nem. De te erről nem szólsz neki, oké?

- De miért csinálod ezt?

- Mert látom, hogy fülig szerelmesek vagytok egymásba. És ne is tagadd – mondtam, mert már szólásra nyitotta száját – Szóval hazaviszed?

- Oké. Mire kell hazamennie?

- Hétre.

- Oké. Phoebe –nek egy szót se?

- Egy szót se – mosolyogtam rá.

Aztán csak voltunk. Egész nap nem csináltunk mást, csak ültünk és hallgattuk mit mond a tanár. Néha felszólítottak, de a vámpímemóriámnak hála, minidig tudtam felelni. Aztán végre eljött a két óra.

- Pfú. Hát ez fárasztó nap volt.

- Ja, az – mondta Phoebs.

- Na, hazamegyünk előbb, vagy már indulunk is a mozihoz?

- Én nem akarok semmit se venni. És te Phoebs?

- Nem én sem. Akkor menjünk haza.

- Öhm, akkor ott talizunk –mondta Mark és elment.

- Kibékültetek? – kérdezte Phoebe.

- Valahogy úgy. De csak barátok vagyunk. – mondtam már a kocsiban.

- Aha.

- Háromkor itt leszek érted. Elég lesz az idő átöltözni meg a többihez?

- Igen.

- Akkor, háromkor. – mondtam és elhajtottam.

Otthon megint csak Alice néni és Jazz bácsi volt otthon.

- Hol van Rosie néni és Emmett bácsi?

- Erdőt irtanak – nevetett Jasper.

Felszaladtam a szobámba és lefeküdtem az ágyba. Három előtt tíz perccel csörgött az órám. Biztos, ami biztos, el nem aludjak és időben menjek a legjobb barátnőmért. Elindultam, majd a házukig meg sem álltam. A CD lejátszóban Debussy szólt.

- Szija! – köszönt barátnőm. Fekete csőnadrágot, piros felsőt és fekete kardigánt viselt.

- Szia. Jó a ruha összeállítás.

- Köszi. Na, menjünk.

Mikor odaértünk, Mark már megvette a jegyeket. Beszélgettünk és bementünk a terembe. Mark –ot ültettem középre. Phoebe még mindig nem tudta, hogy elmegyek. Lassan telt az idő. Aztán végre eljött a fél öt, és én leléptem. Otthagytam a galambokat, had turbékoljanak. Hazahajtottam, majd el is mentem letusolni és „aludni”. Oli már várt.

- Oli – sóhajtottam.

- Szia – mondta, majd közelebb lépett hozzá, és birtokba vette ajkaim.

- Milyen heted volt? – kérdeztem.

- Nélküled nagyon hosszú. De most szeretnék veled beszélni.

- Hallgatlak.

- Ugye azt már mondtam, hogy a Volturi –hoz, tartozom. És most feladatot kaptam. Nem leszek itt még jó ideig.

- Mikor jössz vissza? -kérdeztem. Már ezt az öt napot is nehéz kibírnom nélküle, de bele sem merek gondolni, hogy milyen sokáig lesz távol,

- Nem tudom.

- Hova mész? -kíváncsiskodtam tovább, ha elmondaná könnyebben megtalálnám.

- Ezt sajnos nem mondhatom el. Sajnálom -mondta őszintén. Leült egy fatövébe, majd az ölébe vont és a hátamat simogatta.

17. fejezet

Bevettétek:D

Bocsíí,hogy nem frisst hozok. Az majd hétvégén jön, Dóry "tollából". Sajnálom, hogy ezelőtt hétvégén nem volt friss, de sajnos a 10 komi sem jött össze. Szerintem leteszünk erről a kommentelős dologról és minden hétvégén jön a friss. Ez volt az egyik hír. A másik pedig: hamarosan féléves lesz a blogunk és kíváncsiak vagyunk, hogy mit szeretnétek ajándéknak. Esetleg dupla fejit vagy valami mást./ha valami mást azt komiba vagy chat-be legyetek szívesek beleírni/
és a dupla fejit úgy válasszátok, hogy hamarosan vége lesz az egésznek. Kinek jó kinek rossz hír.

puszíí: Bogíí és Dóry

16. fejezet

Megesett rajtatok a szívem. Remélem Dóry nem szedi le ezért a fejem. Elnézem azt az egy komit,de mostantól tényleg 10-nek kell lennie. Nincs alkú. Sajnálom.

A fejezetről: máshogy gondoltátok tudom,nem így képzeltétek el,de ha előbb írtok komit akkor nektek megfelelően írjuk meg. Dóry úgy gondolta, hogy most Nessie kerítőnőnek áll. Ne feledjétek komikat,mert csak így tudunk javítani azon ami nem tetszik.Bocsíí, hogy rövid lett.

/Nessie szemszöge/

Mikor reggel felébredtem, kipihent voltam, mégis fáradt. Az este járt az eszemben és Mark csókja. Édes volt, de nem ő életem szerelme. Vagy létem szerelme. Ez a hely már foglalt. Oliver elfoglalta. Még két nap volt az újabb találkozóig. Nagy nehezen kikászálódtam az ágyból és lementem reggelizni. A müzlim a szokott helyen állt. Az illatokból ítélve csak Alice néni és Rosie néni volt itthon.
- Alice! Tudnál keresni nekem valami ruhát? Most nincs erőm és kedvem hozzá.
- Persze! – táncolt le a lépcsőn. – Milyen színű legyen?
- Nem is tudom. Legyen kék.
- A legjobb választás mára.
- Miért mi lesz ma?
- Majd meglátod! – mondta sejtelmesen.
A suli felé csak ezen járt az agyam.
- Ness! Itt vagy? Vagy valahol máshol jár az agyad? – kérdezte barátnőm, mikor már az első órára mentünk.
- Jaj, bocs, Phobs! Csak elkalandoztam, Mit is mondtál?
- Mi történt az este miután én elmentem?
- Honnan veszed, hogy történt valami? – adtam az ártatlant.
- Rád van írva. És Mark –kal is találkoztam. Majdnem nekem jött. Aztán beszélgettünk. De ez most nem lényeg.
- Semmi. Tényleg semmi.
- Aha. És a csók nálad a semmi kategóriába tartozik?
- Honnan…
- Mark elmondta. De nem akartam elhinni, hogy elküldted ezért a te szádból akartam hallani. Mond, hogy nem igaz!
- De. Igaz. – mondtam végül.
- Te most komolyan dobtad Mark –ot? Ezt a – és itt lehalkította a hangját – szuper pasit?
- Phoebe, te belezúgtál – állapítottam meg.
- Nem, dehogy!
A beszélgetést nem folytattuk, mert becsengettek. Órán nem beszéltünk és utána is csendben mentünk órákra. Angol irodalom után én a könyvtár felé vettem az irányt.
- Nessie! Angol törink lesz.
- tudom, de én most nem megyek. Majd elmagyarázom. Szia.
- Szia.
A könyvtárban gyorsan telt az idő. Megkerestem a Romeo és Júliát, majd elkezdtem olvasni. Csak a második felvonásig jutottam, mikor nyílt az ajtó és Mark lépett be.
- Szia!
- Hali!
- Mit olvasol?
- Romeo és Júliát. Amúgy miért jöttél?
- Kell a tanárnak egy könyv. Hogyhogy nem vagy órán?
- Van igazolásom. És nem akartam kellemetlen helyzeteket.
- értem – mondta. Érezni lehetett a feszültséget. Majd elment megkeresni a könyvet.
- Figyu, neked tetszik Phoebe?
- Mi? – szólt ki meglepődve a könyvespolc mögül.
- Tetszik neked Phoebe Leaves?
- Öhm… nem tudom. Miért kérdezed?
- Csak látszik rajtad.
- De nekem te jobban tetszel. – pirult el.
- Figyelj! Én tudom, hogy ez nem korrekt. De én nem úgy nézek rád, mint a pasimra. Hanem csak úgy, mint barátra. És bocs, hogy eddig nem szóltam erről és hagytam idáig fajulni a dolgokat.
- én el akartam mondani, de nem tudtam, mert még nem volt rá alkalmam.
- Menned kell órára. Suli után a kapuban várlak. Próbáld meg úgy intézni, hogy Phoebe ne jöjjön veled. Menj! A tanár már biztos türelmetlen.
- Oké. Akkor suli után. Szia.
- Szia.
A többi órán nem figyeltem, de a vámpírmemóriának hála, ha kérdeztek tudtam a választ. Már tudtam miért jó a kék felső. Szakításhoz tökéletes. Látszik rajtad, hogy boldog szeretnél lenni, és hogy azt akarod, hogy ő is boldog legyen. Suli után kint vártam. Egyedül jött, ahogy ígérte.
- Szia.
- Szia. Szóóóval. Phoebe. Mondj róla három jelzőt!
- Szép, kedves és öhm… izé…
- Igen?
- Szóval, nagyon igéző ajkai vannak – pirult bele a mondandójába.
- Tehát – mosolyogtam – tetszik! Tetszik! Tetszik! Tetszik!
- Jó, igen, bevallom nyíltan, hogy tetszik Phoebe! – mondta suttogásnál is halkabban. Ha ember lettem volna, biztos alig hallottam volna meg.
- Oké. Akkor holnap talizunk! – köszöntem el mosolyogva.
- Várj! – megvárta, míg visszafordultam, majd folytatta – Egy baráti ölelés?
- Persze. – megöletem, majd hazafelé vettem az irányt.
Otthon Alice néni csak mosolygott. Biztos végignézte a jelenetet. Elhatároztam, hogy éjszaka elmegyek Phoebe – hez. Az új képességemmel. Egyszer említette, hogy naplót ír. Biztos írt bele Mark –ról is. Megtanultam holnapra, és elmentem letusolni. Fél tízkor már le is feküdtem. Voltam már Phoebe –nél, így tudtam hova gondoljam magam. Mikor megérkeztem már aludt, így nyugodtan kutakodhattam. Az éjjeliszekrénye fiókjában találtam rá a naplójára. Megkerestem a szombati bejegyzést és elkezdtem olvasni:
„ Szombat
Délelőtt, mint ilyenkor mindig, tízkor keltem. Aztán leültem a gép elé, és felléptem MSN –re. Nem volt fenn se Mark, se pedig Nessie. Felhívtam, de nem vette fel. Majd Mark –ot is felhívtam. 11:00 –kor hívtam és 11: 55 kor raktuk le. Szeretek vele beszélni. Valahogy, olyan megnyugtató a jelenléte és a hangja. Lehet, hogy beleszerettem. De nem szabad. Ő Nessie –é. De akkor is. Olyan szép szeme van, és olyan igézek az ajkai. – Mark is ezt mondta ma. –futott át az agyamon, majd továbbolvastam. – Lementem ebédelni. Délután megint sokat beszéltem vele MSN –en. Este úgy kellett kirángatni a gép elől. Elmentem fürdeni, majd lefeküdtem, és Mark –ra gondolva aludtam el.”

„Vasárnap
Ma 9kor keltem. Reggeliztem, majd ebédig tanultam, és próbáltam megérteni a törit. Anyu szólt, hogy menjek le ebédelni. Délután felhívtam Mark –ot, hogy menjünk el Nessie –hez, mert nem értem a törit. Mondta, hogy ő sem érti, és megbeszéltük, hogy elöttünk találkozunk. Elmentünk Nessie –hez. Mark már aggódott és én is, mert eddig nem vette fel a telefont. Elég sokáig maradtunk, de én előbb eljöttem. Féltékeny voltam Renesmee –re, mert most már biztosan tudom, hogy beleszerettem Mark –ba. Mark még ott maradt, mert még mindig nem értette az anyagot. Este nem volt fenn semelyikük se MSN-en. Megint Mark –ra gondolva aludtam el.”

„Hétfő
Nessie volt suliban. Faggatott Mark –ról. Valahogy rájött, hogy tetszik nekem, mert rá is kérdezett. Aztán Mark mondta, hogy ma valami dolga van így nem vele mentem hazafelé. Itthon csak tanultam, aztán elmentem tusolni. Mark és Ness járt az eszemben mielőtt elaludtam volna. Vajon Ness még mindig szereti, vagy már szabad préda?”

Ránéztem az órára. 23:00 –t mutatott. Gyorsan leültem a székébe, majd elaludtam. A következő pillanatban már a saját ágyamban ébredtem. Elégedetten dőltem hátra a párnámon, majd elnyelt a megnyugtató sötétség.

Friss

Dóry-val megegyeztünk, mivel a 7 hsz-ből csak 4-et kaptunk meg, ezért a frisst nem tesszük fel addig amíg nap kapunk minimum 10 hsz-t. Sajnáljuk, de a hétben is megállapodtunk, és ezért mostantól tíz lesz. Ha siettek még ma is fenn lehet a fejezet, mert már elkészült.

15. fejezet 2.rész

- Komolyan? És mi? Hogyan tudom kikapcsolni?
- Hé, egyszerre csak egy kérdést – mondta apu.
- Oké. Akkor mi is az új képességem?
- Asztrális kivetítés – kezdte magyarázni Carlisle. – Amikor elalszol, és egy helyre gondolsz, ott fogsz lenni. De hogy megbizonyosodjunk róla, hogy valóban ez a képességed, ki kéne próbálni.
- Oké. Mikor és hol?
- Most megfelel?
- Persze.
- Akkor próbálj meg elaludni, most itt a kanapén.
- Rendben – válaszoltam, majd lefeküdtem a kanapéra. Apu elkezdte dúdolni az altatómat, de Carlisle közbeszólt.
- Reneesme, ha nem gond mielőtt elalszol, gondolj a szobádra, hogy benne vagy. Emmett ott fog várni.
- Futok is – jelentette be, de Rosalie megfogta a kezét.
- Én is megyek.
- Jól van. Akkor menjünk. – és elindultak a házunk felé.
- Akkor jó éjt Nessie! – mondta apa, majd, újra dúdolni kezdte az altatómat.
Nem telt bele sok idő, és már a „aludtam” is. Valóban a szobámban voltam. És ott volt Emmett és Rose is.
- Szia, kiscsaj! Te nem most aludtál el? – érdeklődött Em.
- De. Viszont azért aludtam csak el, hogy kipróbáljuk a képességemet. Ilyen rövid a vámpírmemóriád Em? –nevettem. Vágott egy grimaszt, aztán levonult a nappaliba. Rose és én egymásra néztünk, vállat vontunk, aztán követtük Emmett – et.
- Wow! – mondtam, mikor megláttam saját magamat a kanapén.
- Igen. Ahogy sejtetem. – mondta Carlisle. – Vissza tudnál térni az eredeti testedbe? Kicsit zavar, hogy kettő van belőled.
- Oké. Persze – mondtam majd felmentem a szobámba, és újra elaludtam. Mikor kinyitottam a szememet, az eredeti testemben voltam a kanapén. – Ki tudom majd kapcsolni ezt valahogy? Olyan fáradt vagyok mostanában, mióta van ez a képességem.
- Lehet. Ezt is ki kéne próbálni.
- Okés. Most mire gondoljak?
- Arra, hogy itt vagy a kanapén és alszol.
- Rendben ez menni fog. – Remélem. Fűztem hozzá gondolatban.
- Ismét elaludtam. És most tényleg aludtam. Nem volt semmi, csak a nagy űr, ami akkor van, ha valaki alszik. Aztán azt hiszem leönthettek egy vödör vízzel, mert csurom vizesen ébredtem.
- Mi van? – néztem Emmett –re, mert ő röhögött a legjobban
- Van még fél vödör víz, és te még valahol száraz vagy – röhögött Em és rám borította a maradék vizet.
- Ezt még nagyon megbánod! – mondtam fenyegetőzve.
- Ha megbocsátotok, jelenleg képességkutatást végzünk. – szólt közbe Carlisle. Emmett ránézett Jasper – re, majd apura és rám aztán mindenki szakadt a nevetéstől kivéve nagyapa. Ő csak a fejét csóválta. Figyeltem a többieket és rajtuk nekem is mosolyognom kellett, de a szédülés, fejfájás nagy erővel támadt rám. Összeestem, de szerencsémre vissza a kanapéra.
- Kicsim jól vagy? –jött oda hozzám azonnal anya.
- Uh..nem nagyon. A fejem hasogat.
- Mindennap találkoztál Olival?
- Csak tegnap, de egész héten ott voltam Olaszországban.
- Hát, ezért. Nessie kicsim, ez veszélyes. Nem csinálhatod ezt. Hétvégén nem csinálsz semmit, csak alszol. És ezt nem, mint a nagyapád, hanem mint orvos mondom –adta ki az utasítást nagyapa.
- Értettem kapitány –mosolyogtam erőtlenül.
- Aludj kicsim –suttogta anya.
- A szobámban kényelmesebb lenne –próbálkoztam felállni, de gyenge voltam. Apa felkapott az ölébe és már a saját ágyamban is feküdtem.
- Köszönöm –mondtam álmosan és az oldalamra fordultam. Elképzelt, ahogy a szobámban alszom és újra jött a csendes sötétség.

Megfogadtam nagyapa tanácsát és a hétvégét az alvásnak szenteltem. Phoebe aggódott értem, mert nem voltam fenn msn -en sem, és nem is hívtam. Ezért vasárnap meglátogattak Mark –kal.
- Sziasztok, gyertek csak be –invitálta be anya őket –bár ők nem tudták, hogy ő az anyám.
- Nessie fenn van a szobájában. Második emelet, baloldal első ajtó.
- Köszönjük Bella –mondta Phoebe. Hallottam lépteiket, ahogy jönnek fel a lépcsőn. Kopogtak.
- Szabad –az ágyamon ültem törökülésben, törikönyv a kezemben.
- Szia Nessie. Látom, még neked is kell törít tanulnod. Azt hittem te soha nem tanulsz.
- Ha nem tanulnék, nem tudnám –mondtam mosolyogva, de még ez is nehezemre esett. Még egy kicsit fáradt voltam.
- Ez igaz. Amúgy jól vagy?
- Igen persze, de nem ültök le? –mutattam az ágyam mellett álló székekre.
- De. Lehetne egy kérésünk?
- Nektek mindig.
- Tanuljunk törit, mert alig tudom.
- Oké, akkor álljunk neki –mondtam. Elmagyaráztam nekik az anyagot nem kellett hozzá sok idő. Másfél óra alatt megtanultunk –nekem 10 perc volt. Phoebe előbb ment el, de Mark még maradt, mert neki még nem annyira ment az anyag.
- Miért rohantál el a bálról? –szakította félbe a magyarázatomat.
- Nem erről kéne beszélnünk –akartam terelni a témát. De Mark nem figyelt rám.
- Mondd el, kérlek.
- Csak rosszul éreztem magam –nem hazudtam, mert tényleg rosszul éreztem magam. Lelkileg. Nem kérdezett mást, de arca egyre közeledett felém, míg végül ajkait rá nem tapasztotta az enyémre. Először gyengén próbáltam eltolni, de nem vette tudomásul, majd kicsit erősebben és már sikerült elszakadnom az ajkaitól. Ajka forró volt, és csókja is édes, de Oli nyomába sem érhetett.
- Kérlek, menj el –suttogtam.
- Nessie, én… - kezdte, de félbe szakítottam.
- Azonnal menj el –emeltem feljebb a hangomat.
- Ahogy akarod. Szia –és kilépett az ajtón. Pár perccel később Alice néni táncolt be az ajtón.
- Nem lesz holnap angoltörténelmed.
- Köszönöm, Alice, de most magamra hagynál? Nagyon fáradt vagyok.
- Persze kislány. Jó éjt.
- Jó éjt –mondtam és újra a békés, nyugodt sötétségbe burkolóztam.

15. fejezet 1. rész

Pénteken jön a második fele. Előbb nem hiszem. De majd még meglátjuk. És mostantól minden fejezetre érvényes, a 10helyett még mindig nagyobb 7 hsz. Bocsíí, de a rendszeres olvasókhoz igazítjuk.

/Bella szemszöge/

-De Edward, hogy lehetséges ez? –fordultam szerelmem felé. Boldog vagyok, hogy végre kislányom is az, de ez a képesség kicsit furcsa.
-Nem tudom, majd beszélek Carlisle –lal. Ő biztos tudja –felelte bársonyos hangján és egyre közeledett felém. Szorosan magához vont, és mint régen most is elvesztem gyönyörű szemeiben. Ajkai vészesen közeledtek az enyémhez. Éreztem leheletének bódító illatát, de aranybarna szemeitől nem tudtam elszakadni, ha még ember lette volna, szívem biztosan mellkasomban eszeveszettül dobolna már. Ajkai már csak pár centire voltak az enyémtől, de nem bírtam tovább várni, mohon kaptam utánuk. Lassan hátráltam az ágy felé miközben megszabadítottam őt az ingjétől. Túl hamar elértük az ágy szélét és eldőltem rajta, míg Edward rám esett. Szeme feketén csillogott a vágytól. Most ő kapott ajkaim után és hevesen csókolni kezdet. Megszabadított ruhámtól és keze el-elidőztek testem egy-egy pontján. Zihálva szakadt el számtól és barangolta végig nyelvével testemet. Megfordultam, így én kerültem fölé. Ajkaim ugyanúgy járták végig az ő testét, telehintve apró kis csókokkal. Lassan közelítettem ajkaihoz.
-Akarlak –suttogta szinte vágytól elfúló hangon.
Mellkasán feküdve néztük az eget, hallgattuk a madarak dallamos csicsergését és élveztük, hogy egyedül vagyunk.
-Azért be kéne mennünk az egyetemre –suttogtam, de fejemet nem emeltem fel meztelen mellkasáról.
-Minek? Ezt az egy napot kihagyhatjuk –simított végig gerincemen, mire megremegtem. Megszólalt a telefonom. Odafordultam, hogy felvegyem, de Edward keze megállított.
-Ne vedd fel –nézett rám könyörgően. Nem figyeltem rá, tovább haladt a kezem a telefon felé. Megfogtam, de nem vettem fel, lélegzet visszafojtva tűrtem Edward ügyködését.
-Szia, Alice –mondtam gyorsan, mert kedvesem ajka „magán akcióba” kezdett testemen.
-Jaj, kérlek csak ne most –mondta, utalva zihálásomra.
-Mit akarsz? –szűrte Edward a fogai között, de Alice így is hallotta.
-Bella. Nessie jövője eddig úgy telik, hogy ma nem megy iskolába, ha most nem ébreszted fel.
-Miért még itthon van? –kérdeztem döbbenten.
-Igen. Van egy papír az asztalon, majd vigye magával az iskolába, te pedig Edward indulj el az iskolába.
-Köszönöm Alice. Szia.
-Szia –és kinyomtam a telefont. Gyorsan felöltöztünk és Edward elment az egyetemre.
-Siess –mondta és egy apró csókot adott, amitől már nem volt kedvem elengedni.
-Ígérem –mondtam és felmentem Nessie-hez.
-Nessie! Kicsim! –próbálgattam ébresztgetni. – Nessie, ha nem kelsz fel, hívom Emmett-tet –hazudtam, de erre talán már felfigyel. De még mindig semmi.
-Renesmee Carlie Cullen, azonnal ébredj fel –mondtam kicsit hangosabban és mérgesebben. De erre már kinyitotta a szemét.

/ Nessie szemszöge/

-Jó reggelt! –köszöntem zavartan. Szinte soha nem szokott előfordulni, hogy nem kelek fel magamtól és ébreszteni kell.
-Végre felébredtél, ha Alice nem szólt volna, akkor nem jöttem volna beszólni. Nyomás öltözni, majd én, elviszlek suliba. Carlisle írt igazolást a késésedre.
-Rendben –felálltam és vámpír gyorsasággal felöltöztem, összepakoltam a táskámat, majd lementem a nappaliba. Anya már kint várt a kocsiban, gyorsan beültem és már száguldottunk is. Nem szóltunk egymáshoz.
-Siess haza iskola után, családi megbeszélés lesz –mondta anya mikor megállt az iskola előtt.
-Melyik?
-A nagy.
-Oké, sietek. Szia –pusziltam meg.
-Legyen jó napod. Szia –kiszálltam a kocsiból és rohantam be az iskola kapuján.
-Jó reggelt! –álltam meg a portás előtt és megmutattam neki az igazolást. Bólintott. Tovább rohantam a történelem órámra.
-Elnézést tanár úr. Orvosnál voltam –hazudtam és átnyújtottam a papírt.
-Foglaljon helyet Miss. Cullen - mondta. Elindultam a helyemre és leültem Phoebe mellé.
-Szia. Jól vagy? Most kicsit sápadtabbnak tűnsz.
-Nem aludtam valami jól az elmúlt pár éjjel, kicsit fáradt vagyok –és ez igaz is, mert nem vagyok benne biztos, hogy aludtam egyáltalán valamit. Nem beszélgettünk tovább, hanem az órára figyeltünk.
-Akkor emberek egy hét múlva dolgozat –jelentette be a tanár.
-Hát ez remek –panaszkodott barátnőm. –Nessie…
-Igen segítek –szakítottam félbe.
-Imádlak. És mikor? Ma?
-Sziasztok –jött oda hozzánk Mark.
-Hello –köszöntünk egyszerre.
-Nessie, nekem is tudnál ma segíteni?
-Ma semmiképp sem jó. Családi kupaktanács lesz otthon és sietek haza. Majd máskor tanulhatunk együtt.
-Rendben, köszi.
-Nincs mit, szia –és elindultam.
-Miért vagy vele ilyen fura? –ért be Phoebe.
-Nem vagyok vele fura.
-De igen, a bál óta. Történt valami?
-Semmi –és én itt lezártnak tekintettem a témát.

A nap halálosan lassan telt és félő volt, hogy bealszok valamelyik órán. Hát nem lenne szerencsés dolog. Órák után gyalog indultam haza, egy darabig barátnőm is elkísért.
-Akkor holnap találkozunk. Szia.
-Igen, holnap. Szia –köszöntünk el egymástól és külön váltunk.

Mire hazaértem már mindenki a nagy asztalnál ült. Gyorsan lepakoltam és én is bementem.
-Sziasztok. Na, miről maradtam le? –érdeklődtem.
-Kicsim azt hiszem rájöttünk, hogy mi a képességed -mondta apa.

14. fejezet

Új szabály. Csak akkor érkezik friss ha minimum 6 hozzászólást kaptunk és nem ér csalni..Sajnáljuk

Egyedül volt. Nem volt vele az a lány, aki múltkor. Leültem a tisztás és az erdő szélére, egyedül a lábamat érte a fény. Csodálkozva néztem, hogy a lábamon még mindig a fekete magas sarkú van és fekete koktélruhám. De nem törődtem vele csak a réten lévő vámpírt figyeltem. A szél felkerekedett, és illatomat Oli felé fújta. Megérezve támadó állásba ugrott.
- Nem akarlak bántani- álltam fel hirtelen és felemeltem a kezemet. Hitt nekem és felegyenesedett.
- Új vagy? Még soha nem láttalak erre –és tett felém pár óvatos lépést.
- Ezt nehéz lenne elmagyarázni, de igen, ha úgy vesszük, új vagyok. A nevem Renesmee, de nyugodtan szólíts csak Nessie –nek.
- Igazán szép neved van. Engem Oliver –nek hívnak –mutatkozott be ő is.

Még órákig beszélgettünk. Elmeséltem magamról mindent, kivéve azt, hogy Cullen vagyok. Ő is elmesélte, hogy a Volturi egyik legjobb harcosa –legalábbis neki ezt mondták -, mert ő nem emlékszik semmire. Kiderült, hogy nem szereti az ember vért –már a szeme színéből láttam, mely most is csodálatos aranybarna színben tündököl.
- Oliver! –kiabálta egy lágy női hang. Felismertem, ez ő, aki akkor is vele volt.
- Most mennem kell –álltam fel.
- Ne menj –nézett rám esdeklően. – Bemutatlak neki –azt nem szabad, nem kockáztathatok.
- Sajnálom, nem maradhatok. Kérlek, ne beszélj rólam senkinek.
- Ígérd meg, hogy visszajössz.
- Ígérem –bár fogalmam sincs, hogy fogom betartani neki. Búcsúzóul puszit nyomtam az arcára és elindultam az erdőbe. És mégis, hogy fogok haza jutni? Lefeküdtem a fűbe és újra elaludtam, aztán a szobámban ébredtem. A tegnapi rossz kedvem elszállt, hála ennek az álomnak. Nem, nem is álom volt. Ott voltam vele, de annak a csajnak feltétlen jönnie kellett. Összeszedtem a ruháimat és a fürdőbe indultam. Nem tudom meddig lehettem bent, mert teljesen máshol járt az eszem. Oli-n. Kikászálódtam a kádból, megtörölköztem és felöltöztem. Lefelé menet már finom illatok terjengtek a konyhában.

- Jó reggelt –köszöntem anyunak vidáman. Odasétáltam hozzá és megpusziltam.
- Jó reggelt kicsim. Jobban vagy?
- Remekül érzem magam –válaszoltam és az igazat is mondtam. Elém rakott egy üres tányért meg egy olyat, amin a palacsinta volt. Nagyon éhes voltam –mivel tegnap délután óta nem ettem -, ezért öt palacsintát átraktam az én tányéromra. Anya nem szólt semmit, csak mosolyogva figyelte, ahogy eszem.
- Köszönöm a reggelit, anyu te egy angyal vagy –öleltem meg.
- Örömmel készítek neked mindig valami finomat. De most szeretnék kérdezni valamit. El fogom rontani a kedved és ezért bocsánatot kérek, de muszáj tudnom.
- Azért rohantam el a bálról, mert Mark azt a számot kérte nekem, amit Oli írt és nem bírtam ott maradni és Mark –kal táncolni, miközben Oli énekel, és én rá gondolok.
- Jaj, kicsim –ölelt szorosabban magához.
- De most boldog vagyok…
- Komolyan? –szakított félbe apa. Megint kiolvasta a fejemből.
- Had én mondjam el, apa kérlek.
- Miről maradtam le? –kérdezte anya. Apa csak bólintott, így én anya felé fordultam.
- Találkoztam Oli- val –mondtam ki boldogan.
- Mikor, hol és hogyan?
- Hát ezt nehéz…
- Amikor elaludt egy erdőbe került, ahol ott volt Oliver is.
- Kösz apa –néztem rá mérgesen.
- Jaj, drágám, ha nem mondom, el édesanyád még a végén elájul az izgalomtól –és arcán a féloldalas mosoly terült szét –amit anya annyira szeret.

Az iskolában kerültem Mark –ot és Phoebe sem kérdezgetet felőle. Amennyit tudtam figyeltem, de mindig csak az estét vártam, hogy viszont láthassam újra. Ez már az ötödik este, hogy itt vagyok, de ő nincs. Elszomorított a tudat, hogy ő kérte, hogy legyek itt de ő nem jön el. Már épp lehunytam a szemem, hogy itt elaludjak, de otthon felkeljek, amikor hangokat hallottam.
- Nessie itt vagy?- kérdezte az ismerős hang. Oliver. Gyorsan felpattantam és elébe futottam. A nyakába vetettem magam, de túl nagy volt a lendületem és mindketten elestünk. Nevetésbe törtünk ki.
- Nekem is hiányoztál, sajnálom, hogy nem jöttem, de gondoltam nem örülnél, hogy ha társaságban jövök.
- Hát az tényleg nem lett volna a legjobb –adtam igazat neki. Megint órákig ültünk és beszélgettünk, de már sokkal közelebb voltunk egymáshoz. Hogy pontosítsak már az ölében ültem, fejemet vállára hajtottam, amíg ő a hajammal játszott.
- Nessie! Kicsim! –gondolom anya próbálgatott ébresztgetni. – Nessie, ha nem kelsz fel, hívom Emmett-tet –erre már felfigyeltem.
- Most már mennem kell –mondtam szomorúan.
- Az ötödik nap találkozunk –mondta és ajkait az enyémre tapasztotta. Jó volt újra érezni hűvös ajkát az enyémen, és nem is akartam magam többet megfosztani tőle.
- Renesmee Carlie Cullen, azonnal ébredj fel –még szerencse, hogy ezt a hangot csak én hallottam. Zihálva váltam el ajkaitól.
- Öt nap múlva –suttogtam.
- Újra itt –még egy apró puszit nyomott sóvárgó számra és eltűnt. Hamar elaludtam, hogy utána újra felébredjek, ahol anya mérges tekintetével találtam szembe magam.