3. fejezet

Bocsi, hogy most ilyen rövid lett, de ez is jobb mint a semmi, megpróbálok holnap is frisselni.

A lány gyönyörű hosszú haja a vállára omlott és vörös szemei igézőek voltak. Hangja nyugalommal árasztott el, és felegyenesedtem.
- Mi történt? –kérdeztem, mert nem emlékeztem semmire.
- Egy küldetésen voltál, Forks -ban, ahol találkoztál több vámpírral és ők törölték az emlékeidet. Mi pedig elmentünk, hogy újra együtt lehessünk.
- És most hol vagyok? És mi az, hogy a több vámpírral? –fakadtam ki.
- Volterra –ban. A családodnál. Vámpír vagy, a királyi család tagja, Oliver Volturi.
- Királyi család? Az meg mi? Vámpíroknál is van ilyen?
- Igen van. Mi vigyázunk a rendre, hogy egy vámpír se fedhesse fel a kilétét az emberek előtt. Az ilyenekre halál vár, vagy legalábbis valamilyen büntetés.
- És én, hogy kerültem hozzátok?
- Thomas Wright az apád hozott el hozzánk, amikor vámpírrá tett téged. Itt ismerted meg a vámpírlét rejtelmeit. Tom nem tartózkodott sokat itthon és egy idő után már te is elkezdtél küldetésekre járni. Mint mondtam ilyen volt, az ahonnan kihoztunk. De gyere, menjünk, Aro –ék már nagyon kíváncsiak a, hogy létedre –mondta és elindult egy hosszú folyósokon át egy dísz terembe. Nem tudtam, hogy ki-ki. Nem ismertem fel senkit sem ebben a hatalmas teremben, de három trón volt és azokon három férfi ült. Aki a középső széken foglalt helyett ő lehetet Aro.
- Üdvözlünk újra köztünk Oliver. –indult meg felém Aro és a kezét nyújtotta. Nem haboztam kezet rázni vele.
- Túl sok új információt kaptál, tudom még nehéz feldolgoznod, főleg, hogy nem emlékszel semmire.
- Te ezt honnan tudod? –döbbentem le, hiszen egy szóval sem mondtuk, hogy nem emlékszem semmire.
- Nekem az a képességem, hogy érintés útján hallom az összes gondolatot, ami megfordult annak az illetőnek a fejében. Most a tiédben olvastam, és mivel nem régen tértél magadhoz nincs sok emléked, illetve gondolatod –magyarázta, aztán megszólalt a harang. Akik még nem voltak bent a teremben, mindenki bejött.
- Vacsora –vigyorgott Jane. Mi az, hogy vacsora? Embereket fognak ölni?
- Aro… én.
- Persze. Csak figyelj minket. Neked is hagyunk –mondta és már ki is nyílt a terem ajtaja és besétált rajta egy tucat ember. Becsukódott mögöttük az ajtó.
- Üdvözlök mindenkit, örülünk, hogy eljöttek hozzánk –fogadta őket Aro és az emberek mit sem sejtve hallgatták őt. Jane volt az első, aki elkezdte a lakmározást. Ahogy megcsapott a vér illata, rögtön elment a kedvem a vacsorától. Kimentem a teremből és visszasétáltam a szobába, ahol felébredtem. Fél óra múlva Rosetta jött fel hozzám.
- Miért nem ettél velünk? - kérdezte.
- Hát, egy kicsit furcsa lesz, amit mondani fogok, de én undorítónak találom az emberi vért –borzongtam meg még a gondolatára is.
- Ez érdekes, de ez miatt nem fogunk rád máshogy nézni, élhetsz állati véren is és akkor a szemed nem vörös, hanem aranybarna lesz. És az neked sokkal jobban fog állni, mint a vörös.
- Te így is gyönyörű vagy –bókoltam neki.
- Köszönöm. Elmegyek veled vadászni, mert már régen nem ettél. Várj meg a kapu előtt, szólok valakinek –mondta és azzal el is tűnt. Megint emberi tempóban sétáltam le a kapuhoz és vártam Rosetta -ra, hogy elkísérjen vadászni