19. fejezet

/Nessie szemszöge/

Annyira tudni akartam, hogy hol lesznek, hogy segíteni tudjak neki. De most, hogy megígértem neki, hogy jó kislány leszek és otthon maradok, tartanom kell a szavamat. Miután elment, hogy elinduljanak, én lefeküdtem és a szobámra gondoltam. Mikor felébredtem még mindig sötét volt. Visszahajtottam a fejemet a párnámra, de nem tudtam elaludni, mert folyton csak Olira gondoltam. Patsy ugrott fel az ágyamra és befészkelte magát karjaim közé. Oldalra fordultam és selymes bundáját simogattam, miközben halkan szuszogott mellettem. Lassan álomba szenderültem.
-Jó reggelt, álomszuszék – lökdösött Emmett.
-Csak délig – fordultam be a fal felé és fejemre húztam a takarómat.
-Már dél van. És épp családi vadászatra készülünk. Szóval a kisasszony legyen szíves felkelni – rántotta le rólam a takarót.
-Ha ennyire muszáj –sóhajtottam és a szekrényemhez sétáltam.
-Csak nem megint álom randid volt? – poénkodott nagybátyám.
-Menj ki! – szóltam rá.

Mielőtt elmentünk volna, anya kedvéért ettem emberi ételt is. Emmel a szokásos játékunkkal kezdtünk. „ Ki tud elkapni előbb egy medvét.”
-Emmett vigyázz rá. Nessie kicsim, te pedig légy óvatos – aggodalmaskodott megint anya.
-Nyugi, Bella. Nem fog történni semmi – ölelte át Alice néni anya vállát.
-Háromra indulunk –mondtam.
-Rendben. Egy… Kettő –már épp kiáltottam volna a hármat, amikor meghallottam Jasper hangját.
-Mit látsz kedvesem? –kérdezte Alice –től.

/Alice szemszöge/

Bella mindig aggódik, pedig Nessie már egyáltalán nem kislány. Megnyugtatás képen megnéztem a közeli jövőt.
-Nyugi, Bella. Nem fog történni semmi – ölelt meg legjobb barátnőm.
-Háromra indulunk – hallottam meg unokahúgom csilingelő hangját.
-Rendben. Egy… Kettő – kezdte Emmett, de nem tudtam rájuk figyelni. Látomásom miatt.
„A várostól nem messze, hat vámpír három Volturi harcos ellen. Félix, Oli? Ezek szerint ő beállt a Volturihoz, de a szeme nem vörös. Ki lehet a harmadik személy? Őt még soha sem láttam. Mind a hat újszülött, a vezérük a sűrű erdőből figyeli az akciót, de az újak között egy ismerős arc. Mark.
-Mindenki kettővel küzd –adta ki az utasítást a lány. Demetri kettő vámpírral küzd, és a számomra ismeretlen harcos is. Oliver az előbb végzett az egyikkel, de most Mark hirtelen ráveti magát.
-Mért harcolsz? –kérdezte, hogy elterelje a figyelmét, de nem használt. Mark csak morgott rá. Kisétál a vezető a fák közül, Oli tekintete rávándorol, Mark kihasználja a helyzetet. A másik vámpír gyorsabb. Mögé kerül és egy gyors mozdulattal eltöri a nyakát, majd elégeti a darabokban lévő testét.
-Tűz –kiálltja a férfi, és Oliver körül tűzkarika jön létre. A férfi felemeli a kezét és szél támad. Egyre kisebb a kör. Nessie rohan ki a fák közül és beugrik Oli mellé. súlyos égési sérülések.
-Mondtam, hogy legyél jó kislány –pirított rá és az ölébe vonta.
-Muszáj volt tudnom, hogy jól vagy –e – sóhajtotta. A tű elérte őket, majd miután kialudt semmi sem volt ott.
-Ne! –kiáltotta a lány és arra a helyre futott, ahol az előbb még ketten álltak. –Oli! –zokogott könnyek nélkül.”
-Ne! –kiáltottam fel én is.
-Mit láttál? – kérdezte féltőn kedvesem.
-Alice, mikor és hol? –kérdezte Edward. Tudtam, hogy ő látni fogja.
-Négy nap múlva – 20 kilométerre, keletre innen. –folytattam gondolatban.
-Ott leszünk.
-Hol? –kérdezte kíváncsian Bella.
-Majd elmondom –biztosította róla bátyám. – Em menjetek, de csak óvatosan.
-Most már tényleg mondjátok el, miről van szó?
-Üljünk le –ajánlottam. – Elmondod? –néztem Ed felé. Ő csak bólintott.

18. fejezet

Dupla fejezetet kértetek és megérkezett az első fel. Mivel többen kértétek, hogy írjak Oliver szemszögéből, így írtam egy fejezetet. Van benne pár dolog, ami Nessie szemszögében nem volt benne. Remélem tetszeni fog. Ez az ajándék egyik fele. A másodiknak még nem álltam neki, de igyekszem. És hát minden Dóri nevű olvasónknak + Dórynak/aki most nem lehet itt/ Boldog Névnapot kívánok.

/Oliver szemszöge/

- Oliver! Hova mész? –kérdezte Rosetta, mintha az anyám lenne.
- Vadászni –fordultam vissza hozzá.
- De gyakorolnunk kell.
- Majd gyakorlunk, ha megjöttem. Most vadásznom kell.
- Akkor veled megyek –ajánlotta.
- Megleszek egyedül is –válaszoltam és ott hagytam. Miért kér mindent számon? Tudok magamra vigyázni, és különben is, minek gyakorolni, amikor elméletileg a legjobb harcos vagyok? Végre beértem az erdőbe és az ösztöneimre hagyatkoztam. Leterítettem két szarvast és egy őzt, amikor a szél idegen illatot hozott magával. Hátra arcot csináltam és támadóállásba helyezkedtem.
- Nem akarlak bántani- állt fel hirtelen és felemelte a kezét. Gyönyörű aranybarna szemei voltak, bár vörösek voltak. Talán sírt? Miért? Ki bánthatta meg ezt az angyalt? Báli ruhában volt, ezek szerint valamilyen ünnepségről jött, de nem hallottam róla, hogy valahol a közelben lenne ilyesmi. Felegyenesedtem a támadó állásból.
- Új vagy? Még soha nem láttalak erre –és tettem felé pár óvatos lépést.
- Ezt nehéz lenne elmagyarázni, de igen, ha úgy vesszük, új vagyok. A nevem Renesmee, de nyugodtan szólíts csak Nessie –nek.
- Igazán szép neved van. Engem Oliver –nek hívnak –mutatkoztam be én is. Odasétáltam mellé és leültem vele szemben az egyik fának dőlve.
- Te nem ülsz le? - kérdeztem és a velem szembe lévő fához mutattam.
- Azt hittem, nem vagy kíváncsi a társaságomra –pirult el, de leült.
- Mindig bővíteni kell az ismerősök körét és nekem sajnos nincs sok. A Volturik nehezen szereznek barátokat.
- Te a Volturi tagja vagy? –hangja csodálkozó volt.
- Igen és az egyik legjobb harcos azt hiszem.
- Csak hiszed?
- Igazából nem emlékszem semmire. Egy küldetésen voltam pár hete és törölték az emlékeimet.
- Sajnálom.
- Nem kell. Majd eszembe jut minden. És te? Hogy kerülsz ide ilyen csinosan?
- A nevemet már tudod –mosolygott rám és mintha fagyos szívem újra megdobbant volna. – Igazából még én sem tudom, hogy kerülök ide. Egyik pillanatban még otthon aludtam, másikban meg már itt voltam.
- Hogy érted azt, hogy aludtál? –ilyet még soha nem hallottam.
- Félvér vagyok. Édesanyám ember volt, amikor megszülettem.
- Ez érdekes. Még soha nem hallottam félvérekről. Aro biztos örülne a hírnek.
- Én úgy tudom, már ismer egy félvért. Szóval nem lenne újdonság.
- A szemeid nem vörösek. Nem ölsz embert?
- A családom vegetáriánus, ezért engem is így neveltek. De ahhoz képest, hogy Volturi vagy, neked sem.
- Nem szeretem az ember vért. Ki a családod?
- Oliver! –Rosettának is most kellett megjelennie.
- Most mennem kell –állt fel a lány.
- Ne menj –kérleltem. – Bemutatlak neki –ajánlottam, bár Ros nem hiszem, hogy odalenne érte.
- Sajnálom, nem maradhatok. Kérlek, ne beszélj rólam senkinek.
- Ígérd meg, hogy visszajössz.
- Ígérem –mondta, majd elment. Rosetta elé futottam.
- Jaj, már minden hol kerestelek. Nem tudtam elképzelni, hogy miért vadászol több órán keresztül.
- Kicsit messzebb mentem, már untam a szarvast –hazudtam.
- Értem, de legközelebb szóljál. Most pedig menjünk - és visszaindult a vár felé.

Egész napokat töltöttünk edzéssel. Mindig legyőztem őket, de szívesebben lettem volna máshol.
- Oliver, figyelj! –kiabált Rosie.
- Figyelek –mondtam és elismételtem azt, amit az előbb csinált. –Látod?
- Rossz volt. A lábadat túlságosan behajlítod, a kezed lóg. Így senkinek sem fogsz ártani.
- Vadásznom kell.
- Ezt hajtogatod, amióta megjöttünk. Elhiszem, hogy fárasztó, ezért kéne ember vért innod.
- Ezt verd ki a fejedből.
- Jó, akkor menjünk vadászni –egyedül akartam menni, és megígértem Nessie –nek, hogy nem árulom el senkinek.
- Majd holnap, úgy sem akarom végig nézni a tiéteket.
- Egyszer neked is ott kéne lenned.
- Ne erről beszéljünk. Na, mutasd azt a mozdulatot még egyszer.

- Még egy kicsit javíts a fogáson –utasított Demetri. – Csavard ki a kezét és fogd meg hátul –azt csináltam, amit mondott, de Félix ügyesebb volt. A lábát használta és most ő fogott le engem.
- Legközelebb figyelj minden testrészre. De amúgy nagyon jó volt.
- Fiúk, idő van –jelent meg Rosetta.
- Végre, azt hittem Heidi már soha nem ér ide. Oli te is jössz? –kérdezte Demetri.
- Kösz, ezt az étkezést inkább kihagyom.
- Meddig leszel távol? Csak, hogy tudjam, hogy nem kell aggódnom –kérdezte Rose, amikor a többiek bementek.
- Négy –öt óra, talán több, még nem tudom.
- Rendben, azért vigyázz magadra –mondta és búcsúzóul meg akart csókolni.
- Ígérem –egy apró puszit adtam az arcára, majd eltűntem.

Nem mentem messze vadászni, de muszáj volt megejtenem, mielőtt találkozom vele. Egyszer találkoztam vele - de olyan érzésem van mintha már több éve ismerném-, és sikerült magába bolondítania. Azt hittem, hogy szeretem Rosettát, de nem. Egyáltalán nem érdekelt, most sem, és a jövőben sem. Kicsit későn érkeztem meg a helyre ahol ezelőtt találkoztunk, féltem, hogy már elment.
- Nessie itt vagy?- kiabáltam. Már csak azt vettem észre, hogy valaki felém fut és a nyakamba ugrik, de túl nagy volt a lendülete és mindketten elestünk. Nevetésbe törtünk ki.
- Nekem is hiányoztál, sajnálom, hogy nem jöttem, de gondoltam nem örülnél, hogy ha társaságban jövök –néztem csokoládébarna szemeibe.
- Hát az tényleg nem lett volna a legjobb –adott igazat nekem.

Megint órákig ültünk és beszélgettünk, de már sokkal közelebb voltunk egymáshoz. Hogy pontosítsak már az ölemben ült, fejét vállamra hajtotta, és az egyik hajtincsével játszottam. Annyira jó volt a közelemben tudni, mintha ő hiányzott volna az itteni életemből. Jelentéktelen dolgokról kérdeztem, de nekem mind sokat jelentett. Megtudni mindent erről a csodálatos lányról.
- Te tudod, hogy hol lakom, de én nem tudom, hogy te hol. Elmondod? –kérdeztem, és ő habozott egy ideig.
- Angliában.
- Akkor, hogy kerülsz ide? Félre ne értsd, azok a legjobb napok, amikor velem vagy –mondtam és elpirult.
- Én sem nagyon tudom, talán egy új képesség.
- Több képességed van?
- Eddig csak egy volt. Ez nem tudom, hogy az-e.
- Nekem csak egy képességem van, de nem igazán veszem hasznát.
- Törölni tudsz érzéseket és másikat tudsz a helyére helyezni.
- Igen, de ezt honnan tudod?
- Tipp –mosolygott.
- És neked?
- Sajnálom, majd legközelebb válaszolok rá. Most már mennem kell –sóhajtotta szomorúan.
- Az ötödik nap találkozunk –mondtam és megcsókoltam. Olyan érzésem volt, mintha már csókoltam volna, és most nem akartam elengedni. Zihálva húzódott el ajkaimtól.
- Öt nap múlva –suttogta.
- Újra itt –még egy apró puszit nyomtam vörös szájára és elmentem.

A napokat nehezen viseltem el nélküle. Próbáltam az edzésekre koncentrálni, és már mindent úgy megtanultam, hogy Félixet is sikeresen legyőztem. Még csak három nap telt el. Vajon ő is ilyen nehezen viseli nélkülem, vagy jobban leköti magát addig? De még iskolába is jár, de az nem azt jelenti, hogy figyel is ott. Erre a gondolatra elmosolyodtam, hogy órákon rólam álmodozik.
- Min mosolyogsz? –kíváncsiskodott Rosetta.
- Csak egyszerűen jó kedvem van. Mit akar Aro?
- Majd meg tudjuk –mondta és tovább sétáltunk egyenesen a nagyterembe.
- Végre megérkeztetek kedvekéim.
- Mester –hajoltunk meg előtte. –Mit szeretnél?
- Egy küldetésre kellene mennetek. Angliába London környékén pár újszülött nem éppen jól viselkedik. Lehet, hogy vezetőjük is van. Oliver, Rosetta és Félix. Így mennétek. Sokkal biztonságosabb, mint egyedül.
- Mikor kell indulnunk?
- Pénteken, miután megjöttél a vadászatból Oli –nézett rám Aro. – Addig is még edzetek. Nem szeretném, ha valakinek is baja esne.
- Értettük.
- Távozhattok.

A maradék két napot kemény edzéssel töltöttük és engem mindig kifárasztottak. Fogalmam sem volt, hogyan fogom elmondani ez az egészet Nessie –nek. Ideges lesz, ha megmondom neki, és aggódni fog, amíg nem találkozunk. De én is az leszek. Talán meglátogathatom, miután végeztünk a küldetéssel.
- Oli – sóhajtotta, amikor meglátott a réten.
- Szia – mondtam, majd közelebb lépett hozzá, és birtokba vettem ajkait.
- Milyen heted volt? – kérdezte.
- Nélküled nagyon hosszú. De most szeretnék veled beszélni.
- Hallgatlak.
- Ugye azt már mondtam, hogy a Volturi –hoz, tartozom. És most feladatot kaptam. Nem leszek itt még jó ideig.
- Mikor jössz vissza? – kíváncsian, és gondolom, reménykedet benne, hogy azt mondom hamar
- Nem tudom.
- Hova mész? - kíváncsiskodott tovább.
- Ezt sajnos nem mondhatom el. Sajnálom - mondtam. Leültem egy fatövébe, majd az ölembe húztam.
- Tényleg nem mondod el, hogy hova mész? Annyira nehéz lesz kibírnom nélküled azt a sok időt. De ha tudnám, hogy hol vagy, megtalálnálak.
- Arról szó sem lehet. Nem szeretném, ha ott lennél. Még a végén valami bajod esik. Újszülöttekkel van dolgunk, nem tudnék úgy harcolni, ha te ott vagy.
- Éreztem, hogy ezt fogod mondani –sóhajtott egy nagyot.
- Sajnálom, nekem is nehéz lesz nélküled, még ez az öt nap is borzalmas volt. De féltelek.
- Legalább az országot és a várost mond meg. Kérlek, nem megyek oda. Csak tudni akarom –nézett rám, hatalmas kiskutya szemekkel.
- Ezért be kellene téged zárni –mondtam és ő csak mosolygott. – London közelében leszünk.
- Ezért nem akartad elmondani. De a családom segíthetne.
- Megoldjuk, csak maradj otthon. Ha jó kislány leszel, lesz számodra egy meglepetésem.
- Elmondod? –szeme újracsillogott.
- Nem. Meglepetés.
- Oli! Hol vagy?
- Oh. Ideje mennem. Akkor tudod, mit kell tenned.
- Otthon maradni és jó kislánynak lenni.
- Pontosan.
- De vigyázz magadra, nem élném túl, ha valami történne veled.
- Óvatos leszek –ígértem és szenvedélyesen megcsókoltam. Nem akartam elválni tőle, annyira jó volt a karjaimban tartani, hogy tudom, mellettem biztonságban van.
- Oliver! –kiabált Rose megint.
- Menj, már aggódnak érted –ajkaira erőltetett egy mosolyt.
- Próbálom gyorsan elintézni a dolgokat. Szeretlek.
- Én is –és pár könnycsepp gördült le az arcán. Letöröltem és még egyszer megcsókoltam.
- Most már megyek. Vigyázz magadra.
- Azt neked kell.
- De azért szeretném, ha te is vigyáznál.
- Ígérem. Szia.
- Szia –elköszöntem és Rosettához siettem.
- Azt hittem már soha nem jössz.
- Volt pár elintézni valóm.
- Félix már indulna –panaszkodott tovább.
- Akkor ne várakoztassuk –mondtam. Visszamentünk a várhoz. Ott elbúcsúztunk mindenkitől, és elindultunk Angliába.