5. fejezet

- Alice, mi a baj? Miért pont most kellett zavarnod?
- Bocsi Bella, de beszélnünk kell Nessie hallowen báljáról.
- Hogy? Milyen bál?
- Hát, két hét múlva lesz a hallowen bál és meg akartam kérdezni, hogy honnan veszitek Nessie ruháját.
- Alice! Egy baj van, hogy én nem tudok semmi féle báról. Nessie még nem mondott semmit ezzel kapcsolatban. – mondtam és ekkor lépett be már tizenöt éves lányom.
- Sziasztok! Megjöttem! – mondta, mert tudta, hogy úgyis mindenki meghallotta. Valami furcsát hallottam a hangjában.
- Szia Ness!
- Szia, kiscsaj! – mondta Alice. – Két hét múlva hallowen bál, igaz?
- Öhm, igen. Már megint a jövőben láttad?
- Természetesen. Mit szólnál, ha most elmennénk ruhát nézni?
- Az nagyon jó lenne! – örvendezett Nessie. – De van egy kis baj. Nincs partnerem.
- Biztos lesz majd. Hisz olyan szép vagy. – mondtam egyetlen lányomnak. Alice tekintete üres lett. Tudtam, hogy megint a jövőben kutakodik.
- Igen, Nessie. Anyádnak igaza van. Lesz partnered.
- Tényleg? És ki? – kíváncsiskodott.
- Új gyerek. A nevét nem tudom. De angol történelmen előtted fog ülni.
- De mikor jön a suliba? Jaj, Alice mindent tudni akarok róla. Mond el, kérlek! – könyörgött Nessie. Hallottam a hangjában a felejtésre való vágyat. El akarta felejteni Oli -t. meg tudtam érteni. Talán ez a srác majd megvigasztalja, mint engem Jacob.
- Oké. Menjünk fel a szobádba. Bella, visszamehetsz Edward –hoz.
Csak álltam és néztem utánuk. A lányom két év alatt annyit fejlődött, nőtt, okosodott és önállósodott, hogy az egyszerűen hihetetlen. Mondjuk, mit vártam. Vámpír vagyok, a legjobb barátom egy vérfarkas volt… szóval a furcsaságok nem igazán kerülnek el. Visszamentem kedvesemhez és Em –hez, mert szinte biztos voltam benne, hogy ő is ott van.

/Nessie szemszöge/

Felmentünk Alice –szel a szobámba. Kicsit kupi volt, mert nem volt kedvem pakolászni. Alice –t ez nem zavarta. Sőt senkit se zavart, ha valaki másnál kupi volt. Ez lehet, hogy azért van, mert az örökkévalóság van arra, hogy rendet csináljunk. Meg amúgy sem veszünk fel egy ruhát kétszer. Ezt a szabályt Alice alkotta. De mindenkinek jó nagy ruhatára van. Főleg Rose –nak, Alice –nek és anyunak. Meg persze nekem.
- Na, milyen színű ruhát szeretnél? Feketét, kéket, vagy rózsaszínt?
- Hát, öhm, nem is tudom. Szerinted melyik lenne a legjobb? – kérdeztem. Majd Alice alaposan végigmért. Majd gondolkodott kb. két másodpercet, majd azt mondta.
- Vagy fekete, vagy rózsaszín. De talán a vörös is szóba jöhet.
- Alice, most a fiúról beszélj, kérlek, ne a ruháról mikor fog jönni suliba?
- Na, lássuk, csak ma péntek van. –töprengett Alice. – akkor… hétfőn.
- Te. Jó. Ég. Már hétfőn? És helyes?
- Nessie. Olyan idős amennyinek te kinézel, szóval tizenöt. És nem tudom, hogy helyes –e, mert mindig ott vagy a közelében és így nem látom tisztán.
- Szóval, járni fogunk?
- Lehetséges, de nem lesz… egy évnél hosszabb kapcsolat.
- Oké. Akkor holnap elmegyünk ruhát nézni a bálra? Kérlek! Meg anyu és Rose is jöjjön velünk! Kéérleek Alice!!!!
- Hát persze, Nessie! Amúgy is kell venni egy két ruhát.
- Juppi! Köszi, Ali! – kiáltottam örömömben. Annyira örültem, hogy lesz partnerem és, hogy holnap báli ruhát nézünk nekem, hogy repülni tudtam volna a boldogságtól. De most inkább zenét hallgattam volna. – Alice, ha nem baj most inkább csak zenét szeretnék hallgatni.
- Ne is fojtasd kiscsaj! Értem én. Na, pá! – mondta és már el is tűnt.
*Bekapcsoltam az egyik kedvenc olasz együttesem CD –jét, és a kedvenc számomra tekertem. A többi is jó volt, de ezt nagyon sokat hallgattam mióta Oli elment.**Volt egy másik is, az Io e te, azaz az én és te. Ezt is a Sonohra énekli. De Olaszországról mindig Oli és a Volturi jut eszembe. De most csak a számra figyelek. Még öt perc és bejön Emmett, csak ha nincs jobb dolga. De most biztos van. Úgy éreztem anyuéktól jön az illata. Úgyhogy biztos ott van.
Hat óra van. Em még mindig sehol. Beleszippantottam a levegőbe, és Jazz illata közeledett. Biztos azt hiszi, hogy alszom. Most megviccelem. Majd oldalra fordultam mintha aludnék. Jasper kopogott. Kopogott? Ez furcsa. Sose szokott.
- Gyere be! – ültem fel és szóltam ki neki.
- Szia Nessie –ke! Bejöhetek? – lépett be az ajtómon.
- Az előbb mondtam, hogy gyere be. Szóval miért ne jöhetnél be?
- Nem tudom. Csak mert talán meg akartál tréfálni? – vigyorgott a képembe.
- Hahaha, Jazz! Haha! Nah most elmondod miért jöttél, vagy találgassak?
- Találgass! – vigyorgott, úgy ahogy Emmett szokott.
- Szivatni akarsz!
- Nem!
- Akkor megkértek, hogy gyere fel és nézd meg milyen a hangulatom.
- Nem, ez se talált! De még egyet találhatsz!
- Hmmm… - gondolkodtam. – le akarsz önteni vízzel, mint húsvétkor!
- Hát Ness, ez sem talált.
- Várj, Jasper! Mi van a hátad mögött?
- Meglepi! – kiáltotta el magát, és ugrott is már rám. Úgy megcsikizett, hogy még egy óra múlva is éreztem.
Aznap már semmi sem történt. Csak Emmett is meglátogatott. Csodálkoztam, mert nem akart szekálni. Biztos kiszórakozta magát anyuéknál. Úgy aludtam el, hogy hallgattam az ő beszámolóját az aznapi baseball meccsről.

/Edward szemszöge/

Bella és Alice már el is tűntek. Majd figyelek, mit beszélgetnek. De most először is le kell ráznom Emmettet. Ami nehéz lesz egy kicsit.
- Mi van Em? mit akarsz tudni? Nem csináltunk semmi olyat.
- Ó, dehogynem. Asszed süket vagyok?
- Te meg a süketség, csak akkor azonos, ha baseball –t nézel. Máskor borotvaéles.
- Köszi, a bókot Ed, de akkor se menekülsz. – fenyegetett.
- Em, ha azt akarod, hogy mondjak valamit, – kezdtem vigyorogni – ahhoz előbb el kell kapnod! – kiáltottam, és már rohantam is.
- Úgyis elkaplak, várj csak!
Tudtam, hogy elbújni nem bújhatok el. De elfutni, elfuthatok. Így hát futottam. Észre se vettem, hogy már hat óra van. Nessie biztos keres. Megálltam egy pillanatra gondolkodni, és ekkor hibát követtem el. Egy erdőben voltam, Emmettel a hátamon. Olyat nevetett, hogy a vidék is belerázkódott.
- Megvagy! – kiáltotta.
- Oké. Megfogtál, mert elfáradtam és Nessie is eszembe jutott. Mit akarsz tudni?
- Tudtam, hogy megpuhulsz!
- Köhöhömm… - halottam kis feleségem hangját. – Emmett szállj le a férjemről.
Hangja kellemesen simogatott. Nem is vettem észre, hogy követ. De örültem neki.
- Hé, szia, Bella! Mit csinálsz te itt?
- Megmentem tőled a férjem? – nézett rám kíváncsian.
- Ja, hát igen – adtam meg a választ.
- Emmett! Itt az ideje, hogy kiderüljön, mennyire vagyok erős. Te. Én. Annál a kőnél. Most. Szkander.
Valahogy az volt az érzésem, hogy Em –nek lesz valami feltétele. Volt is.
- Rendben. Egy feltétellel.
- Feltétel? Miféle feltétel?
- Ha legyőzlek, szóról szóra elmondjátok, hogy mit csináltatok, mikor benyitottunk és meg is mutatjátok azt.
- Bella, inkább megverekszem vele én – szóltam közbe.
- Nem. Áll az alku Em! – mondta ki feleségem az ítéletet.
- Okés oké. Jaj, mekkorát fogunk mi nevetni ezen Jasper –rel. Egy hónapig ez lesz a fő téma.
- Oké, oké. Elég a dumából. – mondta Bella. – Itt az ideje a szkandernak.
- Oké, Bella. Te akartad! – mondta Em. – Ed, indítasz?
- Oké. – mondtam, bár tudtam, most már Emmett fog győzni. Ez alatt odasétáltunk a sziklához. Letérdeltek, könyökeiket a kőre tették. Visszaszámoltam. – Három. Kettő. Egy. Rajta!
Kezdetben kedvesem állt nyerésre. Már kezdtem reménykedni, hogy erősebb, mint Emmett, de csalódnom kellett. Két perc után Emmett bevetette minden erejét. Így most Bella törte szét a kezével a követ.
- Nos, akkor? – kérdezte Em. – hogy is volt?
- Oké, oké. De azért tudod, hogy utállak?
- Hát persze, hugica. – mondta Emmett kárörvendően.
*http://www.youtube.com/watch?v=D_V6gFQ8ngQ
**http://www.youtube.com/watch?v=rklOdwo93bM&feature=related