10. fejezet

/Mark szemszöge/

Már épp beléptem volna a terembe, amikor elkezdett rezegni a telefonom. Anya az.
-Szia –vettem fel.
-Szia, Mark. Tudom, hogy délután tanulni fogtok, de el kéne menned a húgodért.
-Miért? –kérdeztem.
-Dolgoznom kell sokáig. És tudod, hogy nem jön egyedül haza.
-Oké, elmegyek érte. Hányra?
-Fél ötre, a kis játszótéren fog várni –mondta és közbe becsöngettek.
-Most le kell tennem, kezdődik mindjárt az órám. Szia.
-Szia, kisfiam –elköszönt és már el is raktam és már indultam is az osztályba. Még mindig a kisfiának hív, pedig már egyáltalán nem vagyok kicsi. Ezen gondolkodtam, amíg leültem a helyemre és előpakoltam a felszerelésemet. Most már minden féleképpen beszélnem kell Nessie –vel, talán lesz kedve elkísérni. De több időm már nem volt ezen, mert a tanár megérkezett.

Az óra irtó unalmasan telt. Egyáltalán nem érdekel a föci és még hozzá egy unalmas anyagrészt is veszünk. Kicsöngetés után összeszedtem a cuccomat és elindultam a következő óra helyszíne felé, amikor találkoztam vele.

/Nessie szemszöge/

-Miért Jasper hozott suliba? –kérdezte Phoebe, miközben Mark –ot kerestük.
-Mert elaludtam és csak Jasper volt csak otthon.
-Értem. Hé, Ness. Egyáltalán tudod, hogy hol lesz az órája?
-Hát, nem igazán.
-Na, ez az, menjünk inkább, mert elkésünk matekról –vette gyorsabbra a tempót barátnőm. Utána mentem, de nagyon érdekelt, hogy miért akart velem beszélni.
Amikor beléptünk a terembe, már mindenki elfoglalta a helyét és beszélgettek, vagy valaki éppen tanult. Ennyivel szerencsésebb voltam én a vámpír memóriámmal. Matekon csak a feladatokra figyeltem, nem szabad mindig elkalandoznom.
-Phoebe, menj csak a biosz terembe, hamarosan megyek utánad –mondtam óra után, miközben jöttünk ki a teremből.
-Oké, de siess –figyelmeztetett. Épp ellenkező irányba indultam el, mint ő.

Egyenesen Mark illatát követve. Hamarosan meg is találtam őt, szembe jött velem.
-Szia, Mark. Phoebe mondta, hogy kerestél –léptem elé.
-Szia. Igen, a délutáni tanulásról lenne szó.
-Oké, mi van vele?
-Fél ötre el kell mennem a húgomért, –vett egy mély levegőt közben –és azt szeretném kérdezni, hogy nem lenne kedved eljönni velem?
-Végülis mért ne. Elmegyek, de ha most nem haragszol, nekem mennem kell órára –mondtam, mert éreztem, hogy hamarosan valaki hívni fog.
-Akkor órák után a könyvtárban, szia.
-Szia –és már el is mentem onnan, amint messze kerültem tőle a megérzésem beigazolódott. Megcsörrent a telefonom. Ki más lett volna, mint kedves nagynéném, Alice.
-Igen Alice? Miért hívtál? –kérdeztem, miközben még mindig a terem felé igyekeztem.
-Szia, Nessie drága. Nem úgy volt, hogy délután tanultok, nem sétálni mentek.
-Tudod, Alice, néha már kezd zavaró lenni, hogy látod az én jövőmet is –mondtam.
-Ha a jövőbelátás ennyire zavar, mit szólsz a gondolatolvasáshoz? De, nem ezért hívtalak.
-Akkor miért? –kérdeztem kíváncsian.
-Készülj fel egy kis könyörgésre, mikor haza érsz.
-Miért? –értetlenkedtem. – Ne legyél ilyen, légy szíves mondd el –kérleltem őt.
-Kezdődik az órád, szia –és már le is rakta a telefont. Mérgelődtem még, amikor beléptem az osztályba és leültem Phoeb mellé.
-Mi történt? –kérdezte felém fordulva. – Csak nem lefújta a korrepetálást?
-Nem, de hogy, csak beszéltem Alice –szel.
-És?
-Csak célozgatott és nem mondott semmi konkrét dolgot, ez annyira zavaró –befejeztem és már be is lépett a tanár.

Nap lassan, unalmasan telt. Egyedül indultam a könyvtárba, ahol már Mark várt rám. A tegnapi helyünkön ült és a töri könyvet bújta.
-Szia –ültem le szembe vele.
-Oh, szia, észre sem vettelek –mondta lesütött szemekkel.
-Senki sem szokott, túl halkan közlekedek. De álljunk is neki –ajánlottam.
-Könnyebben tudnál magyarázni, ha ideülnél mellém, nem?
-Végülis igazad van –értettem egyet vele.
Nem akartam sokat elmagyarázni neki, hogy ne kelljen annyira sokat tanulnia. Így is négy fejezetet magyaráztam el neki a két óra alatt.
-Szerintem mára fejezzük be, mert már négy óra van –mondtam Mark –nak, aki még mindig a füzet és a könyv fölött görnyedt. – El kell indulnunk a tesódért, nem?
-De –mondta és belepakolta a táskájába a könyveit. –Indulhatunk? –nézett kérdőn felém.
-Persze –mondtam és együtt elindultunk ki a könyvtárból.

Éppen időben értünk a játszótérre, ahol meg is pillantottam Mark testvérét, aki a hintában ült.
-Dia! –integetett neki. –Gyere.
-Szia –futott elénk a kislány.
-Remélem nem vártál sokat.
-Nem rég jöttem ki én is –mondta miközben engem figyelt.
-Dia, ő itt Nessie –mutatott felém. –Nessie, ő a kis húgom, Diana.
-Szia –integettem neki.
-Szia –köszönt ő is, kicsit zavartan.
-Szerintem indulhatunk. Elkísérsz egy darabig minket?
-Igen, mert én is arra megyek, mint ti –mondtam és együtt elindultunk vissza a suli felé. Hirtelen megtorpantam egy állatkereskedés előtt. –Jaj, de aranyos - guggoltam le a fehér kiskutya elé. – Sziasztok, –köszöntem el tőlük. –Mark majd holnap találkozunk.
-Rendben, szia –köszöntek egyszerre. Már rájöttem, mire is gondolt Alice, amikor azt mondta, hogy készüljek fel a könyörgésre. Annyira aranyos, mindenféleképpen ki fogom könyörögni őt. Felálltam és már rohantam is haza, hogy meggyőzzem anyáékat róla.