Megérkezett.majdnem egy éves kihagyás után a folytatás. Szerdán max csütörtökön jön a következő
rész, ami az utolsó lesz. Jó olvasást.
puszíí: Bogíí és Dóry
- Jaj, Nessie! Igen, csókolóztunk, de semmi több. És, szóval nem tudom, hogy most mi van. Érted?
- Igen. Azt hiszem értem.
- Tényleg? –derült fel barátnőm arca.
- Igen. Na, akkor mozi ma?
- Persze! Melyik vetítésre megyünk?
- Mit szólsz a fél nyolcashoz? Háromnegyed hétkor előttetek leszek.
- Oké. Nekem jó. Szólsz Mark -nak? Vagy szóljak én?
- Ha akarod, majd én szólok neki. – suttogtam vissza mivel időközben elkezdődött az óra.
- Köszi – mosolygott rám hálásan.
Legalább neki segíthettem. Bezzeg apuéknak nem. Nem engednének tekintve, hogy sebezhető vagyok. A fene enné meg, hogy félig ember vagyok! Az órák kivételesen gyorsan teltek. Na, jó. Nem mindegyik. Mark –ot az ebédlőben értem utol.
- Hey! – köszöntem neki.
- Szia. Na, akkor megyünk moziba? – kérdezett.
- Aha, a fél nyolcas vetítésre. Jó az úgy?
- Persze. – mondta, majd kicsit zavarba jött. Valamit még mondani vagy kérdezni akart.
- Bökd már ki, hogy mit akarsz! Látom rajtad, hogy még akarsz valamit kérdezni.
- Vihetném én Phoebe -t?
- Oda, vagy vissza?
- Oda. Visszafelé mehetnénk egy kocsival? El kell vinnem a szervizbe a kocsit. Nem gond?
- Nem, dehogy.
- Mikor menjek Phoebe –ért? – kérdezte mikor már látta, hogy menni készülök.
- Háromnegyed hétkor legyél előttük.
- Rendben. És Ness!
- Tessék! – fordultam vissza, mert már elindultam.
- Köszönöm. – mondta hálával teli hangon.
- Semmiség. Akkor a moziban találkozunk. Szia!
A köszönését már nem hallottam. Siettem. Nem akartam hallani. Mindenkinek tudok segíteni, csak annak nem akit a legjobban szeretek a családomon kívül. Olinak. Bárcsak tudnék neki segíteni! Éreztem, hogy a könnyek utat törnek maguknak. Nem hagyhattam. Gyorsan berohantam a mosdóba. Tíz perc alatt rendbe szedtem magam. Még jó hogy Alice egy adag sminket betesz a táskámba. Ismételten meg kell neki köszönnöm. Végül kimentem a mosdóból. És elindultam az utolsó három órámra. Mintha vánszorgott volna ismét az idő. Csak Olin járt az eszem. Nem tudtam semmire és senkire se figyelni. Bárcsak vége lenne már ennek! Kicsengettek. Mentem a következő, egyben utolsó órámra.
Órák után nem vártam meg Phoebe –t. Elstartoltam haza. Otthon kikészítettem a ruhámat, majd lefeküdtem az ágyamra és kiadósan kibőgtem magam. Négykor kopogtak az ajtómon.
- Tessék! – szóltam ki
- Szia. Zavarok? – jött be Esme.
- Nem. Gyere csak beljebb.
- Hoztam egy kis emberi ételt. Nem vagy éhes?
- Csak egy kicsit. Hú! Palacsinta! Köszönöm Esme.
- Ugyan már! Semmiség. Szívesen csinálom. – mosolygott.
- Még egyszer köszönöm.
- Jó étvágyat! Szia.
- Szia – mondtam, de már ki is ment.
A palacsinta isteni. Pont annyira volt átsülve, amennyire szeretem. Később bekapcsoltam az egyik kedvenc CD –met. Történetes Oli CD-jét. És csak hallgattam a gyönyörű számot, amit nekem énekelt.
Hatkor elkezdtem készülődni. A zene még mindig szólt. És valahogy közelebb éreztem magam Oli -hoz. És egyszer csak hirtelen, mint a rajzfilmekben, mintha megjelent volna az égő a fejem felett. Ez az! Tudom, mit fogok csinálni. Mosolyogtam. Igen, végre valami, amivel segíthetek Olinak.
Negyed nyolckor már a mozinál voltam, de Mark –ot és Phoebe –t sehol nem láttam. Csörgött a mobilom.
- Szia. Merre vagytok?
- Hogy mi? Ki? Én itthon várlak, hogy mikor jössz értem. De úgy látszik elfelejtetted.
- Mark nem ment érted?
- Nem úgy volt, hogy te jössz?
- Mark megkért, hogy hadd hozhasson ő téged. Ezt nem értem. Nem ment érted?
- Nem. Ness, akkor megyünk, vagy nem?
- Nem. Mennem kell.
- Oké..
- Várj csak! Nincs kedved nálunk aludni két-három nap múlva?
- Öhm, rendben. Jól vagy, Nessie?
- Én? Persze. Akkor suliban beszélünk. Szia. – nem vártam meg míg válaszol.
A nyavalya! Nem lehet. Nem lehet! De mikor és hogyan? Fel kell hívnom Alice –t, amint hazaértem. Száguldottam haza. Esme és anyu furcsán néztek, amikor egy alig egy órával később hazaértem. Végülis melyik film tart ilyen rövid ideig?
- Nessie! Mi történt?
- Mindjárt anyu! Fel kell hívnom Alice nénit!
Tárcsáztam majd kihangosítottam a telefont.
- Alice! Gond van! – tértem rögtön a tárgyra.
- Láttam valamit. Mark nem ment el Phoebe –ért? Meg moziba sem?
- Igen.
- Próbáltad már hívni?
- Még nem, de
- De mi? Nyomás a másik telefonért! – adta ki a parancsot nagynéném.
Futottam. Gyorsan tárcsáztam Mark számát. Tizenkilencszer csöngött ki.
- Baj van, Alice!
- Mi a baj, kedves? – hallottam meg a vonal túlsó végéről Jazz hangját.
- Alice! – mondtam reménykedve.
- Nessie? Mark –ot elkapta egy vámpír.
- Már nem.. – nem tudtam befejezni a mondatot.
- Nem. Egyet tehetünk. Próbáld meg megtalálni.
- Egy pillanat. – mondtam már csukott szemmel.
Semmi. Sehol semmi. Csak egy nagy fekete lyuk. Se szag, se szín, se hangok. Ez borzalmas.
- Nem tudom, hol van. – mondtam újra a valóságban.
- Mit láttál?
- Semmit. Semmit nem éreztem. Nem tudom, hol lehet. – már majdnem sírtam. A fenébe! Nem akartam sírni. Nem akartam, hogy Mark vámpír legyen.
- Nyugi, Ness! Figyelj! Ha bármi van, hívj! De jelen pillanatban most nem tudok semmit sem mondani. És te sem tudsz semmit se tenni!
- Oké. Ha bármit látsz, vagy ha bármit megtudsz Oli –ról…
- Hívlak. Vigyázzatok magatokra.
- Ti is. – mondtuk hárman egyszerre.
xXx.
Három nap telt el. Tegnap Phoebe Nálunk aludt. És ma is itt fog. Rossz érzésem van vele kapcsolatban. Ma fognak csatázni apuék. Oli. Drága Oli. Vigyázz magadra!
- Ness! Hazaugrok a naplómért. Már régen írtam bele.
- Okés. Menjek veled?
- Nem kell. Majd jövök. Sziasztok.
Két órája ment el. Hol a francba lehet ez a lány? Phobs legalább te ne tűnj el.
- Reneesme! Alice van a vonalban. – szólt anya. A telefon a kezében volt.
- Szia, Alice! Valami gond van?
- Hol van Phoebe?
- Elment haza a naplójáért.
- Ne.. – Alice hangja kétségbeesett volt.
- Alice! Mi van?
- Láttam, ahogy Mark, a vámpír megöli őt a szobájában.
- Ez nem lehet. – mondtam és a telefon kiesett a kezemből.
Futottam. Már megint. Futottam, hátha még időben odaérek. Bárcsak odaérnék. Beugrottam barátnőm ablakán, és amit ott láttam az elborzasztott. Mark már elmenekült. Nem volt a rendesebb vámpír fajtából. Phoebe a földön feküdt kivérezve. Nem lehet! Hiszen szerette. Miért? Nem hagyhattam, hogy valaki rájöjjön a vámpír-titokra. Valahogy balesetnek kell álcáznom Mark gyilkosságát. Ez már nem az a Mark volt, akit én ismertem. Egy gyilkos volt csak, aki megölte a legjobb barátnőmet. Még átváltoztatni sem tudtam volna. Megvolt a megoldás.
- Kérlek, Phoebe! Bocsáss meg nekem ezért! – suttogtam neki majd eltörtem, a lábát.
Utáltam, hogy ezt kellett tennem. Mark Cooper! Ezért még megfizetsz! Egy üveget törtem el, miután kiugrottam az ablakon. Senki nem vett észre. A könnyeim megállíthatatlanok voltak, de nem érdekelt. Visszaugrottam. Phoebe ott hevert, élettelenül. Az én hibám. Illetve az enyém is. Nem kellett volna egyedül elengednem.
- Sajnálom. Drága Phoebe! Te voltál a legjobb barátnőm és te szenvedted meg ezt a legjobban. Remélem, egyszer majd megbocsátasz! – mondtam neki ismét.
Majd egy határozott mozdulattal kilöktem az ablakon. Puff. A barátnőm leesett. Pont a törött üvegbe. Szép kis látszathalál. Kinéztem az ablakon, majd mikor még senkit nem láttam kiugrottam. Sikítottam. Majd engedtem a könnyeimnek, hadd folyjanak. Phoebe anyja kijött, majd odarohant a lányához.
- Drágám! Phoebe! Ne tedd ezt velem. Nessie! Mi történt?
- Én… én… nem tudom. Én csak most értem ide és… és – nem tudtam és nem is akartam folytatni. Gratulálok Reneesme! Szép színjáték! – hallottam meg egy hangocskát a fejemben.
Valóban az volt. Színjáték. Mrs. Leaves hívta a mentőket és a rendőröket. Felvették a vallomásunkat, majd elvitték Phoebe –t a hullaházba. Hazamentem. Anyu és Esme már tudtak róla. Nem voltam rá büszke. Gyűlöltem magam azért, amiért nem is nekem kellett volna. De nem tehettem mást.
- Bátran cselekedtél, kicsim! – próbált vigasztalni anya.
- Anya, baj lenne, hogyha ennek vége, elköltöznénk?
- Nem. De azért majd még megbeszéljük a többekkel is.
- Rendben. Köszönöm. én most felmegyek, ha nem gond.
- Menj csak! – mondta Esme.
Most már csak Oli –t menthetem meg. De ha őt sem sikerül én nem is tudom, mit csinálnék. Fél kettő volt. Még két és fél óra volt a harcig, legalábbis Alice szerint. Elaludtam, és egy tisztáson ébredtem fel. Ajjaj! Apa mérges lesz, ha ezt megtudja. – futott át az agyamon.
Hali!
VálaszTörlésJó nagy kihagyás volt, úgyhogy valószínűleg vissza kell olvasnom egy picit, de nagyon örülök, hogy megint van friss.
Remélem a kövi részek is hamarosan jönnek .
Puszi
hát igen.sajnos "jól" összehoztuk ketten ezt a kimaradást és haragszunk is magunkra.és most már sietni fogunk.
VálaszTörlés