1. fejezet

Már egy hete itt voltunk Angliában. Esme gyönyörűen rendezte be mindkét házat. Mivel külön éltünk a családtól, de így is egymás mellett voltunk. Beiratkoztunk az egyetemre. Edward körbevezetett az iskolán, mivel ő már járt ide. hatalmas iskola volt az Oxford. Nessie a napjait Esme -vel töltötte, amíg mi iskolában voltunk. Még Olit is nélkülöznie kellett az iskolai napokon. Carlisle egy korházban dolgozott, mint mindig.

- Anyu, de én szeretnék veletek iskolába járni –győzködött kislányom. Szerette volna velünk tölteni az időt.
- Sajnálom, de te még túl fiatal vagy ehhez az iskolához. Ha már körülbelül olyan idősnek nézel ki, mint mi, akkor jöhetsz velünk.
- De én annyira unatkozok itthon.
- Elhiszem –mondtam. Sajnos ezzel most felborítottuk az egyensúlyt. Nem tudtunk annyi időt eltölteni kislányunkkal, mint amennyit szerettünk volna. A nappalok egy részét Edwarddal és a többiekkel töltöttem, és sajnos Nessie –re csak a délután maradt. Az éjszakákat tanulással és Nessie figyelésével töltöttem. Családomnak nem kellett tanulniuk, hiszen már mindent tudtak, de nekem igenis meg kellett erőltetnem magam. Persze Edward mindig korrepetált engem, de az órák vége mindig másba torkollott. Edward elintézte, hogy minden órán együtt legyünk. Ez néha nagyon rossz volt, mert türtőztetnem kellett magam nehogy ott, abban a pillanatban rá ugorjak. Ezen sokszor mulatott is. Apának és anyának mindig írtam e-mailt és beszámoltam nekik, hogy milyen az élet itt.

Lassan telt az idő Nessie is felnőtt és már ő is iskolába hjár. Igaz közép iskolába, de közel van az egyetemhez.. Mivel elég sok ideje volt ő is elkezdett tanulni. Ha mi nem voltunk otthon, akkor Esme vagy éppen Carlisle segített neki. Mivel soha nem tartottunk neki szülinapi bulit ennek is volt az ideje. Az én kislányom két év alatt lett tihenöt éves. Hiányzott, hogy nem babusgathattam sokáig. A nyári szünetet Forks -ban töltöttük apunál. Megint lett egy kistestvérem, de ő most kis fiú Harry Swan lett. Nagyon aranyos kis srác. Mindig vágytam egy fiútestvérre, de persze úgy, hogy idősebb legyen nálam. Néhány év múlva az is lesz. Persze ha nem nézzük a vámpír koromat is. Apu észrevette a gyors növekedést Nessie –n, de nem kérdezősködött. Meglátogattuk a farkasokat is. Jacob öregedett, tehát feladta a farkas létet és inkább Amanda –val törődött.
- Sziasztok. Remélem nem baj, hogy csak úgy szó nélkül jöttünk? –kérdezte Edward, de persze tudtuk, hogy megérezték már az itt létünket.
- Már vártunk az érkezésetekre. –válaszolta Sam. Aztán megjelent Seth is. Ő nem változott semmit, de egy fiatal lány sétált mellette.
- Sziasztok - ölelt meg minket egyesével. – Annyira hiányoztatok már. Éppen itt volt az ideje, hogy meglátogassatok minket. Te jó ég kislány –állt meg kislányunk előtt. - Te aztán megváltoztál amióta nem láttalak.
- Csak egy kicsit –mosolygott. – De te nem.
- Hát ilyen az élet. Valaki öregszik, valaki nem –nevette el magát.
- Tudod, ezt elcseszted.
- Miért? –nézett ránk kérdően.
- Mert Nessie sem fog tovább öregedni talán csak két évig még. Ő is ilyen fiatal marad.
- És kislány, milyen közel lenni a halhatatlansághoz?
- Nincs semmi extra. Még mindig ugyanolyan vagyok, mint eddig azzal az aprócska különbséggel, hogy örökre fiatal maradok –felelt a kérdésre. És akkor lépett ki a házból Amanda egy kislánnyal a karjaiban.
- Szisztok! Ezek szerint jól hallottalak titeket.
- Szia. Igen.
- Ő a te gyereked? –kérdezte Edward.
- Nem csak az enyém Jacobé is –felelte boldogan. Láttam Nessie –t elsuhanni mellettünk. Tudtam, hogy miért ment el.
- Bocsássatok meg –mondta Oliver és már utána is futott.
- Mi történt?- kérdezte értetlenkedve Seth.
- Semmi baj. Csak egy rossz emlék –hazudtam. Igazából egy rossz érzés volt, ami keringett kislányomban. Félt, hogy nem ajándékozhatja meg majd egyszer Olit egy gyermekkel. Nem tudtunk neki semmit sem mondani, mert igent mondhattunk volna, hogy lehet gyereke, mert félig ember. De nemet, mert félig vámpír, így rendes választ nem tudtunk neki adni. Fájt, hogy szenvedni látom egyetlen gyermekem, de megnyugtatott az a tudat, hogy Oli vele van és vigyáz rá. Hosszan beszélgettünk az elmúlt év eseményeiről, hogy mi történt, amíg nem voltunk itt. Aztán hirtelen Edward morogni kezdett.
- Mi a baj édesem? –kérdeztem aggódva.
- Itt vannak –csak ennyit mondott, de én ebből tudtam, hogy kikre is gondol. A Volturi.

/ Nessie szemszöge/

Amikor megláttam Amandát azzal a kisgyerekkel összeszorult a szívem, mert nekem nem biztos, hogy lehet saját gyerekem. Elrohantam onnan, és csak futottam, futottam, amíg el nem értem anya és apa közös tisztására. Sokáig sírtam ott egyedül, de hallottam, hogy Oliver az egyik fának dőlve figyel engem.
- Nem akarsz közelebb jönni? –kérdeztem szipogva.
- De –felelte és gyorsan mellettem termett és magához húzott. –Nem kell szomorúnak lenned. Ha nem lehet gyerekünk, én attól még ugyanúgy szeretni foglak és akkor is csak az számít, hogy itt vagy velem.
- De ha egyszer szeretnél?
- Ha tőled nem lehet, nem is kell.
Tudtam, hogy szeret és nem akartam tovább erről beszélni, hiszen ezt már annyiszor végig játszottuk, hogy azt már számolni is sok volt. Csak élveztem, ahogy karjai között vagyok és elvesztem ölelésében. Felemelte fejemet és megcsókolt.
- Szeretlek –suttogta úgy, hogy ajkai még mindig súrolták az enyémeket.
- Én is –válaszoltam és újból birtokba vettem ajkait. Hirtelen megtorpantunk a csókban és füleltünk.
- Vajon miért jönnek? –kérdeztem Oli –tól.
- Nem tudom –felelte és még szorosabban mellére vont. Lassan sétált ki a Volturi a fák közül és csak Oli –t figyelte.