2011. május 29., vasárnap

Epilógus

Ezt is megértük. A hosszú kimaradás(ok) után megérkezett az Epilógus, melyben végleg elérkeztünk a történet végéhez. Köszönjük, hogy olvastatok és azoknak még inkább, akik nem hagytak el bennünket a hosszú szünet(ek) után sem. Viszlát. Dóry és Bogíí

Epilógus


Én hoztam fel a költözést, most mégis nehezemre esett mindent itt hagyni. Phoebe halála az én hibám volt, és ennek az eredménye a költözés. A kezemben szorongatott csokrot barátnőm sírjára raktam. Hiányozni fog, mint egy legjobb barátnő, és mint egy kapocs az emberi felemhez.
-         Miért bujkálsz? – kérdeztem miközben egy másodpercre sem vettem le a tekintetem a sírról.
-         Nagyon jó vagy. Pedig még az illatomat sem tudtad megérezni. Direkt ügyeltem rá.
-         Egyszerűen csak tudom, hogyha a közelembe vagy. Eddig nélkülöznöm kellett, talán ez az oka – suttogtam, mert úgy is tudtam, hogy meghallja és a mellkasának dőltem.
-         Nem ismertem őt, de biztos nagyon közel kerültél hozzá. Sajnálom, hogy ennyi időt külön töltöttünk.
-         Fontos szerepet töltött be az életembe, de az a fejezet, amiben együtt szerepeltünk lezárult és most már csak az a lényeg, hogy te újra velem vagy.
-         És soha nem hagylak.
-         Soha.

Valóban. Életem egyik fejezete lezárult. Oli nélkül borzalmas időszak volt, de a barátaim enyhítették. Most, hogy ők hagytak magamra, de Oli visszatért már nincs miért aggódnom. Az örökkévalóságot fogom mellette boldog eltölteni, és csak ez számít. Az egész család csak ránk várt, hogy új életet kezdjünk valahol máshol. Nem voltam rá kíváncsi hogy hova is tartunk. Velük vagyok és velük is maradok örökre.

2011. április 5., kedd

22. fejezet


 És dobpergést. Megérkezett a következő fejezet. Elég gyorsan. Már tegnap megírtam, csak gondoltam túl sok lesz egyszerre a jóból, de ma már itt van. Hamarosan érkezik az epilógus.
puszíí Bogíí

Edward szemszöge

-         Alice mi történt odahaza? – kérdezte Carlisle, miután húgom letette a telefont.
-         Elég nagy a baj. Mark vámpír lett, de nem ez a legrosszabb, hanem hogy megölte Phoebe-t. Nessie-t nagyon megviselték a történtek, főleg, hogy ő intézte el, hogy senki se jöjjön rá.
-         Most mit csinál? – kérdeztem aggódva.
-         Bella azt mondta, hogy a szobájában van és alszik. Edward nem mehetsz most vissza. Emlékezz Nessie azt kérte, hogy mentsük meg Olit, el tudod képzelni, mennyire kibukna, ha ez mégsem történne meg? Biztosan ezt akarod?
-         Alice, már így is túlerőben vagyunk. Ha én elmegyek az nem oszt, nem szoroz.
-         Edward nem tudhatjuk, hogy hányan vannak még az erdőben. Nem kockáztathatunk, itt kell maradnod. Már csak fél óra.
-         Akkor induljunk – mondtam, de normál emberi tempóban kezdtük megközelíteni a terepet. A harc pontosan akkor kezdődött, amikor mi odaértünk. Egyszerre léptünk ki a fák takarásából, s mintha egy pillanatra a Volturi megdermedt volna.
-         Segíteni jöttünk – mondta diplomatikusan Carlisle. És már indultunk is. Én Oli felé vettem az irányt, aki éppen Markkal harcolt, de már későn értem oda. Megölte őt.
-         Edward – biccentett.
-         Emlékszel? – csodálkoztam.
-         Kicsit időbe telt, de már igen. Vannak még?
-         Egyről tudunk, de ő veszélyes. Jobb lesz, ha megyünk – mondtam.
-         Tűz! – lépett ki az erdőből az ismeretlen alak, s Oliver körül már meg is jelent a tűzgyűrű, majd szűkülni kezdett. Tekintetemet végig futtattam a területen, hogy Nessie valóban nem tartózkodik a közelben és a „tüzes” fickónak rontottam. Még szerencsére megvan a csalás lehetősége.
-         Edwrad! – hallottam meg a többiek hangját és megtorpantam. – Nessie. –nem kellett többet mondaniuk azonnal a tűz felé fordultam és pont láttam még, ahogy a kislányom beleugrik a tűzkörbe. Az ismeretlen vámpír nem habozott tovább és a kört teljesen beszűkítette, majd a széllel felerősítette, hogy még hatásosabb legyen. És mire kialudt, semmi nem maradt belőlük.
-         Oli! Úgy sajnálom. Drága, drága Oli. Szeretlek. Miért? Miért kellett itt hagynod? – borult le zokogva a tűzkör helyére a Volturi lány. Remegve állt talpra, s dühtől izzó tekintettel a pasasnak rontott. A helyzet reménytelennek bizonyult, legalábbis a lánynak egyedül semmi esélye sem lett volna. Átéreztem a fájdalmát. Abban a pillanatban veszítettem el létezésem egyik fő értelmét, az egetlen lányomat, akit pótolni lehetetlen. A családdal együttes erővel támadtuk meg mi is a vámpír, és sikeresen tértünk ki a támadásai elől, majd végeztünk vele.
-         Köszönjük a segítségeteket, és nagyon sajnáljuk a lányodat. Ez a mi hibánk. Ha nem akartuk volna annyira Olivert, akkor ez nem történik meg. Ez a csata mindkettőnk részén nagy veszteség volt. Remélem, jobb körülmények között találkozunk legközelebb. Viszlát.
-         Viszlát – és mi is elindultunk haza.

Három óra alatt haza értünk, de a kedvünk teljesen leapadt. Imádtam Nessie-t, de Bella mégis az édesanyja volt. Jobban ragaszkodtak egymáshoz. Nem tudom, hogyan fogom neki ezt a szörnyű hírt elmondani.
-         Végre megérkeztetek –csapódott ki az ajtó. - Mi ez a szomorú arc? Mi történt?
-         Kedvesen jobb lesz, ha leülsz – karoltam belé és kanapéhoz vezettem.
-         Edward, Alice, Rose, Em, Jazz, Carlisle! Mi történt?
-         Sajnáljuk, de Nessie és Oli…
-         Mi van velünk? – kérdezte egy lágy, dallamos hang a lépcsőről.
-         Nessie? – fordultam hátra felé, hogy megbizonyosodjak, hogy nem csal a hallásom. – Ti mégis, hogyan.. – be sem fejeztem a mondatot, de már az összes vámpír őket ölelte magához megkönnyebbülten, hogy senkit sem veszítettünk el.
-         És most akkor meséljetek?
Hát az úgy volt, hogy a Markos eset után haza jöttem és lefeküdtem aludni. Elaludtam, és egy tisztáson ébredtem fel.

Nessie szemszöge

Ajjaj! Apa mérges lesz, ha ezt megtudja. – futott át az agyamon. De nem baj. Nem érdekel. Így talán még megmenthetem Oli –t. Itt álltam azon a tisztáson, ahol két óra múlva csatázni fognak. Valami megmozdult a bokorban. Támadóállásba helyezkedtem, de mihelyst megéreztem Oli illatát, lazítottam.
-         Nessie?
-         Oli! – mondtam ki megkönnyebbülve a nevét.
-         Mit keresel te itt? Azt mondtad, jó leszel, és otthon maradsz. És egyébként is, honnan tudtad, hogy itt leszek?
-         Nem tudtam. Én csak lefeküdtem aludni, és valahogy ide kerültem. De te mit csinálsz itt? Még nem kéne itt lenned. A csata
-         Csak később kezdődik. Felderíteni jöttem a terepet.
-         Ohh.
-         Ness, szeretném, ha hazamennél.
-         Gyere haza, velem! Csak 20 kilométer! Szeretnék megpróbálni valamit.
-         Hát jó.
Futottunk. Együtt. Mikor a ház elé értünk, én megálltam és gyorsan visszatértem az igazi testembe. Majd mikor felébredtem, lerohantam a lépcsőn Oli –hoz. Persze, anya és Esme is észrevették.
-         Oliver? – nézett rá kétkedőn anya.
-         Ő az. – viharoztam el mellette.
-         De… - akarta folytatni.
-         Várj, anyu van egy tervem. – mondtam mielőtt ellenkezett volna. – Oli! Gyere! - Felvezettem a szobámba. – Bízol bennem?
-         Bízom benned! – nézett a szemembe.
-         Akkor gyere mellém és csukd be a szemed. Gondolj a nappalira.
Leültünk majd átölelt, és „elaludtunk”.
-         Nessie! Mi történt? Az előbb még a szobádban voltunk most meg a nappaliban? Ez meg hogy?
-         Sikerült! Anya! Sikerült!
-         Látom. De most gyorsan menjetek vissza a rétre. Már csak másfél óra. – mondta gondterhelten.
-         Ezt nem egészen értem – vallotta be Oli. - Nyugi. Mindent el fogok mondani. De most gondold vissza magadat a szobámba.
-         Ezt meg hogy…? – kérdezte Oli.
-         Ez az egyik képességem, amivel ugyebár téged is látogattalak.
-         Értem. És akkor most mi a terved.
-         Visszamegyünk a rétre, az „álomalakunkban” és te visszamész a Volturi –hoz. Mindjárt támadni fognak, már csak egy óra és tizenöt perc. Majd lesz egy pont, amikor megtámad valaki téged. Úgy fogjuk csinálni, ahogy Alice látomásában volt. Tűz lesz körülötted egy gyűrűben, ami egyre szűkül és én odafutok majd hozzád és azt kell majd mondanod, hogy:„- Mondtam, hogy legyél jó kislány”. Én erre azt fogom mondani, hogy:„- Muszáj volt tudnom, hogy jól vagy –e”. És mielőtt a tűz elérne minket, újra visszajövünk. Oké?
-         Oké – Oli beleegyezett. Már csak anyunak és Esme –nek kellett.
-         Vigyázz magadra! – mondta Esme.
-         Vigyázni fogok. Anya?
-         Biztos vagy ebben, kislányom? Működni fog?
-         Igen anya.
-         Akkor nyomás. Már csak egy óra. – mosolygott anya.
Megöleltem, majd leültünk a nappaliban és ismét „elaludtunk”.

2011. április 4., hétfő

21.2 fejezet


Megérkezett.majdnem egy éves kihagyás után a folytatás. Szerdán max csütörtökön jön a következő
rész, ami az utolsó lesz. Jó olvasást.
puszíí: Bogíí és Dóry

-         Jaj, Nessie! Igen, csókolóztunk, de semmi több. És, szóval nem tudom, hogy most mi van. Érted?
-         Igen. Azt hiszem értem.
-         Tényleg? –derült fel barátnőm arca.
-         Igen. Na, akkor mozi ma?
-         Persze! Melyik vetítésre megyünk?
-         Mit szólsz a fél nyolcashoz? Háromnegyed hétkor előttetek leszek.
-         Oké. Nekem jó. Szólsz Mark -nak? Vagy szóljak én?
-         Ha akarod, majd én szólok neki. – suttogtam vissza mivel időközben elkezdődött az óra.
-         Köszi – mosolygott rám hálásan.
Legalább neki segíthettem. Bezzeg apuéknak nem. Nem engednének tekintve, hogy sebezhető vagyok. A fene enné meg, hogy félig ember vagyok! Az órák kivételesen gyorsan teltek. Na, jó. Nem mindegyik. Mark –ot az ebédlőben értem utol.
-         Hey! – köszöntem neki.
-         Szia. Na, akkor megyünk moziba? – kérdezett.
-         Aha, a fél nyolcas vetítésre. Jó az úgy?
-         Persze. – mondta, majd kicsit zavarba jött. Valamit még mondani vagy kérdezni akart.
-         Bökd már ki, hogy mit akarsz! Látom rajtad, hogy még akarsz valamit kérdezni.
-         Vihetném én Phoebe -t?
-         Oda, vagy vissza?
-         Oda. Visszafelé mehetnénk egy kocsival? El kell vinnem a szervizbe a kocsit. Nem gond?
-         Nem, dehogy.
-         Mikor menjek Phoebe –ért? – kérdezte mikor már látta, hogy menni készülök.
-         Háromnegyed hétkor legyél előttük.
-         Rendben. És Ness!
-         Tessék! – fordultam vissza, mert már elindultam.
-         Köszönöm. – mondta hálával teli hangon.
-         Semmiség. Akkor a moziban találkozunk. Szia!
A köszönését már nem hallottam. Siettem. Nem akartam hallani. Mindenkinek tudok segíteni, csak annak nem akit a legjobban szeretek a családomon kívül. Olinak. Bárcsak tudnék neki segíteni! Éreztem, hogy a könnyek utat törnek maguknak. Nem hagyhattam. Gyorsan berohantam a mosdóba. Tíz perc alatt rendbe szedtem magam. Még jó hogy Alice egy adag sminket betesz a táskámba. Ismételten meg kell neki köszönnöm. Végül kimentem a mosdóból. És elindultam az utolsó három órámra. Mintha vánszorgott volna ismét az idő. Csak Olin járt az eszem. Nem tudtam semmire és senkire se figyelni. Bárcsak vége lenne már ennek! Kicsengettek. Mentem a következő, egyben utolsó órámra.
Órák után nem vártam meg Phoebe –t. Elstartoltam haza. Otthon kikészítettem a ruhámat, majd lefeküdtem az ágyamra és kiadósan kibőgtem magam. Négykor kopogtak az ajtómon.
-         Tessék! – szóltam ki
-         Szia. Zavarok? – jött be Esme.
-         Nem. Gyere csak beljebb.
-         Hoztam egy kis emberi ételt. Nem vagy éhes?
-         Csak egy kicsit. Hú! Palacsinta! Köszönöm Esme.
-         Ugyan már! Semmiség. Szívesen csinálom. – mosolygott.
-         Még egyszer köszönöm.
-         Jó étvágyat! Szia.
-         Szia – mondtam, de már ki is ment.
A palacsinta isteni. Pont annyira volt átsülve, amennyire szeretem. Később bekapcsoltam az egyik kedvenc CD –met. Történetes Oli CD-jét. És csak hallgattam a gyönyörű számot, amit nekem énekelt.
Hatkor elkezdtem készülődni. A zene még mindig szólt. És valahogy közelebb éreztem magam Oli -hoz. És egyszer csak hirtelen, mint a rajzfilmekben, mintha megjelent volna az égő a fejem felett. Ez az! Tudom, mit fogok csinálni. Mosolyogtam. Igen, végre valami, amivel segíthetek Olinak.
Negyed nyolckor már a mozinál voltam, de Mark –ot és Phoebe –t sehol nem láttam. Csörgött a mobilom.
-         Szia. Merre vagytok?
-         Hogy mi? Ki? Én itthon várlak, hogy mikor jössz értem. De úgy látszik elfelejtetted.
-         Mark nem ment érted?
-         Nem úgy volt, hogy te jössz?
-         Mark megkért, hogy hadd hozhasson ő téged. Ezt nem értem. Nem ment érted?
-         Nem. Ness, akkor megyünk, vagy nem?
-         Nem. Mennem kell.
-         Oké..
-         Várj csak! Nincs kedved nálunk aludni két-három nap múlva?
-         Öhm, rendben. Jól vagy, Nessie?
-         Én? Persze. Akkor suliban beszélünk. Szia. – nem vártam meg míg válaszol.
A nyavalya! Nem lehet. Nem lehet! De mikor és hogyan? Fel kell hívnom Alice –t, amint hazaértem. Száguldottam haza. Esme és anyu furcsán néztek, amikor egy alig egy órával később hazaértem. Végülis melyik film tart ilyen rövid ideig?
-         Nessie! Mi történt?
-         Mindjárt anyu! Fel kell hívnom Alice nénit!
Tárcsáztam majd kihangosítottam a telefont.
-         Alice! Gond van! – tértem rögtön a tárgyra.
-         Láttam valamit. Mark nem ment el Phoebe –ért? Meg moziba sem?
-         Igen.
-         Próbáltad már hívni?
-         Még nem, de
-         De mi? Nyomás a másik telefonért! – adta ki a parancsot nagynéném.
Futottam. Gyorsan tárcsáztam Mark számát. Tizenkilencszer csöngött ki.
-         Baj van, Alice!
-         Mi a baj, kedves? – hallottam meg a vonal túlsó végéről Jazz hangját.
-         Alice! – mondtam reménykedve.
-         Nessie? Mark –ot elkapta egy vámpír.
-         Már nem.. – nem tudtam befejezni a mondatot.
-         Nem. Egyet tehetünk. Próbáld meg megtalálni.
-         Egy pillanat. – mondtam már csukott szemmel.
Semmi. Sehol semmi. Csak egy nagy fekete lyuk. Se szag, se szín, se hangok. Ez borzalmas.
-         Nem tudom, hol van. – mondtam újra a valóságban.
-         Mit láttál?
-         Semmit. Semmit nem éreztem. Nem tudom, hol lehet. – már majdnem sírtam. A fenébe! Nem akartam sírni. Nem akartam, hogy Mark vámpír legyen.
-         Nyugi, Ness! Figyelj! Ha bármi van, hívj! De jelen pillanatban most nem tudok semmit sem mondani. És te sem tudsz semmit se tenni!
-         Oké. Ha bármit látsz, vagy ha bármit megtudsz Oli –ról…
-         Hívlak. Vigyázzatok magatokra.
-         Ti is. – mondtuk hárman egyszerre.
xXx.

Három nap telt el. Tegnap Phoebe Nálunk aludt. És ma is itt fog. Rossz érzésem van vele kapcsolatban. Ma fognak csatázni apuék. Oli. Drága Oli. Vigyázz magadra!
-         Ness! Hazaugrok a naplómért. Már régen írtam bele.
-         Okés. Menjek veled?
-         Nem kell. Majd jövök. Sziasztok.
Két órája ment el. Hol a francba lehet ez a lány? Phobs legalább te ne tűnj el.
-         Reneesme! Alice van a vonalban. – szólt anya. A telefon a kezében volt.
-         Szia, Alice! Valami gond van?
-         Hol van Phoebe?
-         Elment haza a naplójáért.
-         Ne.. – Alice hangja kétségbeesett volt.
-         Alice! Mi van?
-         Láttam, ahogy Mark, a vámpír megöli őt a szobájában.
-         Ez nem lehet. – mondtam és a telefon kiesett a kezemből.
Futottam. Már megint. Futottam, hátha még időben odaérek. Bárcsak odaérnék. Beugrottam barátnőm ablakán, és amit ott láttam az elborzasztott. Mark már elmenekült. Nem volt a rendesebb vámpír fajtából. Phoebe a földön feküdt kivérezve. Nem lehet! Hiszen szerette. Miért? Nem hagyhattam, hogy valaki rájöjjön a vámpír-titokra. Valahogy balesetnek kell álcáznom Mark gyilkosságát. Ez már nem az a Mark volt, akit én ismertem. Egy gyilkos volt csak, aki megölte a legjobb barátnőmet. Még átváltoztatni sem tudtam volna. Megvolt a megoldás.
-         Kérlek, Phoebe! Bocsáss meg nekem ezért! – suttogtam neki majd eltörtem, a lábát.
Utáltam, hogy ezt kellett tennem. Mark Cooper! Ezért még megfizetsz! Egy üveget törtem el, miután kiugrottam az ablakon. Senki nem vett észre. A könnyeim megállíthatatlanok voltak, de nem érdekelt. Visszaugrottam. Phoebe ott hevert, élettelenül. Az én hibám. Illetve az enyém is. Nem kellett volna egyedül elengednem.
-         Sajnálom. Drága Phoebe! Te voltál a legjobb barátnőm és te szenvedted meg ezt a legjobban. Remélem, egyszer majd megbocsátasz! – mondtam neki ismét.
Majd egy határozott mozdulattal kilöktem az ablakon. Puff. A barátnőm leesett. Pont a törött üvegbe. Szép kis látszathalál. Kinéztem az ablakon, majd mikor még senkit nem láttam kiugrottam. Sikítottam. Majd engedtem a könnyeimnek, hadd folyjanak. Phoebe anyja kijött, majd odarohant a lányához.
-         Drágám! Phoebe! Ne tedd ezt velem. Nessie! Mi történt?
-         Én… én… nem tudom. Én csak most értem ide és… és – nem tudtam és nem is akartam folytatni. Gratulálok Reneesme! Szép színjáték! – hallottam meg egy hangocskát a fejemben.
Valóban az volt. Színjáték. Mrs. Leaves hívta a mentőket és a rendőröket. Felvették a vallomásunkat, majd elvitték Phoebe –t a hullaházba. Hazamentem. Anyu és Esme már tudtak róla. Nem voltam rá büszke. Gyűlöltem magam azért, amiért nem is nekem kellett volna. De nem tehettem mást.
-         Bátran cselekedtél, kicsim! – próbált vigasztalni anya.
-         Anya, baj lenne, hogyha ennek vége, elköltöznénk?
-         Nem. De azért majd még megbeszéljük a többekkel is.
-         Rendben. Köszönöm. én most felmegyek, ha nem gond.
-         Menj csak! – mondta Esme.
Most már csak Oli –t menthetem meg. De ha őt sem sikerül én nem is tudom, mit csinálnék. Fél kettő volt. Még két és fél óra volt a harcig, legalábbis Alice szerint. Elaludtam, és egy tisztáson ébredtem fel. Ajjaj! Apa mérges lesz, ha ezt megtudja. – futott át az agyamon.

2010. május 4., kedd

21. fejezet 1. rész

Köszönjük a 30 rendszeres olvasót.

/Nessie szemszöge/


Kénytelen voltam iskolába menni, pedig maradni akartam a többiekkel tervezgeti. De nem, nekem muszáj iskolába járnom. Idegesen toporogtam a bejárat előtt és barátnőmet vártam.

-
Szia, Ness! – lépett elém valaki. Szememet megforgatva felpillantottam.
-
Szia, Mark! – köszöntem bájosan. Nem hiszem el, hogy apának az a zseniális ötlete támadt, hogy engem itthon hagynak, hogy vigyázzak rá. – Phoebe-t nem láttad?
-
Nem.
-
Kár, de azért neked is elmondom. Elmehetnénk együtt moziba. Mármint mi hárman, aztán beülhetnénk pizzázni. Gondolom, még nem is ismered annyira a várost.
-
Szerintem remek ötlet.
-
Jó, akkor majd mondom mit beszéltünk meg Phoebe-vel. Szia – intettem neki, majd elmentem.
-
Apa te sem gondolod komolyan ezt –csattantam fel.
-
De igen is komolyan gondolom. Markból nem lehet vámpír és ezt neked kell megakadályoznod.
-
Azt akarod mondani, hogy maradjak itthon és vigyázzak egy emberre, mikor az, akit szeretek veszélyben van? Te sem csinálnád meg. Anya után mennél, vagy bármelyikünk után, ha baj lenne.
-
Ez igaz, de te félig ember vagy, bajod is eshet akár.
-
De én ott akarok lenni – makacskodtam.
-
Tudunk vigyázni magunkra és hidd el Olira is fogunk, de most gondolj a barátaidra. Nekik is szükségük van rád.
-
Itthon hagysz egyedül, de nem engeded, hogy veletek tartsak, ez azért sokkal veszélyesebb.
-
Ezért marad veled itthon édesanyád.
-
De Edward – próbált megszólalni anya. Tudtam, hogy nem akarja apát elengedni, de abban is biztos voltam, hogy jobban félt engem, mert csak félig vagyok vámpír.
-
Esme is itt marad – mondta nagypapa.
-
Köszönöm, hogy ennyire óvtok, de boldogulok egyedül is.
-
Kicsim, ne legyél morcos – anya mellém lépett és magához vont.
-
De én is vagyok olyan jó, mint ti – a hangom már akadozott a sírástól.
-
Ez nem kétséges, de sebezhetőbb is vagy. Együtt vigyázunk a barátaidra és szórakozunk is. Rendben? – tudtam, hogy nem tudok ellenük hatni, így hát beleegyeztem.
-
Jó rendben – sóhajtottam.
-
Nessie – kiabálta nevemet egy ismerős hang. Megálltam és hátra fordultam.
-
Végre meghallottál. Már majdnem kiköptem a tüdőmet.
-
Sajnálom, elgondolkodtam.
-
És min? – kérdezte aggódva.
-
Csak a család nagy része elutazik és hárman maradunk itthon, pedig én is menni akartam.
-
Hát nekünk az csak jó, hogy nem mész. Találkoztam Markkal ő mondta, hogy moziba akarsz menni.
-
Igen, már régen voltam.
-
Szerintem remek ötlet.
-
Valóban és végre jobban megismerheted Markot.
-
Mire célzol?
-
Kíváncsi vagyok, hogy mi történt azon az estén, amikor először mentünk moziba, de még arról sem számoltál be. Tehát arra gondoltam, hogy újra besegítek – mosolyogtam mindent tudóan.
-
Nincs mit elmondanom. Beszélgettünk, nevettünk.
-
És? Függőben hagytad a mondatot. Mi volt még? – a válasz helyett elpirult.
-
Csókolóztatok? – lepődtem meg, de nem folytattam hangosan, mert már beértünk az osztályba.

2010. április 25., vasárnap

Díjak

Kicsit lemaradtunk egy díjjal és ma is kaptunk egyet.


1. Meg kell köszönnöm a díjat!
2. A logót ki kell tennem a blogomba!
3. Be kell linkelnem azt, akitől kaptam!
4. Írni kell magamról min. 5 dolgot!
5. Tovább kell adnom a díjat min. másik 5 blognak!
6. Be kell linkelnem őket.
7. Megjegyzést kell hagynom náluk, hogy tudjanak a díjazásról.

1. Köszönjük a díjat MN -nek.

Dóry: majd ha lesz ír.
Én: 1 Team Edward
2 Mehetek Eclipse premierre
3 Utálok egyedül lenni.
4 Ezen a történeten kivűl, van még kettő sajátom, és hamarosan elkezdem a harmadikat
5 Szeretem az animéket
Benina: Szavakat a díjak helyett "kampánya" miatt nem küldöm tovább senkinek, de szerintem, mert rengeteg Twilight-os blogot olvasok mindenki megérdemelné.








Köszönöm szépen a díjat NUSINAK

Ez egy blogger díj. A szabályok a következők:
1.) Ha valaki adja, én elfogadom ellenvetés nélkül.
2.) A logót kirakom a blogomba.
3.) A szabályzatot kirakom a blogomba.
4.) Megnevezek hat másik blogot, akiknek átadom a címet.
5.) Kitöltöm a tesztet és kirakom a blogomba.
6.) Megnevezem,hogy kitől és mikor kaptam, és nagy, színes betűkkel kirakom a blogomba.
7.) Betartom a szabályokat.

Teszt:
Rám vonatkozó része:


Név: Boglárka
Becenév:Bogíí,Boo
Lakhely: Magyarország,Belezna
Születési hely: Magyarország, Nagykanizsa
Magasság:kb 169cm
Foglalkozás:Tanuló
Testvérek: van 2 bátyám
Anyanyelv: magyar
Beszélt nyelvek: német
Gyűjtemény: könyvek,filmek. plüss állatok
Cipőméret:38-39
Iskola: Dr. Mező Ferenc Gimnázium És Közgazdasági Szakközépiskola
Kedvencek: Robert Pattinson, Twilight Saga, The Vampire diaries
Hobbi:olvasás,blogolás,zene
Zsebpénz:mikor hogy
Kívánság az:hogy felvegyenek egy egyetemre
Álom: vagy olyat álmodok,amire nem emlékszem,vagy ha emlékszem általában zavaros :S
Szerencseszám: 9
Szeretnék találkozni: az olvasóimmal, és kedvenc színészeimmel
Háziállatok: sajnos nincs:(

Dóry részéről:
Név: Dóra
Becenév: Dóry
Lakhely: Magyarország, Zala megye, Belezna
Születési hely: Nagykanizsa
Magasság: 168 cm
Foglalkozás: tanuló
Testvérek: 1 öccs
Anyanyelv: Magyar
Beszélt nyelvek: német
Gyűjtemény: könyvek, filmek, plüssállatok
Cipőméret: 39-40
Iskola: Általános Iskola Miklósfa (MÉG!!!)
Kedvencek: Jackson Rathbone, Robert Pattinson, Twilight saga meg még sok minden
Hobbi: olvasás, blogolás, zene, biciklizés
Zsebpénz: mikor hogy
Kívánság: vegyenek fel a Mező Ferenc Gimnáziumba, onnan pedig egyetemre.
Álom: két verzió van: a) nem emlékszem rájuk
b) olyan hülyeség, hogy a hasunkat fogva nevetünk rajta.
Szerencseszám: 7
Szeretnék találkozni: a kedvenc színészeimmel, énekeseimmel és egyszer az egyik távoli barátommal is.
Háziállat: 1kutya, 1 macska
És nagyon szépen köszönjük Nusinak-nak akitől 2010.03.21-én kaptam a díjat.

2010. április 11., vasárnap

20. fejezet

Hát nagyon sajnáljuk, hogy mostanáig nem volt friss, de sajnos nem volt ihletünk. A fejezet elejét Dórynak köszönhetitek, és itt megjegyzem, hogy én azért nem írtam sokat, mert nem tudom, hogy Dórynak mi jutott eszébe, hogy mi lesz Edward terve. Jövő héten kiderül. Jó olvasást. Remélem tetszeni fog és még nem hagytatok el minket ennyi kimaradás után. Puszíí Bogíí

/Edward szemszöge/
 

-Oké. Gondolom kitaláltátok, hogy Alice –nek látomása volt – kezdtem halkan. Mindenki bólintott. – a látomásban az volt, hogy Felix, Oliver és egy másik Volturi –s tag harcolt hat másik - gondolom újszülött - ellen. Mark is ott volt.
-Hogy mi? – nézett rám lányom.
-Igen. Mark –ból vámpír lesz.
-Ezt nem hagyhatom. Hisz akkor mi lesz Phoebe –vel?
-Várj egy kicsit. Még nincs vége a látomásnak. Mark és Oliver egymás ellen harcoltak. Majd hirtelen egy másik vámpír ráugrott Oliver –re. Egy férfi azt kiáltotta: „Tűz!” Oli –t ekkor egy tűzkarika vette körül. Majd felemelte a kezét és szél támadt. A kör egyre kisebb lett. Majd te – itt kislányomra mutattam – kirohantál a fák közül és Oliver ölébe vetetted magad. Oli azt mondta, hogy: „Mondtam, hogy legyél jó kislány.” És te erre azt válaszoltad, hogy: „ Muszáj volt tudnom, hogy jól vagy –e.” Majd a tűz elért titeket. És a lány odafutott és könnyek nélkül siratta Oliver –t. – fejeztem be a mondandómat.
Senki ne szólt. Mindenki a padlót vagy a szőnyeg mintázatát bámulta.Még mindig nem szólt senki. Mintha egy hullaházban lennénk. Csak Reneesme vad és gyors szívdobogását hallom. Egy légy épp az ablakon át akar bejutni a nappaliba. Senki nem mozdult. Mintha valóban csak márványból lennénk faragva. Ha nem hallanám a gondolataimat, azt hinném, valóban megkövültem. Egy Ford Focus húzott el az úton. Csönd van. Senki sem gondol semmire. Bár kedvesemet ne tudom. Az ő gondolatai örök rejtélyek a számomra. És végül mégis csak gondol valaki valamire. Az én kicsi lányom. Illetve nagylányom. Ezt a gondolatot kaptam el:
-„Meg kell mentenem Oli –t! Ő nem halhat meg!”
-Nessie! Nem fogsz odamenni. Megtiltom, hogy odamenj! – törtem meg a csendet. Most én kerültem a középpontba. De ezt már megszoktam.
-De apa! Ő az én „nagy Ő –m”. Ő olyan nekem, mint neked anya. Érted? Nem hagyhatom, hogy meghaljon.
- Tudom, és már azt is tudom, hogy hogyan fogjuk ezt megoldani – mondtam sejtelmesen. Már kezdett körvonalazódni bennem egy terv. Láttam, hogy húgom szeme a távolba mered, és már én is láttam, amit ő.
- Mit látsz, drágám? – kérdezte Jazz.
- Ed tervét.
- És mi az? – kérdezte egyszerre Bella és Nessie.
- Na, jó. Szóval a tervem az, hogy…

/Oliver szemszöge/

A repülőút emberi szemmel nézve hosszú volt. De a vámpír szemével elég rövid. Egy szállodában szálltunk meg.
-Kivételesen kérjünk külön szobát. Rendben, Oli?
-Persze.
Három szobát vettünk ki. Ha vámpír vagy, elég sok pénzed lesz. Így eléggé feltuningolt szobákat vettünk ki. Tágas volt. Hatalmas ágy, óriási fürdőszoba fürdőkáddal és zuhanykabinnal. Nincs szükségem arra, hogy fürödjek, de most valahogy nem tudtam megállni. Volt ott hifi, meg minden. Egy csomó CD –vel. Még a saját CD –met is megtaláltam. Azon volt rajta a szerelmes dalom a Long Time Coming. Betettem a hifibe és a habokban elmerülve hallgattam a saját hangomat. Szinte ugyanolyan volt a hangom, mint emberként. Mikor véget ért a szám, újraindítottam az egész CD –t. És elsőnek csendült fel The Distance című szám. Egészen reggelig feküdtem a kádban és hallgattam a CD-met, miközben próbáltam visszaemlékezni. A zenék szinte irányították elmémet, visszaidézték a párizsi életemet.
Támadó állásba helyezkedtem, amikor megláttam a felém közeledő alakokat. Ám az apró kis szívdobogás belopta magát a fülembe. Mint egy lágy dallam, úgy szólt. Megfeszített izmaim elernyedtek és pár lépést tettem az idegenek felé.

- Bella, menj hátrébb Nessie-vel – mondta az egyik vámpír és a szólított elé állt. A nő karjában egy kislányt tartott, aki egy pillanatra sem vette le rólam csokoládébarna szemeit. A nő karjai óvón ölelték őt, de mit sem törődött vele. Felemelte apró kezecskéjét és a vámpír arcához érintette.
- Edward –szólalt meg Bella –mert így nevezte az előbb. – Először próbáljunk beszélni vele.
- Jó, de ti maradjatok itt – mondta Edward, majd óvatosan elindult felém. A kislány nem törődött az utasítással, kiugrott a nő karjai közül és felém szaladt, majd a nyakamba ugrott.
- Kicsim – csúszott egy oktávval feljebb Bella hangja. Tehát ők a szülei. Mindketten mellénk siettek és feszülten figyelték, hogy mit teszek. A kislány –pont, mint az előbb – felemelte kezét és az arcomhoz érintette. Egy képet mutatott, ahol egy szobában ülünk, kezemben egy gitár, ő pedig énekel.
- Nessie, gyere ide apához – mondta a férfi.
-Nem fog bántani – mondta ellenkezve a férfivel, majd újra felém fordult.
-Nem fogom bántani – ismételtem. Hogyan is bánthatnék egy ilyen csodálatos tüneményt. Mindketten fellélegeztek a megkönnyebbüléstől.
-Az én nevem Edward Cullen. Ő a feleségem Bella, akit a kezedben tartasz pedig a kislányunk, Reneesmé.

Tehát az egész hazugság volt. Soha nem voltam Volturi és nem a Cullenek törölték az emlékezetemet. Az érzéseim nem csaptak be. Akkor is szerettem már őt, és most is –még akkor is, ha nem ismertem meg. Minden eszembe jutott. Amikor megismertem őt, a délutáni játékok, amikor Forks-ba utaztam húsvétkor. Azután találkoztam Jacobbal és verekedtünk össze.
- Oliver! – szólított Rosetta. Nem szabad megtudnia, hogy mindenre emlékszem, majd miután végeztünk elhagyom őket.
-Azonnal megyek – kiabáltam ki, majd gyorsan kiszálltam, megtörölköztem és felöltöztem. – Mi az? –kérdeztem, mikor kiléptem a fürdőajtón.
- Indulunk – mondta nemes egyszerűséggel.
- Miattam mehetünk - rántottam meg a vállamat, majd elindultunk lefelé.

2010. február 12., péntek

19. fejezet

/Nessie szemszöge/

Annyira tudni akartam, hogy hol lesznek, hogy segíteni tudjak neki. De most, hogy megígértem neki, hogy jó kislány leszek és otthon maradok, tartanom kell a szavamat. Miután elment, hogy elinduljanak, én lefeküdtem és a szobámra gondoltam. Mikor felébredtem még mindig sötét volt. Visszahajtottam a fejemet a párnámra, de nem tudtam elaludni, mert folyton csak Olira gondoltam. Patsy ugrott fel az ágyamra és befészkelte magát karjaim közé. Oldalra fordultam és selymes bundáját simogattam, miközben halkan szuszogott mellettem. Lassan álomba szenderültem.
-Jó reggelt, álomszuszék – lökdösött Emmett.
-Csak délig – fordultam be a fal felé és fejemre húztam a takarómat.
-Már dél van. És épp családi vadászatra készülünk. Szóval a kisasszony legyen szíves felkelni – rántotta le rólam a takarót.
-Ha ennyire muszáj –sóhajtottam és a szekrényemhez sétáltam.
-Csak nem megint álom randid volt? – poénkodott nagybátyám.
-Menj ki! – szóltam rá.

Mielőtt elmentünk volna, anya kedvéért ettem emberi ételt is. Emmel a szokásos játékunkkal kezdtünk. „ Ki tud elkapni előbb egy medvét.”
-Emmett vigyázz rá. Nessie kicsim, te pedig légy óvatos – aggodalmaskodott megint anya.
-Nyugi, Bella. Nem fog történni semmi – ölelte át Alice néni anya vállát.
-Háromra indulunk –mondtam.
-Rendben. Egy… Kettő –már épp kiáltottam volna a hármat, amikor meghallottam Jasper hangját.
-Mit látsz kedvesem? –kérdezte Alice –től.

/Alice szemszöge/

Bella mindig aggódik, pedig Nessie már egyáltalán nem kislány. Megnyugtatás képen megnéztem a közeli jövőt.
-Nyugi, Bella. Nem fog történni semmi – ölelt meg legjobb barátnőm.
-Háromra indulunk – hallottam meg unokahúgom csilingelő hangját.
-Rendben. Egy… Kettő – kezdte Emmett, de nem tudtam rájuk figyelni. Látomásom miatt.
„A várostól nem messze, hat vámpír három Volturi harcos ellen. Félix, Oli? Ezek szerint ő beállt a Volturihoz, de a szeme nem vörös. Ki lehet a harmadik személy? Őt még soha sem láttam. Mind a hat újszülött, a vezérük a sűrű erdőből figyeli az akciót, de az újak között egy ismerős arc. Mark.
-Mindenki kettővel küzd –adta ki az utasítást a lány. Demetri kettő vámpírral küzd, és a számomra ismeretlen harcos is. Oliver az előbb végzett az egyikkel, de most Mark hirtelen ráveti magát.
-Mért harcolsz? –kérdezte, hogy elterelje a figyelmét, de nem használt. Mark csak morgott rá. Kisétál a vezető a fák közül, Oli tekintete rávándorol, Mark kihasználja a helyzetet. A másik vámpír gyorsabb. Mögé kerül és egy gyors mozdulattal eltöri a nyakát, majd elégeti a darabokban lévő testét.
-Tűz –kiálltja a férfi, és Oliver körül tűzkarika jön létre. A férfi felemeli a kezét és szél támad. Egyre kisebb a kör. Nessie rohan ki a fák közül és beugrik Oli mellé. súlyos égési sérülések.
-Mondtam, hogy legyél jó kislány –pirított rá és az ölébe vonta.
-Muszáj volt tudnom, hogy jól vagy –e – sóhajtotta. A tű elérte őket, majd miután kialudt semmi sem volt ott.
-Ne! –kiáltotta a lány és arra a helyre futott, ahol az előbb még ketten álltak. –Oli! –zokogott könnyek nélkül.”
-Ne! –kiáltottam fel én is.
-Mit láttál? – kérdezte féltőn kedvesem.
-Alice, mikor és hol? –kérdezte Edward. Tudtam, hogy ő látni fogja.
-Négy nap múlva – 20 kilométerre, keletre innen. –folytattam gondolatban.
-Ott leszünk.
-Hol? –kérdezte kíváncsian Bella.
-Majd elmondom –biztosította róla bátyám. – Em menjetek, de csak óvatosan.
-Most már tényleg mondjátok el, miről van szó?
-Üljünk le –ajánlottam. – Elmondod? –néztem Ed felé. Ő csak bólintott.