Igazi 17. fejezet

Ha nem haragszotok kommenteket kérünk,de nem szabjuk meg, hogy mennyit. A friss mint tudjátok 6-án érkezik és meglepetés. hogy milyen formában. Az alap ötletet én adtam/Bogíí/ de Dóry írta meg. Köszönet érte neki.

puszíí

/Nessie szemszöge/

Mikor reggel felébredtem, teljesen kipihent voltam. Anyu és apu a saját házunkban voltak. Én jobban szerettem ez a közöset. Ma este van a találkozónk Olival. De valahogy még Mark –nak és Phoebe –nek is segítenem kell összejönni. Nem is rossz ez a kerítőnősdi. Gyorsan kerestem valami nagyon színes ruhát, de nem kihívót. Amit tegnap olvastam Phoebe naplójában, jó kedvre derített. A mai napom nagyon jónak ígérkezik. Sötétkék blúzt és szürke csőnadrágot vettem fel. Jó kedvem volt így korlátcsúszdáztam egyet. Utánam Jasper bácsi jött le.

- Miért vagy ilyen boldog Nessie?

- Hát ennek több oka is van.

- Megkérdezhetem, hogy mik ezek? – vonta fel egyik szemöldökét.

- Hát az egyik az, hogy ma megint találkozni fogok Olival. A másik pedig, hogy Mark és Phoebe szeretik egymást és én össze fogom hozni őket. Legalábbis ha addig kitalálok valami jó programot.

- Súgjak egy titkot? – táncolt le Alice a lépcsőn.

- Kérlek! – néztem rá boci szemekkel.

- Mozi. Úgy láttam lesz valami jó kis vígjáték. Nem korán, de nem is későn. Na, mit szólsz?

- Alice, nem is tudom, mit csinálnék nélküled! És anyuék még nem mentek el?

- Nem, de itt az ideje, hogy elinduljanak. Úgyhogy megyek is és kirugdalom őket az ágyból.

- Oké, másra nem vagyok kíváncsi.

Megettem a müzlimet és indultam is Phoebe –ért. Mikor beszállt a kocsimba megkérdezte:

- Mitől van ilyen jó kedved?

- Semmi különös. Van kedved moziba menni?

- Aha, persze. De előbb megkérdezem anyut. – mondta és elővette a mobilját. Tárcsázta a számot majd várt.

- Szia! Na, mit hagytál itthon? –kérdezte anyukája.

- Semmit. Csak kérdezni szerettem volna valamit.

- Mond! Ne kímélj!

- Baj lenne, ha ma egy kicsit később mennék haza? Elmennénk Nessie –vel…

- És Markkal csak még őt is meg kell kérdezni – súgtam oda neki.

- És Markkal moziba.

- Meddig tart a film?

- Fél hatig –mondtam.

- Fél hatig.

- Van nálad elég pénz?

- Igen, van.

- Oké. De legkésőbb hétre legyél itthon.

- Oké. Köszi, köszi! Szia!

- Szia. –köszönt el anyukája is, majd Phoebe letette a telefont.

- Mehetek! És hogy-hogy még nem kérdezted meg Markot és mondod, hogy jön.

- csak biztos vagyok benne, és kész.

- Te tudod. –mondta, mert az ajtóban voltunk. – akkor, szia. Majd ebédnél találkozunk.

- Aha. Szia.

Bementem az osztályba, majd leültem a helyemre, és vártam, hogy Mark is bejöjjön.

/Bella szemszöge/

- Drágám, fel kéne kelnünk és egyetemre menni – mondtam, de semmi kedvem nem volt ehhez.

- Muszáj? – nézett rám esdeklőn.

- Hát nem kéne többet lógnunk. Így is sokat halasztottunk.

- Ajaj. Alice közeledik. Na, ma sem maradunk itthon. – azzal felkelt és elindult a gardróbunk felé. – milyen ruhát szeretnél?

- Te milyet szeretnél?

- Ilyet! – mutatott fel egy „alkalmi” ruhát. Féloldalas mosolyra húzta a száját.

- Na de Edward! – jött be Alice az ajtón.

- Hé! Te mikor értél ide?

- Úgy tíz másodperce. És Bella, szerintem ma valami feketét vegyél fel. Edward, nálad maradhat a kockás ing. Ja és ma ne csőnadrágot.

- Oké. Tíz percet kérünk. – mondtam.

- Kint várlak titeket! – mondta majd kitáncolt az ajtón.

- Mi ütött Alice -be? – kérdeztem Edward –tól.

- Nem tudom. Most a magyar himnuszt fordítja át latinra, olaszra és franciára.

- Aha. Na, engedj be a gardróbba!

Felvettük a ruháinkat és indultunk is az egyetemre. Mikor odaértünk, már majdnem elkezdődött az előadás, de még sikerült becsusszannunk a prof előtt. A nap lassan telt. Délután még volt két előadásunk. A kettő közti szünetben kedvesem odajött hozzám és a falhoz szorított. Majd ezt suttogta:

- Lehet, nem hiszed el, de hiányoztál nagyon, összetör a vágy, a csókodra szomjazom.

- Tudom, de ezt most nem szabad. – próbáltam tartani magam.

- Vétkezz Velem, most engedd, hogy jó legyen, tedd meg, vétkezz, velem. Kérlek, vétkezz velem!

- Menjünk máshova – mondtam elfúló hangon. – majd ha megkérjük Carlisle –t, és ha kell, igazolja nekünk. Tünés.

- Nem, drága. Én addig nem bírok várni. Most kellesz nekem. Csak egyszer kérlek, ha te is akarod, most jöjjön a vétek, rövid az idő, másra nem gondolok, nagyon jól tudod, hogy ez az, amit akarok, legyél az enyém.

- Menjünk a takarító szertárba. Oda csak az előadások után szoktak bemenni.

- Menjünk! – mondta, miközben átkarolta a derekamat. Keze néha lejjebb tévedt. A szertár zárva volt, de volt egy dobozban pótkulcs az ajtó mellett. Bementünk. Szembe fordultunk egymással, majd nekiestünk a másiknak…

/Nessie szemszöge/

Még öt perc volt becsengetésig. Ekkor Mark lépett be az ajtón. Elbűvölő mosolyt küldtem felé. Visszamosolygott, de látszott rajta, hogy kicsit összezavarodott. Odamentem hozzá, és megkérdeztem:

- Van kedved moziba jönni velem és Phoebe –vel?

- Mikor? – csillant meg a szeme. Majdnem elnevettem magam.

- Ma. Fél négykor kezdődik. De kocsival kéne jönnöd.

- Miért?

- Mert nekem még dolgom van fél ötkor. És neked kéne hazavinni Phoebe –t.

- Ő ezt tudja?

- Nem. De te erről nem szólsz neki, oké?

- De miért csinálod ezt?

- Mert látom, hogy fülig szerelmesek vagytok egymásba. És ne is tagadd – mondtam, mert már szólásra nyitotta száját – Szóval hazaviszed?

- Oké. Mire kell hazamennie?

- Hétre.

- Oké. Phoebe –nek egy szót se?

- Egy szót se – mosolyogtam rá.

Aztán csak voltunk. Egész nap nem csináltunk mást, csak ültünk és hallgattuk mit mond a tanár. Néha felszólítottak, de a vámpímemóriámnak hála, minidig tudtam felelni. Aztán végre eljött a két óra.

- Pfú. Hát ez fárasztó nap volt.

- Ja, az – mondta Phoebs.

- Na, hazamegyünk előbb, vagy már indulunk is a mozihoz?

- Én nem akarok semmit se venni. És te Phoebs?

- Nem én sem. Akkor menjünk haza.

- Öhm, akkor ott talizunk –mondta Mark és elment.

- Kibékültetek? – kérdezte Phoebe.

- Valahogy úgy. De csak barátok vagyunk. – mondtam már a kocsiban.

- Aha.

- Háromkor itt leszek érted. Elég lesz az idő átöltözni meg a többihez?

- Igen.

- Akkor, háromkor. – mondtam és elhajtottam.

Otthon megint csak Alice néni és Jazz bácsi volt otthon.

- Hol van Rosie néni és Emmett bácsi?

- Erdőt irtanak – nevetett Jasper.

Felszaladtam a szobámba és lefeküdtem az ágyba. Három előtt tíz perccel csörgött az órám. Biztos, ami biztos, el nem aludjak és időben menjek a legjobb barátnőmért. Elindultam, majd a házukig meg sem álltam. A CD lejátszóban Debussy szólt.

- Szija! – köszönt barátnőm. Fekete csőnadrágot, piros felsőt és fekete kardigánt viselt.

- Szia. Jó a ruha összeállítás.

- Köszi. Na, menjünk.

Mikor odaértünk, Mark már megvette a jegyeket. Beszélgettünk és bementünk a terembe. Mark –ot ültettem középre. Phoebe még mindig nem tudta, hogy elmegyek. Lassan telt az idő. Aztán végre eljött a fél öt, és én leléptem. Otthagytam a galambokat, had turbékoljanak. Hazahajtottam, majd el is mentem letusolni és „aludni”. Oli már várt.

- Oli – sóhajtottam.

- Szia – mondta, majd közelebb lépett hozzá, és birtokba vette ajkaim.

- Milyen heted volt? – kérdeztem.

- Nélküled nagyon hosszú. De most szeretnék veled beszélni.

- Hallgatlak.

- Ugye azt már mondtam, hogy a Volturi –hoz, tartozom. És most feladatot kaptam. Nem leszek itt még jó ideig.

- Mikor jössz vissza? -kérdeztem. Már ezt az öt napot is nehéz kibírnom nélküle, de bele sem merek gondolni, hogy milyen sokáig lesz távol,

- Nem tudom.

- Hova mész? -kíváncsiskodtam tovább, ha elmondaná könnyebben megtalálnám.

- Ezt sajnos nem mondhatom el. Sajnálom -mondta őszintén. Leült egy fatövébe, majd az ölébe vont és a hátamat simogatta.