15. fejezet 1. rész

Pénteken jön a második fele. Előbb nem hiszem. De majd még meglátjuk. És mostantól minden fejezetre érvényes, a 10helyett még mindig nagyobb 7 hsz. Bocsíí, de a rendszeres olvasókhoz igazítjuk.

/Bella szemszöge/

-De Edward, hogy lehetséges ez? –fordultam szerelmem felé. Boldog vagyok, hogy végre kislányom is az, de ez a képesség kicsit furcsa.
-Nem tudom, majd beszélek Carlisle –lal. Ő biztos tudja –felelte bársonyos hangján és egyre közeledett felém. Szorosan magához vont, és mint régen most is elvesztem gyönyörű szemeiben. Ajkai vészesen közeledtek az enyémhez. Éreztem leheletének bódító illatát, de aranybarna szemeitől nem tudtam elszakadni, ha még ember lette volna, szívem biztosan mellkasomban eszeveszettül dobolna már. Ajkai már csak pár centire voltak az enyémtől, de nem bírtam tovább várni, mohon kaptam utánuk. Lassan hátráltam az ágy felé miközben megszabadítottam őt az ingjétől. Túl hamar elértük az ágy szélét és eldőltem rajta, míg Edward rám esett. Szeme feketén csillogott a vágytól. Most ő kapott ajkaim után és hevesen csókolni kezdet. Megszabadított ruhámtól és keze el-elidőztek testem egy-egy pontján. Zihálva szakadt el számtól és barangolta végig nyelvével testemet. Megfordultam, így én kerültem fölé. Ajkaim ugyanúgy járták végig az ő testét, telehintve apró kis csókokkal. Lassan közelítettem ajkaihoz.
-Akarlak –suttogta szinte vágytól elfúló hangon.
Mellkasán feküdve néztük az eget, hallgattuk a madarak dallamos csicsergését és élveztük, hogy egyedül vagyunk.
-Azért be kéne mennünk az egyetemre –suttogtam, de fejemet nem emeltem fel meztelen mellkasáról.
-Minek? Ezt az egy napot kihagyhatjuk –simított végig gerincemen, mire megremegtem. Megszólalt a telefonom. Odafordultam, hogy felvegyem, de Edward keze megállított.
-Ne vedd fel –nézett rám könyörgően. Nem figyeltem rá, tovább haladt a kezem a telefon felé. Megfogtam, de nem vettem fel, lélegzet visszafojtva tűrtem Edward ügyködését.
-Szia, Alice –mondtam gyorsan, mert kedvesem ajka „magán akcióba” kezdett testemen.
-Jaj, kérlek csak ne most –mondta, utalva zihálásomra.
-Mit akarsz? –szűrte Edward a fogai között, de Alice így is hallotta.
-Bella. Nessie jövője eddig úgy telik, hogy ma nem megy iskolába, ha most nem ébreszted fel.
-Miért még itthon van? –kérdeztem döbbenten.
-Igen. Van egy papír az asztalon, majd vigye magával az iskolába, te pedig Edward indulj el az iskolába.
-Köszönöm Alice. Szia.
-Szia –és kinyomtam a telefont. Gyorsan felöltöztünk és Edward elment az egyetemre.
-Siess –mondta és egy apró csókot adott, amitől már nem volt kedvem elengedni.
-Ígérem –mondtam és felmentem Nessie-hez.
-Nessie! Kicsim! –próbálgattam ébresztgetni. – Nessie, ha nem kelsz fel, hívom Emmett-tet –hazudtam, de erre talán már felfigyel. De még mindig semmi.
-Renesmee Carlie Cullen, azonnal ébredj fel –mondtam kicsit hangosabban és mérgesebben. De erre már kinyitotta a szemét.

/ Nessie szemszöge/

-Jó reggelt! –köszöntem zavartan. Szinte soha nem szokott előfordulni, hogy nem kelek fel magamtól és ébreszteni kell.
-Végre felébredtél, ha Alice nem szólt volna, akkor nem jöttem volna beszólni. Nyomás öltözni, majd én, elviszlek suliba. Carlisle írt igazolást a késésedre.
-Rendben –felálltam és vámpír gyorsasággal felöltöztem, összepakoltam a táskámat, majd lementem a nappaliba. Anya már kint várt a kocsiban, gyorsan beültem és már száguldottunk is. Nem szóltunk egymáshoz.
-Siess haza iskola után, családi megbeszélés lesz –mondta anya mikor megállt az iskola előtt.
-Melyik?
-A nagy.
-Oké, sietek. Szia –pusziltam meg.
-Legyen jó napod. Szia –kiszálltam a kocsiból és rohantam be az iskola kapuján.
-Jó reggelt! –álltam meg a portás előtt és megmutattam neki az igazolást. Bólintott. Tovább rohantam a történelem órámra.
-Elnézést tanár úr. Orvosnál voltam –hazudtam és átnyújtottam a papírt.
-Foglaljon helyet Miss. Cullen - mondta. Elindultam a helyemre és leültem Phoebe mellé.
-Szia. Jól vagy? Most kicsit sápadtabbnak tűnsz.
-Nem aludtam valami jól az elmúlt pár éjjel, kicsit fáradt vagyok –és ez igaz is, mert nem vagyok benne biztos, hogy aludtam egyáltalán valamit. Nem beszélgettünk tovább, hanem az órára figyeltünk.
-Akkor emberek egy hét múlva dolgozat –jelentette be a tanár.
-Hát ez remek –panaszkodott barátnőm. –Nessie…
-Igen segítek –szakítottam félbe.
-Imádlak. És mikor? Ma?
-Sziasztok –jött oda hozzánk Mark.
-Hello –köszöntünk egyszerre.
-Nessie, nekem is tudnál ma segíteni?
-Ma semmiképp sem jó. Családi kupaktanács lesz otthon és sietek haza. Majd máskor tanulhatunk együtt.
-Rendben, köszi.
-Nincs mit, szia –és elindultam.
-Miért vagy vele ilyen fura? –ért be Phoebe.
-Nem vagyok vele fura.
-De igen, a bál óta. Történt valami?
-Semmi –és én itt lezártnak tekintettem a témát.

A nap halálosan lassan telt és félő volt, hogy bealszok valamelyik órán. Hát nem lenne szerencsés dolog. Órák után gyalog indultam haza, egy darabig barátnőm is elkísért.
-Akkor holnap találkozunk. Szia.
-Igen, holnap. Szia –köszöntünk el egymástól és külön váltunk.

Mire hazaértem már mindenki a nagy asztalnál ült. Gyorsan lepakoltam és én is bementem.
-Sziasztok. Na, miről maradtam le? –érdeklődtem.
-Kicsim azt hiszem rájöttünk, hogy mi a képességed -mondta apa.