15. fejezet 2.rész

- Komolyan? És mi? Hogyan tudom kikapcsolni?
- Hé, egyszerre csak egy kérdést – mondta apu.
- Oké. Akkor mi is az új képességem?
- Asztrális kivetítés – kezdte magyarázni Carlisle. – Amikor elalszol, és egy helyre gondolsz, ott fogsz lenni. De hogy megbizonyosodjunk róla, hogy valóban ez a képességed, ki kéne próbálni.
- Oké. Mikor és hol?
- Most megfelel?
- Persze.
- Akkor próbálj meg elaludni, most itt a kanapén.
- Rendben – válaszoltam, majd lefeküdtem a kanapéra. Apu elkezdte dúdolni az altatómat, de Carlisle közbeszólt.
- Reneesme, ha nem gond mielőtt elalszol, gondolj a szobádra, hogy benne vagy. Emmett ott fog várni.
- Futok is – jelentette be, de Rosalie megfogta a kezét.
- Én is megyek.
- Jól van. Akkor menjünk. – és elindultak a házunk felé.
- Akkor jó éjt Nessie! – mondta apa, majd, újra dúdolni kezdte az altatómat.
Nem telt bele sok idő, és már a „aludtam” is. Valóban a szobámban voltam. És ott volt Emmett és Rose is.
- Szia, kiscsaj! Te nem most aludtál el? – érdeklődött Em.
- De. Viszont azért aludtam csak el, hogy kipróbáljuk a képességemet. Ilyen rövid a vámpírmemóriád Em? –nevettem. Vágott egy grimaszt, aztán levonult a nappaliba. Rose és én egymásra néztünk, vállat vontunk, aztán követtük Emmett – et.
- Wow! – mondtam, mikor megláttam saját magamat a kanapén.
- Igen. Ahogy sejtetem. – mondta Carlisle. – Vissza tudnál térni az eredeti testedbe? Kicsit zavar, hogy kettő van belőled.
- Oké. Persze – mondtam majd felmentem a szobámba, és újra elaludtam. Mikor kinyitottam a szememet, az eredeti testemben voltam a kanapén. – Ki tudom majd kapcsolni ezt valahogy? Olyan fáradt vagyok mostanában, mióta van ez a képességem.
- Lehet. Ezt is ki kéne próbálni.
- Okés. Most mire gondoljak?
- Arra, hogy itt vagy a kanapén és alszol.
- Rendben ez menni fog. – Remélem. Fűztem hozzá gondolatban.
- Ismét elaludtam. És most tényleg aludtam. Nem volt semmi, csak a nagy űr, ami akkor van, ha valaki alszik. Aztán azt hiszem leönthettek egy vödör vízzel, mert csurom vizesen ébredtem.
- Mi van? – néztem Emmett –re, mert ő röhögött a legjobban
- Van még fél vödör víz, és te még valahol száraz vagy – röhögött Em és rám borította a maradék vizet.
- Ezt még nagyon megbánod! – mondtam fenyegetőzve.
- Ha megbocsátotok, jelenleg képességkutatást végzünk. – szólt közbe Carlisle. Emmett ránézett Jasper – re, majd apura és rám aztán mindenki szakadt a nevetéstől kivéve nagyapa. Ő csak a fejét csóválta. Figyeltem a többieket és rajtuk nekem is mosolyognom kellett, de a szédülés, fejfájás nagy erővel támadt rám. Összeestem, de szerencsémre vissza a kanapéra.
- Kicsim jól vagy? –jött oda hozzám azonnal anya.
- Uh..nem nagyon. A fejem hasogat.
- Mindennap találkoztál Olival?
- Csak tegnap, de egész héten ott voltam Olaszországban.
- Hát, ezért. Nessie kicsim, ez veszélyes. Nem csinálhatod ezt. Hétvégén nem csinálsz semmit, csak alszol. És ezt nem, mint a nagyapád, hanem mint orvos mondom –adta ki az utasítást nagyapa.
- Értettem kapitány –mosolyogtam erőtlenül.
- Aludj kicsim –suttogta anya.
- A szobámban kényelmesebb lenne –próbálkoztam felállni, de gyenge voltam. Apa felkapott az ölébe és már a saját ágyamban is feküdtem.
- Köszönöm –mondtam álmosan és az oldalamra fordultam. Elképzelt, ahogy a szobámban alszom és újra jött a csendes sötétség.

Megfogadtam nagyapa tanácsát és a hétvégét az alvásnak szenteltem. Phoebe aggódott értem, mert nem voltam fenn msn -en sem, és nem is hívtam. Ezért vasárnap meglátogattak Mark –kal.
- Sziasztok, gyertek csak be –invitálta be anya őket –bár ők nem tudták, hogy ő az anyám.
- Nessie fenn van a szobájában. Második emelet, baloldal első ajtó.
- Köszönjük Bella –mondta Phoebe. Hallottam lépteiket, ahogy jönnek fel a lépcsőn. Kopogtak.
- Szabad –az ágyamon ültem törökülésben, törikönyv a kezemben.
- Szia Nessie. Látom, még neked is kell törít tanulnod. Azt hittem te soha nem tanulsz.
- Ha nem tanulnék, nem tudnám –mondtam mosolyogva, de még ez is nehezemre esett. Még egy kicsit fáradt voltam.
- Ez igaz. Amúgy jól vagy?
- Igen persze, de nem ültök le? –mutattam az ágyam mellett álló székekre.
- De. Lehetne egy kérésünk?
- Nektek mindig.
- Tanuljunk törit, mert alig tudom.
- Oké, akkor álljunk neki –mondtam. Elmagyaráztam nekik az anyagot nem kellett hozzá sok idő. Másfél óra alatt megtanultunk –nekem 10 perc volt. Phoebe előbb ment el, de Mark még maradt, mert neki még nem annyira ment az anyag.
- Miért rohantál el a bálról? –szakította félbe a magyarázatomat.
- Nem erről kéne beszélnünk –akartam terelni a témát. De Mark nem figyelt rám.
- Mondd el, kérlek.
- Csak rosszul éreztem magam –nem hazudtam, mert tényleg rosszul éreztem magam. Lelkileg. Nem kérdezett mást, de arca egyre közeledett felém, míg végül ajkait rá nem tapasztotta az enyémre. Először gyengén próbáltam eltolni, de nem vette tudomásul, majd kicsit erősebben és már sikerült elszakadnom az ajkaitól. Ajka forró volt, és csókja is édes, de Oli nyomába sem érhetett.
- Kérlek, menj el –suttogtam.
- Nessie, én… - kezdte, de félbe szakítottam.
- Azonnal menj el –emeltem feljebb a hangomat.
- Ahogy akarod. Szia –és kilépett az ajtón. Pár perccel később Alice néni táncolt be az ajtón.
- Nem lesz holnap angoltörténelmed.
- Köszönöm, Alice, de most magamra hagynál? Nagyon fáradt vagyok.
- Persze kislány. Jó éjt.
- Jó éjt –mondtam és újra a békés, nyugodt sötétségbe burkolóztam.