14. fejezet

Új szabály. Csak akkor érkezik friss ha minimum 6 hozzászólást kaptunk és nem ér csalni..Sajnáljuk

Egyedül volt. Nem volt vele az a lány, aki múltkor. Leültem a tisztás és az erdő szélére, egyedül a lábamat érte a fény. Csodálkozva néztem, hogy a lábamon még mindig a fekete magas sarkú van és fekete koktélruhám. De nem törődtem vele csak a réten lévő vámpírt figyeltem. A szél felkerekedett, és illatomat Oli felé fújta. Megérezve támadó állásba ugrott.
- Nem akarlak bántani- álltam fel hirtelen és felemeltem a kezemet. Hitt nekem és felegyenesedett.
- Új vagy? Még soha nem láttalak erre –és tett felém pár óvatos lépést.
- Ezt nehéz lenne elmagyarázni, de igen, ha úgy vesszük, új vagyok. A nevem Renesmee, de nyugodtan szólíts csak Nessie –nek.
- Igazán szép neved van. Engem Oliver –nek hívnak –mutatkozott be ő is.

Még órákig beszélgettünk. Elmeséltem magamról mindent, kivéve azt, hogy Cullen vagyok. Ő is elmesélte, hogy a Volturi egyik legjobb harcosa –legalábbis neki ezt mondták -, mert ő nem emlékszik semmire. Kiderült, hogy nem szereti az ember vért –már a szeme színéből láttam, mely most is csodálatos aranybarna színben tündököl.
- Oliver! –kiabálta egy lágy női hang. Felismertem, ez ő, aki akkor is vele volt.
- Most mennem kell –álltam fel.
- Ne menj –nézett rám esdeklően. – Bemutatlak neki –azt nem szabad, nem kockáztathatok.
- Sajnálom, nem maradhatok. Kérlek, ne beszélj rólam senkinek.
- Ígérd meg, hogy visszajössz.
- Ígérem –bár fogalmam sincs, hogy fogom betartani neki. Búcsúzóul puszit nyomtam az arcára és elindultam az erdőbe. És mégis, hogy fogok haza jutni? Lefeküdtem a fűbe és újra elaludtam, aztán a szobámban ébredtem. A tegnapi rossz kedvem elszállt, hála ennek az álomnak. Nem, nem is álom volt. Ott voltam vele, de annak a csajnak feltétlen jönnie kellett. Összeszedtem a ruháimat és a fürdőbe indultam. Nem tudom meddig lehettem bent, mert teljesen máshol járt az eszem. Oli-n. Kikászálódtam a kádból, megtörölköztem és felöltöztem. Lefelé menet már finom illatok terjengtek a konyhában.

- Jó reggelt –köszöntem anyunak vidáman. Odasétáltam hozzá és megpusziltam.
- Jó reggelt kicsim. Jobban vagy?
- Remekül érzem magam –válaszoltam és az igazat is mondtam. Elém rakott egy üres tányért meg egy olyat, amin a palacsinta volt. Nagyon éhes voltam –mivel tegnap délután óta nem ettem -, ezért öt palacsintát átraktam az én tányéromra. Anya nem szólt semmit, csak mosolyogva figyelte, ahogy eszem.
- Köszönöm a reggelit, anyu te egy angyal vagy –öleltem meg.
- Örömmel készítek neked mindig valami finomat. De most szeretnék kérdezni valamit. El fogom rontani a kedved és ezért bocsánatot kérek, de muszáj tudnom.
- Azért rohantam el a bálról, mert Mark azt a számot kérte nekem, amit Oli írt és nem bírtam ott maradni és Mark –kal táncolni, miközben Oli énekel, és én rá gondolok.
- Jaj, kicsim –ölelt szorosabban magához.
- De most boldog vagyok…
- Komolyan? –szakított félbe apa. Megint kiolvasta a fejemből.
- Had én mondjam el, apa kérlek.
- Miről maradtam le? –kérdezte anya. Apa csak bólintott, így én anya felé fordultam.
- Találkoztam Oli- val –mondtam ki boldogan.
- Mikor, hol és hogyan?
- Hát ezt nehéz…
- Amikor elaludt egy erdőbe került, ahol ott volt Oliver is.
- Kösz apa –néztem rá mérgesen.
- Jaj, drágám, ha nem mondom, el édesanyád még a végén elájul az izgalomtól –és arcán a féloldalas mosoly terült szét –amit anya annyira szeret.

Az iskolában kerültem Mark –ot és Phoebe sem kérdezgetet felőle. Amennyit tudtam figyeltem, de mindig csak az estét vártam, hogy viszont láthassam újra. Ez már az ötödik este, hogy itt vagyok, de ő nincs. Elszomorított a tudat, hogy ő kérte, hogy legyek itt de ő nem jön el. Már épp lehunytam a szemem, hogy itt elaludjak, de otthon felkeljek, amikor hangokat hallottam.
- Nessie itt vagy?- kérdezte az ismerős hang. Oliver. Gyorsan felpattantam és elébe futottam. A nyakába vetettem magam, de túl nagy volt a lendületem és mindketten elestünk. Nevetésbe törtünk ki.
- Nekem is hiányoztál, sajnálom, hogy nem jöttem, de gondoltam nem örülnél, hogy ha társaságban jövök.
- Hát az tényleg nem lett volna a legjobb –adtam igazat neki. Megint órákig ültünk és beszélgettünk, de már sokkal közelebb voltunk egymáshoz. Hogy pontosítsak már az ölében ültem, fejemet vállára hajtottam, amíg ő a hajammal játszott.
- Nessie! Kicsim! –gondolom anya próbálgatott ébresztgetni. – Nessie, ha nem kelsz fel, hívom Emmett-tet –erre már felfigyeltem.
- Most már mennem kell –mondtam szomorúan.
- Az ötödik nap találkozunk –mondta és ajkait az enyémre tapasztotta. Jó volt újra érezni hűvös ajkát az enyémen, és nem is akartam magam többet megfosztani tőle.
- Renesmee Carlie Cullen, azonnal ébredj fel –még szerencse, hogy ezt a hangot csak én hallottam. Zihálva váltam el ajkaitól.
- Öt nap múlva –suttogtam.
- Újra itt –még egy apró puszit nyomott sóvárgó számra és eltűnt. Hamar elaludtam, hogy utána újra felébredjek, ahol anya mérges tekintetével találtam szembe magam.