7. fejezet

/Oliver szemszöge/
Már két napja, hogy magamhoz tértem, de eddig semmi érdekeset nem csináltunk csak a hatalmas palotát mutatta végig Rosetta.
-Gyere, mutatok valamit –húzott maga után.
-O-o-okkééé –engedtem magam. Egy hatalmas udvarra vitt ki. –Miért jöttünk ide?
-Tudod, te igazán erős harcos voltál, d mivel törölték az emlékeidet nem emlékezhetsz rá. És most Aro –tól azt a feladatot kaptuk, hogy képezzünk ki újra.
-Hogy-hogy képezzetek ki újra?
-Hát Félix -nek és nekem kell ebben segíteni –és Félix már jött is felénk.
-De nem úgy volt, hogy csak egy hét múlva kezdjük? –kérdezte Félix.
-Eredetileg, de van egy feladat, amit nekünk kellene megoldanunk.
-És mikor indulnánk?
-Jövő hét végén.
-És addig fel tudtok készíteni? –kérdeztem most már én.
-Menni fog, de akkor nagyon sokat kell gyakorolnunk.
-Bármikor –mondtam.
-Akkor elég a fecsegésből. Kezdjük – mondta Rose és távolabb ugrott támadó állásba. –Támadj nagyfiú –hívott az újával.
-Oké –mondtam és megtámadtam, de nem jártam sikerrel és rögtön leterített a földre.
-Figyelj! Megmutatjuk Félix –szel - úgy csináltam, ahogy mondta, figyeltem. Minden egyes mozdulatukat alaposan megjegyeztem. egyikük sem tudott felülkerekedni a másikon, így inkább abbahagyták a bemutatót. –Na, most te jössz.
-Rendben –és újra rátámadtam. Még órákig gyakoroltunk kint, egyszer Rosetta –val, egyszer pedig Félix –szel.


A napok gyorsan leteltek. Már az utazás előtti nap volt. Vasárnap. Rosetta és Félix mindenre megtanítottak. Tökéletes harcoltam puszta kézzel, már Félix –et is sikerült párszor legyőznöm. Rose megtanította a kardok, kések használatát. Abban viszont nem voltam olyan profi, mint Rosetta. Őt sehogy sem tudtam legyőzni.
-Jó voltál, és egyre jobb leszel –mondta az egyik edzés után.
-A nyomodba sem érek.

/Rosette szemszöge/

-A legjobbtól tanultam –mosolyogtam rá.
-Kitől? Nekem is tőle kéne tanulnom.
-Tőled tanultam, még régen mielőtt elmentél volna –hazudtam neki, hiszen még soha nem találkoztunk az előtt. De az előző válaszom igaz volt. Tényleg a legjobbtól tanultam. Japánban Furusaki mestertől.
-Mindenre megtanítottatok, de nekem is van különleges képességem, nem?
-Igen, neked is van.
-Akkor azt eddig miért nem használtam?
-Mert igazán könnyű kezelni, egy nap alatt megtanulod. De kezdjük neki. El tudsz törölni érzéseket, és a helyükbe másokat tudsz helyezni. Próbáld meg rajtam, én most utállak. Változtasd meg ezt az érzést –mondtam neki.
-Nem megy.
-Koncentrálj jobban –utasítottam. Három óra gyakorlás után teljesen tudta már irányítani a képességét. –Nagyon jó, látod mondtam, hogy könnyen megtanulod irányítani.
-Igazad volt.
-Nézd, alkonyodik. Van kedved megnézni a várost? Már régen nem láttad.
-Jó ötlet. De előtte felmegyek átöltözni. Rám férne –végig néztem rajta és utána magamon is.
-Igen, meg rám is –mosolyogtam. Akkor tíz perc múlva a nagykapunál.
-Rendben –válaszolta és már rohant is a szobája felé.

/Oliver szemszöge/

A város gyönyörű volt. El sem tudtam hinni, hogy itt éltem és én ezt elfelejtettem. Bár volt egy furcsa érzésem, miszerint még sohasem jártam itt. Ezt az ötletet azonnal elvetettem, hiszen Rosetta szerint itt éltem velük, és a megérzésem szerint ő nem hazudna nekem.
-Ez a Santa Maria Assunta katedrális. Nekem nem nagyon tetszik, de ha már körbe nézünk, akkor ezt is látni kell.
-Igazad van, bevallom, nekem sem tetszik.
-Akkor hagyjuk is itt és menjünk tovább.
-Ez a Medicean erőd… Ez a Palazzo dei Priori… vagyis az óratorony. Gyönyörű nem? Egész Volterra -ban ez a kedvenc helyem –mondta Rose. Ez a hely gyönyörű volt.
-Ideje visszamennünk. Aro még mondani szeretne valamit.
-Rendben. Rosetta hova megyünk?
-Hát vissza kastélyba.
-Nem. Holnap hova megyünk?
-Jah, Párizsba.

A vissza úton nem is szóltunk egymáshoz, csak csöndben mentünk egymás mellett. Bementünk a nagy terembe, ahol Aro és a többiek mosolyogva fogattak minket.
-Hogy tetszik a város? Jó újra itthon lenni?
-Igen, de még nem emlékszem semmire, majd, talán ha elég sok időt itt töltöttem. De a város attól még meseszép.
-Ezt örömmel hallom. Rosetta és Félix is megdicsértek, hogy milyen gyorsan tanultál. Most pedig gyere közelebb, kérlek.
-Igen is –válaszoltam és közelebb léptem.
-Térdelj le! –adta az utasítást felém. –Jane! –fordult az említett felé. Jane egy fekete-vörös köpenyt hozott oda hozzánk és átnyújtotta Aro –nak.
-Mostantól már te is közénk tartozol, újra –terítette rám a köpenyt. –Most pedig állj fel! –követtem a parancsát. –Rosetta kedves, ideje indulnotok.
-Azonnal, uram –válaszolta a lány és elindult az ajtó felé, közben magára kanyarította ő is a köpenyét. Együtt vettük kezdetét első utunknak –azok kivételével, amikre nem emlékszem – és futottunk együtt az éjszakába.
-Rosetta, versenyezzünk –mondtam miután elhagytuk Volterra falait.
-Meddig?
-Egészen Párizsig –válaszoltam a kérdésére.
-Biztos vagy benne? Kétlem, hogy le tudnál győzni.
-Azt majd meglátjuk. Háromra indulunk.
-Rendben. –Három –üvöltöttem és már el is sprinteltem mellette.

Négy nap múlva láttam meg Párizst. Az Eiffel torony volt a cél és már oda is értem volna hozzá, amikor egy kislány esett el előttem. Megálltam és gyalog mentem közelebb hozzá.
- Nyertem! –kiabálta Rose a torony lábánál, de nem törődtem vele, csak kislányt figyeltem.
-Ne sírjál –emeltem fel a földről az ölembe. Hirtelen egy kép villant be, ahol egy hasonló kislányt tartok az ölembe és Ő a nyakamba csimpaszkodik. Lehorzsolta a térdecskéit és egy-egy kis csepp vér buggyant ki a sebből. Lepusziltam a vért róla és rá mosolyogtam. –Most már minden rendben lesz. Hol van a mamád? –kérdeztem tőle
-Ott jön –mutatott keleti irányba.
-Jaj, kicsim, hova futottál?
-A lufikhoz – mutatott a kis bolt elé.
-Köszönöm –nyújtotta a kezét, hogy átveszi a kislányát és én örömmel adtam át neki.
-Szívesen –és már indultam is Rosetta felé.
-Mi volt ez?
-Csak megvigasztaltam a lányt.
-Azt láttam, de nem értem miért.
-Hasonlított valakire, akit ismerek.
-Honnan veszed, hogy hasonlít valakire? Ugyanazokat ismerjük, de nekem nem tűnik ismerősnek.
-Volt egy emlékképem.
-Tényleg? Hol játszódott?
-Itt, Párizsban –válaszoltam és Rosetta maga elé meredt. –Hogy változtam át?
-Tomnak ide kellett jönnie egy újszülött vámpír miatt, már a halálodon voltál, amikor megtalált a sikátorban és megharapott. Ezek után hozott magával hozzánk.
-Itt éltem Párizsban?
-Amíg ember voltál, igen. De menjünk, keressük meg azt, akiért idejöttünk.
-Várj, te mindent tudsz rólam, de én rólad semmit. Mesélj magadról.
-Fogok, miután elvégeztük a feladatunkat –mondta és belevetette magát az éjszakai vadászatba.